2p

Szerbiába vette az irányt Orbán Viktor.

A szerbiai Szabadkára utazott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel együtt átvehetik a Pásztor István-díjat, amelyet nekik ítéltek, és amelyet idén másodszor adnak át. A díjat minden évben két kiemelkedő közéleti személyiség – egy szerb és egy magyar – kapja, akik munkásságukkal hozzájárulnak a szerb-magyar kapcsolatok fejlődéséhez.

„Irány Szabadka. Pásztor Istvánra emlékezünk – Vucsics elnökkel és a vajdasági magyarokkal. Nagy dolog ez: stratégiai szövetség” – írta Orbán, majd kiért arra, hogy segíteni fogják Szerbia üzemanyag-ellátását.

Magyarország decembertől segíteni fogja Szerbia kőolaj-ellátását
Magyarország decembertől segíteni fogja Szerbia kőolaj-ellátását
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
„Szerb barátaink a szankciós politika miatt most bajban vannak. Szerbiában bekövetkezhet az, amit Magyarországon sikerült elkerülnünk: le kell állítani a legnagyobb olajfinomítót, ellátási nehézségek, sőt üzemanyaghiány rémképe fenyeget. Biztosítani fogom Vucsics elnököt: Magyarország mindent megtesz, hogy segíteni tudjuk Szerbia üzemanyag-ellátását.”

Az Euronews szerint téma lehet a Mol esetleges tulajdonszerzése is a Szerb Kőolajipari Vállalatban (NIS). Szijjártó Péter már bejelentette, hogy a Mol decemberben 2,5-szeresére növeli a kőolaj és a kőolajtermékek szállítását Szerbiába, így segítve a nehéz helyzetbe került szomszédos országot.

Pénteken egybehangzó sajtóhírek szerint Orbán Viktor már Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyinnal. Hivatalos tájékoztatást a kormány eddig nem adott az útról vagy annak részleteiről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG