3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.

 

Panyi Miklós az Otthon Start Expón azt mondta, ebben az időszakban több mint ötvenezer Otthon Start hitelt igényló jelent meg a pénzintézetekben, 27 ezer esetben már folyósították is a hitelt. Az átlagos hitelösszeg 35 millió forint, az ország szinte egész területéről vannak érdeklődők, 80 százalékuk 40 év alatti fiatal – sorolta. Hozzátette: a programnak is köszönhetően nőtt az első lakást vásárlók aránya, Budapesten 15-ről 25-30 százalékra, vidéken 20-ról 35-40 százalékra. 

Panyi Miklós szerint óriási igény van, főként a kistelepüléseken, a lakásfelújításokra, amit az Otthon Start lakásfejlesztési program segít. Jelenleg 70 ezer ilyen lakásfejlesztési hitelkérelem van folyamatban, ami az építőipari vállalkozások számára is jó hír – jegyezte meg, jelezve, hogy 2025-ben az egy évvel korábbihoz képest 37 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. Kiemelte, hogy az Otthon Start hitelprogram a társadalom széles rétegei, új csoportjai számára biztosít lehetőséget a saját lakáshoz jutásra. Megítélése szerint az 50 millió forintos hitelkeret komoly mozgásteret biztosít, a konstrukció mindemellett kombinálható például a babaváró hitellel, a munkáshitellel és a csok plusszal is. A 10 százalék önerővel, akár 25 év futamidőre felvehető hitel fix 3 százalékos kamatát olyan biztonsági garanciának nevezte az államtitkár, ami segíti a fiatalok döntését az első lakást vásárlók esetében is. 

 

Elmondta azt is, hogy Hajdú-Bihar a negyedik helyen áll 1800 hitelkérelemmel, ezek közül mintegy 1500-at már folyósítottak, 40 százalékát Debrecenben. Panyi Miklós megjegyezte, hogy a debreceni ingatlanfejlesztési terveknek megfelelően a külterületi lakóingatlanok is bekerültek a programba. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az expón jelezte, hogy a város térségében, a Tócó-völgyben, a déli, illetve a keleti városrészben terveznek jelentős lakóingatlan-fejlesztéseket, amelyek infrastrukturális előkészítése már megkezdődött. Elmondta azt is, hogy jelenleg több mint hatezer lakás tervezése, kivitelezésének előkészítése, néhány esetben az építése van folyamatban a városban. A debreceni Otthon Start Expón az ingatlanfejlesztők, a bankok, a helyhatóság tájékoztatói mellett személyes, akár lakberendezési tanácsadást is igénybe vehettek az érdeklődők.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG