1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök televíziós beszédet mondott szombat este. A kormányfő közvetlenül az iráni néphez fordult, és arra szólította fel őket, hogy:

„tömegesen vonuljanak az utcákra” a teheráni rezsim megdöntése érdekében. Az izraeli légicsapásokat követő üzenetében a kormányfő kijelentette: a katonai műveletek segítenek az irániaknak, hogy „felszabadítsák magukat a zsarnokság alól”.

Netanjahu hangsúlyozta, hogy az iráni lakosságnak most „nemzedékenként egyszer adódó esélye” van a jelenlegi hatalom megdöntésére. „Végezzék el a feladatot” – fogalmazott, hozzátéve, hogy elérkezett az idő az összefogásra és egy „történelmi küldetés” beteljesítésére. A miniszterelnök szerint a népnek egyesítenie kell erejét, hogy véget vessenek a rezsim uralmának – tudosított az izraeli politikus beszédérőkl a BBC hírcsatorna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
Nemzetközi Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:42
A képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülhettek a demokraták.
Nemzetközi Trump fontos kijelentést tett a vereség árnyékában
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:26
Az elnök reagált a félidős választások eredményére.
Nemzetközi Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:03
Nagyon úgy tűnik, hogy elvesztette Texast a Republikánus Párt.
Nemzetközi Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 04:37
Közel húsz éve nem volt ekkora többség.
Nemzetközi Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
Kollár Dóra | 2026. november 4. 04:30
Nem jött be a szimpátiaszavazás, ez pedig a szenátusi többség elvesztését is jelentheti a Republikánus Pártnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG