Autóvezetési szokásokról és alapismeretekről kérdezte a jogosítvánnyal rendelkező felnőtt lakosságot a Generali Biztosító reprezentatív, 1200 fős felmérésében. A kutatásból kiderült, a 18-59 évesek több mint felének (63%) családja rendelkezik személygépkocsival: a megkérdezettek felének egy, míg 13%-ának háztartásában több autó is található. A kutatás során vezetéstechnikai kérdéseket is feltettek, ám ezek nagyobb részére csak kevesen tudtak helyesen válaszolni.
Jeges úton
A rendszeresen autót vezető felnőttek leginkább azzal voltak tisztában, mit kell tenniük jeges úton való megcsúszáskor, 85% adott helyes választ a kapcsolódó kérdésre. Alig akadt azonban olyan válaszadó, aki ismerte volna a vészfékezés szabályát, és az autópályán bekövetkező defekt esetében is a megkérdezettek kevesebb, mint fele (48%) tudná, mit kell tennie. Majdnem ugyanennyien (46%) voltak csak tisztában azzal, hogyan kell helyesen ellenkormányozni kisodródáskor, és csupán a válaszadók 36%-a tudná helyesen felmérni a szükséges féktávolságot egy veszélyhelyzetben.
A kutatás azt bizonyítja, hogy vezetéstechnikai ismereteink sok esetben hiányosak. Pedig egy veszélyesebb szituációban mindez akár életeket is menthet, ezért minden autósnak érdemes legalább elméleti szinten tisztában lennie a helyes megoldásokkal. Az természetesen már csak gyakorlással és a megfelelő rutinnal érhető el, hogy egy valódi vészhelyzetben is egyből helyesen tudjunk dönteni – mondta Albert Péter, a drivingcamp Hungary vezető vezetéstechnikai trénere.
Na, de hogy is kell?
Vészfékezés: a kuplungpedál lenyomása mellett rúgó mozdulattal lépjen a fékpedálra!
Ha jeges úton megcsúszik autója, azonnal vegye le a lábát a gázról, és helyes ellenkormányzással próbálja meg stabilizálni a járművet!
Ha nagy sebességnél, például az autópályán defektet kap, a kuplungpedál lenyomása mellett a kormányt két kézzel fogva várja meg, míg az autó lelassul, majd húzódjon leállósávba.
Ha egy éles kanyarban hirtelen kisodródik, a kormánykereket abba az irányba tekerje, amerre az autó hátulja kisodródott.
Mindig vezessen óvatosan és körültekintően: elegendő csak egy másodpercre nem figyelni, ez 50 km/óra sebességnél 14 vakon megtett métert jelent, amely alatt egy súlyos baleset is bekövetkezhet.
Télen veszélyesebb
A hiányos vezetéstechnikai tudás különösen veszélyes lehet a téli időjárás miatt megváltozott útviszonyok közepette. A Generali tavaly a téli hónapokban több mint 11 ezer káresetet regisztrált, mely összesen 3,5 milliárd forintnyi kárkifizetést jelentett. Ha tisztában vagyunk a képességeinkkel és azzal, mit kell tenni vészhelyzetben, számos baleset elkerülhető. De felkészülhetünk azokra az esetekre is, amelyeket nem lehet kivédeni.