A meteorológiai szolgálatnak szerda reggel az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetése szerint a bicskei, budaörsi, budapesti, dorogi, esztergomi, érdi, gyáli, pilisvörösvári, ráckevei, tatabányai, a tatai, a ceglédi, a dabasi és a monori kistérségre adták ki a citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy egy-egy intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Ezzel együtt a szerda éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében és a főváros területén nemcsak a várható felhőszakadás, hanem heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Így ezeken a helyeken rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadékra és heves zivatarokra is készülni kell, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet.
A meteorológiai szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta: szerdán a délelőtti órákban az ország középső területein fordulhat elő néhol intenzívebb zivatar, amelynek környezetében 20-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat. A délutáni óráktól elszórt zivatarokra döntően a Dunántúlon (gyakrabban a délnyugati felében), illetve északkeleten (Heves, Nógrád, Pest és Jász-Nagykun egyes részein) lehet számítani. Néhol intenzívebb zivatar is lehet, amelyet 20-30 milliméternél is több csapadék, viharos, 70-80 kilométer per óra feletti szélroham is jégeső kísérhet - tették hozzá.
Szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 22 és 25, a középső és keleti országrészben 25 és 30 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő.
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
9 perce
-
Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
38 perce
-
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
körülbelül 1 órája
-
Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
2 órája
-
Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
2 órája
-
„Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
3 órája
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
3 órája
- „Ókovács Szilveszternek vennie kéne a sátorfáját” – írják a szakszervezetek
- Sztrájkhullám a légi közlekedésben: budapesti járatokat is töröl a Lufthansa és az olasz irányítás
- Akkora költségvetési hiányt hozott össze a kormány márciusig, mint tavaly 11 hónap alatt
- 3000 lakás épülhet a budapesti Duna-parton
- Pakisztánban tárgyal Amerika és Irán a tűzszünetről
- Rövidesen helyreállhat a Barátság vezeték, de kulcskérdés az európai pénz
- Sulyok Tamás is üzent a választóknak április 12-e előtt
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan.
Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik.
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
2026. április 11. 09:01
-
Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
2026. április 10. 12:36
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00



