2p

Bosznia-Hercegovina honvédelmi minisztere így döntött.

A Telex vette észre a bosnyák n1info.ba cikkét, amely szerint a bosznia-hercegovinai védelmi miniszter, Zukan Helez megtagadta annak a magyar katonai repülőgépnek a leszállását Banja Luka repülőterén, ami Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert szállítja.

A cikk szerint a politikus a döntését úgy indokolta, hogy Magyarország nem adott egyértelmű magyarázatot arra, hogy a külügyminiszter miért katonai repülőgéppel érkezik. „Orbán Viktor és Szijjártó Péter évek óta nyíltan támogatják a Bosznia-Hercegovinához tartozó Szerb Köztársaság volt elnökének, Milorad Dodiknak a Bosznia-Hercegovina szuverenitásának és területi integritásának aláásását célzó tevékenységét.”

A Telex egy másik bosnyák portálra hivatkozva hozzátette, a bosnyák vélemények szerint a magyar kormány tagjai szándékosan kerülik a Szarajevóval való kapcsolattartást, és csupán az ország szerb többségű entitásával kommunikálnak, csak Banja Lukát látogatják. Orbán Viktor egyébként 2023-ban katonai géppel érkezett a városba. Hozzátették, hogy szerencsésebb lett volna, ha Helez vagy a bosnyák külügyminiszter egy diplomáciai jegyzékben írta volna meg mindezt a magyar külügyminisztérium felé.

Mint kiderült, a szerdán Belgrádban tárgyaló Szijjártót csütörtökön Milorad Dodik közlése szerint azért várják Banja Lukába, hogy a helyi egyetem díszdoktori címet adományozzon neki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:43
A spanyol kormány országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett, és az Európai Unió segítségét kérte a Madridban, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt . A kontinens egészén tomboló kánikula és a terjedő lángok miatt már több mint 80 ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolországban és Franciaországban – írja a The Free Press Journal.
Nemzetközi Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:00
Az Európai Bizottság szerint a TikTok jelenlegi működése több ponton veszélyeztetheti a kiskorú felhasználókat. Az előzetes megállapítás alapján a platformnak szigorítania kellene a gyermekek fiókbeállításait, ellenkező esetben jelentős uniós szankciókra számíthat.
Nemzetközi Behatolt Romániába egy ismeretlen drón, F-16-ossal lőtték le
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:46
200 kilométert tett meg a román légtérben egy drón, amelyet péntek délelőtt semmisített meg a román légierő. Nicușor Dan elnök elmondta: lakatlan területre zuhantak a roncsok. 
Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG