Kína visszavárja „nagy barátját”, feldühödtek az őslakosok – ilyen volt az ENSZ klímacsúcsa a helyszínen

Az Európai Unió vette át a vezető szerepet a globális klímaváltozás elleni küzdelemben. Főként azóta, hogy az Egyesült Államok Donald Trump amerikai elnök döntése nyomán immár másodszor is kilépett a Párizsi Klímaegyezményből. Bár az ENSZ 30. Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP30) záródokumentumát a nagy olajtermelő országok alaposan felvizezték, szakmai értelemben nem történt visszalépés az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Igaz, nem is sikerült olyan mértékben előrehaladni, mint amit az Európai Unió és a globális közösség elvár, valamint a tudomány indokol – értékelte a találkozó eredményét kérdésünkre Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója és senior klímapolitikai tanácsadója.

A szakértő személyesen vett részt a közel kéthetes, november 10-e és 21-e közötti klímacsúcson, méghozzá a ciprusi delegáció munkáját segítve. Az apró szigetországnak hamarosan kitüntetett szerepe lesz az európai és a globális együttműködési rendszerekben, ugyanis január 1-jétől Ciprus veszi át Dániától az Európai Unió soros elnökségét. Ez pedig biztosan teremt majd jónéhány pikáns helyzetet. De erről majd később! Térjünk vissza Belém városába, Pará államba, ami egyébként a regnáló brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva szülőhazája.

Tűz és tüntetések

„A klímacsúcs első hetében a szakmai delegációk, munkacsoportok egyeztettek egymással, majd a második héten kapcsolódtak be a miniszterek és főképviselők, hogy a szükséges politikai megállapodásokat tető alá hozzák” – mondta el Schaffhauser Tibor, aki a kulisszatitkokra is kitért. – „Az igazán érdemi viták, megbeszélések egy ilyen konferencián nem a sajtónyilvános plenáris üléseken, tárgyalásokon, hanem sokszor a folyosókon, az informális egyeztetéseken zajlanak.”

A klímavédelmi csúcsra nagyjából 50 ezren érkeztek, ami még úgy is felveti az odautazással együtt járó, nem elhanyagolható mértékű károsanyag-kibocsátás kérdését, hogy a legutóbbi, bakui csúcson 80 ezren voltak jelen. Belémben több mint 11 ezer ember vett részt a különböző delegációk képviseletében a tárgyalásokon, a többiek leginkább megfigyelők, NGO-tagok, lobbisták és a média képviselői voltak.

Az idei csúcs a szokásosnál is paprikásabb hangulatban telt. „Sokkal több tüntetés volt, mint a korábbi ilyen eseményeken, összecsapások is kitörtek a rendvédelmi szervek és az őslakosok, civilek között. Idén először történt meg, hogy helyi indián törzsek megrohamozták a konferencia helyszínét és be is tudtak törni az épületbe” – mesélte Schaffhauser Tibor. Szerinte az őslakosok azt érzik, hogy a klímakonferencián résztvevő politikusok a fejük fölött, az ő megkérdezésük nélkül döntenek.

A tüntetők és a biztonságiak közötti összecsapások kevesebb médiafigyelmet kaptak, szemben azzal a november 20-ai tűzesettel, ami miatt evakuálni kellett a csúcs résztvevőit. A tüzet perceken belül sikerült eloltani, a COP30 szervezői szerint 13 ember szorult segítségre füstmérgezés miatt. Ezt a balesetet ugyanakkor nem a klímakonferencia ellen demonstráló civilek, hanem egy elektromos eszköz, valószínűleg egy mikrohullámú sütő meghibásodása okozta.

Európai Unió vs. olajországok

És akkor térjünk rá a legfontosabb tartalmi kérdésekre! Az már rögtönaz  első körben leszögezhető, hogy globálisan nagyon rosszul állunk a klímaváltozással szembeni küzdelemben.

A tudósok korábban azt mondták, hogy 2025-ben kellene tetőznie a világ szén-dioxid kibocsátásának, majd erről a szintről folyamatosan kellene csökkennie. Eközben a valóság azt mutatja, hogy még tovább emelkedik a globális CO2-emisszió, és ha minden ország betartja a jelenlegi vállalásait, akkor 2035-re várható egy 10-15 százalékos globális kibocsátáscsökkenés.

„Sokkal erősebb vállalásokra lett volna szükség” – tette hozzá Schaffhauser Tibor. Ezt az idén kiadott jelentések is megerősítik, amik szerint a gyenge kormányzati elköteleződések miatt szinte biztosan nem tudjuk tartani a Párizsi Megállapodásban foglalt hőmérsékleti célokat.

Az egyik legélesebb vita Brazíliában a fosszilis energiahordozók kivezetésének menetrendjével volt kapcsolatos, amiben nem sikerült megnyugtató megoldást találni. Ezen a ponton az Európai Unió és a nagy olajtermelő országok feszültek egymásnak. Utóbbiak és az India vezette, el nem kötelezett országok lobbitevékenységének sikerét mutatja, hogy a végső, elfogadott dokumentumban a „fosszilis energiahordozó” kifejezés nem is szerepel, csupán egy elrejtett jogi megoldással hivatkoznak rá.

Sokan úgy vélik, hogy a klímacsúcson inkább a BRICS-országok érdekei érvényesültek. Ezek az államok ismét nagy erőkkel támadták az Európai Unió szénszivárgást kezelő mechanizmusának, az úgynevezett CBAM-nek a működését. A szénszivárgás problémája a CO2 kereskedelmi rendszer keretein belül történik, kétféleképpen: ha a termelés helyszíne a környezetvédelmi előírások szerint nem megfelelő, vagy ha ezeknek a nem megfelelő módon előállított termékeknek az importja emelkedik.

Az ellenlábasok azzal érveltek, hogy a szigorú környezetvédelmi elvárásaival az EU kiszorítja a Globális Dél cégeit az uniós piacokról. „Ők ezt nem egy klímavédelmi eszközként, hanem egy kereskedelempolitikai korlátozásként fogják fel. Az persze más kérdés, hogy India is használ ehhez hasonló mechanizmust Kínával szemben” – mutatott rá az ellentmondásra Schaffhauser Tibor.

Brazília kilépett a szerepéből

A ciprusi delegációt segítő szakértő arról is beszélt, hogy normál körülmények között az ENSZ klímakonferenciáján a házigazdának semlegesnek kellene maradnia, és a közös megállapodást kellene elősegítenie. A brazil levezető elnökség viszont inkább a klímacélok elfogadását lassító tábor mellett szállt síkra.

Az utolsó plenáris vitában például az orosz delegáció a diplomácia nyelvén kifejezetten sértő szavakkal illette azokat a kis latin-amerikai szigetországokat, amelyek a tengerszint-emelkedés miatt erősen kardoskodtak a fosszilis energiahordozók ambiciózus kivezetése mellett. „Nagyjából úgy fogalmazott az orosz delegáció, hogy ezek az országok olyanok, mint a gyerekek, akik az összes édességet szeretnék, de nem gondolnak bele, hogy mennyit kellene azért fizetniük” – idézte a megszólalást Schaffhauser Tibor. A brazil elnökség pedig a szokásoknak megfelelően nem avatkozott közbe, nem vette el a szót, hanem hagyta, hogy az orosz megszólaló „kitombolja magát”.

A brazil elnökség meglehetősen passzív volt az egész klímakonferencián, bár azért látszódik változás a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro uralta időszakhoz képest – mondta el kérdésünkre Schaffhauser Tibor.

„Bolsonaro, aki Trumphoz hasonlóan nem vette komolyan, sőt egy kitalációnak tartotta a klímaváltozást, Lulával szemben sosem szerette volna, hogy Brazília otthont adjon egy ilyen rendezvénynek. Emellett a jelenlegi elnök a fakitermelés leállításával, a fosszilis energiahordozók kivezetésének megkezdésével már jó irányba mozdult el, de látszik, hogy Lula sem szeretné elveszíteni a baráti kapcsolatait a BRICS-országokkal” – tette hozzá a szakértő.

Kína barátként várja vissza az Egyesült Államokat

Ezen a ponton több kérdés is felmerül. Egyrészt az, hogy az Egyesült Államok nélkül mit is ér egy ilyen klímacsúcs. A legnagyobb széndioxid-kibocsátók listáját ugyanis a Párizsi Klímaegyezményből kilépő és annak keretében így nyilvános vállalásokat sem tevő Egyesült Államok vezeti, majd Kína, India, Oroszország és együttesen az arab országok a legnagyobb szennyezők – mondta Schaffhauser Tibor.

Az Európai Unió pedig úgy tölt be vezető szerepet a klímaküzdelemben, hogy a globális kibocsátási értékek mindössze 6-7 százalékát adja.

A kérdés súlyát a csúcson résztvevő országok is érezték. A kínai delegáció például az amerikai-kínai kontextusban mostanában ritkán megszokott hangnemet ütött meg akkor, amikor úgy fogalmazott, hogy „visszavárjuk régi barátunkat, az Egyesült Államokat, akit újra szeretnénk közöttünk látni” – idézte fel Schaffhauser Tibor.

Kína egyébként most először tett nyilvános vállalásokat a kibocsátási céljait illetően. India és az arab országok is tesznek lépéseket, viszont ők nem szeretnék, hogy később ezeket számon lehessen kérni rajtuk – fogalmazott a szakértő.  

Fizessenek a gazdagok?

Talán a klímavédelemre fordítandó finanszírozás kérdésében sikerült a legnagyobbat előrelépni a brazíliai csúcson, aminek az egy évvel korábbi bakui konferencia ágyazott meg. A résztvevők ugyanis egyetértettek abban, hogy a 2025-ig erre a célra fordított évi 100 milliárd dollárt a jövő évtől 300 milliárdra kell feltornázni. 2035-ig pedig ezt az összeget már nem csupán a nemzeti költségvetések terhére, hanem magán- és fejlesztési források bevonásával is 1300 milliárd dollárra kell emelni.

Egy másik feszítő kérdés ugyanakkor, hogy mely országok vállaljanak nagyobb szerepet a finanszírozásból. A kisebb, fejletlenebb államok ugyanis nem tudnak annyival hozzájárulni a közös célokhoz, mint a legfejlettebbek.

Bár ebben a megállapításban sok igazság van, azért jónéhányan kihasználják ezt a helyzetet. „A legnagyobb probléma, hogy a most is használt fejlett és fejletlen kategóriák még 1992-ben születtek. Ezen definíció szerint fejletlennek számít Dél-Korea, Szingapúr, Szaúd-Arábia vagy éppen Omán, holott a valóságban már több európai uniós országot is lehagytak fejlettségben” – mutatott rá a helyzet fonákságára Schaffhauser Tibor.

Aki szerint az európai álláspont is változóban van. Legkésőbb ugyanis a tavaly megjelent Draghi-jelentés óta nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió versenyképességét rontja, hogy más nagyhatalmakhoz képest ambiciózusabb terveket fogalmaz meg a zöld átmenettel kapcsolatban.

„Az európai álláspont most erőteljesen abba az irányba tolódott el, hogy amennyiben mi az EU területén korlátozzuk az iparunkat a klímavédelem érdekében, akkor ugyanezt elvárjuk a világ más országaitól is” – mondta Schaffhauser Tibor.

Erre a keményebb hangnemre utalt az is, hogy az Európai Unió a végső csomag blokkolását is felvetette annak érdekében, hogy a fosszilis üzemanyagok kivezetésére és a globális kibocsátáscsökkentési ambíció növelésére vonatkozó lépések bekerüljenek a záródokumentumba. Az már más kérdés, hogy az EU végül inkább belement a felhigított politikai záródokumentum szövegének elfogadásába, hogy ne borítsa fel a nemzetközi együttműködést. De ilyen vétólebegtetés korábban még nem történt.

Konfliktusos elnökség elé nézhet Ciprus

Finoman fogalmazva is vegyes eredményekkel ért tehát véget a COP30: sikerült biztosítani a multilaterális klímavédelmi folyamat továbbhaladását, de nem sikerült magasabb fokozatba kapcsolni az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – értékelt Schaffhauser Tibor.

Hogy mennyire nehéz volt összefésülni az egyes országok szempontjait, jól jelzi, hogy a jövő évi ENSZ-klímacsúcs helyszínével kapcsolatban is csak nagy nehezen sikerült zöld ágra vergődni. Végül egyfajta kettős rendezés valósul majd meg: az ausztrálok vezetik a politikai folyamatot, míg a helyszínt és a logisztikát Törökország biztosítja.

Ez utóbbi különösen érdekes választás annak fényében, hogy Ciprus tölti be január elsejétől az Európai Uniós soros elnöki posztját. A szigetország ugyanis északi részének török megszállása miatt semmilyen diplomáciai kapcsolatot nem tart fent Törökországgal. Írország és az Európai Unió vezetése már jelezte is, hogy közvetítőként szívesen segítene a két ország közötti tárgyalásokban.

A mediátor szerepére vélhetően szükség is lesz. Néhány napja Ciprus elnöke már közölte, hogy Törökország a januártól kezdődő félévben semmiképp se számítson előrelépésre az európai uniós tagságot illetően (Törökország már évtizedek óta tagjelölt). Emellett abban se reménykedjen, hogy hozzáférhet az EU védelmi alapjához, a SAFE-hez, hiába NATO-tag.

Januártól tehát a szokásosnál is mozgalmasabb európai uniós elnökségre készülhetünk, de az eltérő érdekek fényében a jövő évi ENSZ-klímacsúcsra is érdemes lesz majd odafigyelni.