2p
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.

Továbbra is sikeres a Vienna Insurance Group. A társaság adózás előtt nyeresége 46 százalékkal, 518,4 millió euróra növekedett 2014-ben, az eredményből a közép-kelet-európai érdekeltségek eredményei 64 százalékot tettek ki. 2011 óta először mutatkozott minden üzleti területen és régióban pozitív eredménymutató.

A díjbevételt sikerült 9,1 milliárd eurós szinten stabilizálni – a díjbevétel az árfolyamhatást leszámítva 0,9 százalékos növekedést mutat. A költségek és kártérítések, illetve a bevétel aránya, a Combined Ratio 4 százalékponttal 96,7 százalékra javult, sőt a kelet-közép-európai leánycégek Combined Ratio mértéke csak 93,4 százalékos volt.

A konszern pénzügyi eredményére a Hypo Alpe Adria/Heta kölcsönök értékhelyesbítése és az alacsony kamatkörnyezet nyomta 1,1 milliárd euróra. Az eredményben a KKE-részesedés kereken 64 százalékra nőtt.

Megemelt osztalékjavaslat

A biztosító igazgatósága az osztalék 10 centtel történő emelésére, részvényenként 1,4 eurós szintre tett javaslatot - mondta el Peter Hagen vezérigazgató. A kereken 24 százalékos piaci részesedéssel a több brand-es üzletpolitikát követő Vienna Insurance Group konszerntársaságai továbbra elsők az osztrák biztosítási piacon. Ausztriában a díjelőírások elérték 4,1 milliárd eurót. A legnagyobb profittermelő a VIG-csoporton belül a cseh érdekeltségek voltak, ahonnan 178 millió eurós nyereség támogatta a biztosítót.

Magyarországon a VIG az Union Biztosítóval, az Erste S Biztosítóval és az AXA Biztosítótól átvett, mára Vienna Life Biztosítóval van jelen. A társaság két régi magyar biztosítója piac felett nőtt tavaly és nyereséges lett, míg az új szerzemény, a Vienna Life jól indult, s idén már elérheti a break event.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Eltört a gyerek keze? Tudta, hogy van rá biztosítás?
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:46
Továbbra is kevesen tudják, hogy a 3-18 éves gyerekek alanyi jogon biztosítva vannak - az idén a kárigényeket a Groupama Biztosítóhoz kell benyújtani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG