Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A képzett álláskeresők 25-29 év közötti korosztálya átlagosan már kétszer volt álláskereső – derült ki a BNP Paribas Cardif Biztosító, a Scale és a Medián közös felméréséből. A képzett álláskeresők egyötöde harmadszor keres munkát, s egy-egy alkalommal az átlagos munkakereséssel töltött idő 15 hónapra rúg. Ugyanakkor beszédes, hogy a dolgozók 21 százaléka legutóbb maga kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését, a kilépők harmada a jövedelmével nem volt elégedett.

Nem túl innovatív és kockáztató az álláskereső

Az új munkahely keresésében a legtöbben családtagokra vagy ismerősökre támaszkodnak – amiben persze visszaköszönnek a korábbi munkahelyi kapcsolatok is. Az állást keresők 61 százaléka regisztrál a Munkaügyi Központokban, az érintettek 57 százaléka nézi is az ottani ajánlatokat, ám például az ottani tanfolyamokat nem tartják hasznosnak – a megkérdezettek tizede inkább saját költségre végez el tanfolyamokat.

Az új állásért a pályájuk elején járók 41 százaléka költözni is hajlandó, a kor előrehaladtával ugyanakkor ez az arány zuhan, a 40-49 éves korosztályban már csak 21 százalékos a mobilizálhatók aránya.

Feketemunka helyettesíti a tartalékot

Az álláskeresés mellett a magyarok több, mint tizede tudott nem hivatalosan dolgozni, ráadásul az érintettek 40 százaléka legalább 3 hónapot tudott nem bejelentett munkával enyhíteni pénzügyi helyzetén.

Miközben viszonylag magas a munkanélkülivé válás aránya, a megkérdezettek csak 16 százaléka ké0szült arra, hogy esetleg munkanélküli lesz. Esetükben a a felkészülés főleg a más munkalehetőségek figyelését (47%) és pénz megtakarítását jelentette (9%). Az érintettek közül pénzügyi tartalékkal a munkanélküliség előtt csak 35 százalékuk rendelkezett, ráadásul ezeknek harmada azóta már felélte a tartalékait a felmérés időpontjában. A kényszerű takarékoskodás elsősorban a ruházkodási és a bevásárlási költségek csökkentését jelenti. Ennek ellenére a megkérdezettek 44 százaléka tartozik közös költséggel, 34-35 százalékuk víz- és áramszámlájával van megcsúszva, de hasonló, egyharmadot meghaladó a hiteltörlesztéssel, vagy a biztosítási díjjal megcsúszók aránya is a Cardif adatai szerint.

A fentiek fényében igen érdekes, hogy a megkérdezettek 82 százaléka még csak nem is hallott arról, hogy az átmeneti időszak pénzügyi nehézségeit jövedelempótló biztosítással is lehet enyhíteni. Ez a Cardif számára - amely e terület biztosítási szakértőjeként aposztrofálja magát - komoly lehetőségeket rejt. Ami óvatos alapot adhat a bizakodásra az az, hogy a diplomás álláskeresők harmada legalább már hallott a "munkanélküliség biztosításról".

Optimisták?

A tájékoztatón bemutatták a BNP Paribas Cardif Munkavállalói Bizalmi Indexet, amelynek értéke a 2014. novemberi 60 pontról 62 pontra emelkedett, azaz – mondta el Bernáth Tamás, a biztosító vezérigazgatója – az emberek szerény mértékben bizakodóak saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatban. Az index egyértelműen rámutatott arra, hogy a tanultabbak nagyobb biztonságban érzik magukat, esetükben a februárban mért 72 pontos indexérték már komoly tételnek számít. A felmérés az országrészek fejlettsége közötti különbségeket is visszaigazolta : míg az Észak-Magyarország régióban az index 47 ponton nyitott, addig a Dunántúlon 66-67 pont volt az érték.

BNP Paribas Cardif munkavállalói Index


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Biztosítás Eltört a gyerek keze? Tudta, hogy van rá biztosítás?
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:46
Továbbra is kevesen tudják, hogy a 3-18 éves gyerekek alanyi jogon biztosítva vannak - az idén a kárigényeket a Groupama Biztosítóhoz kell benyújtani.
hírlevél