1p
Betett az aszály az élelmiszeráraknak és nem csak nálunk, hanem szerte a világon. Az alapvető élelmiszerek már most drágulnak, Magyarországon ehhez még az adóemelések is hozzájönnek. Viszont az árutőzsdéseknek érdemes megtenniük a téteket.
Horváth István

A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a hőség és az aszály miatt csökkenő terméshozamok hatására jelentős mértékben növekednek a nemzetközi élelmiszerárak, amelyet a ma publikált FAO index ugrásszerű emelkedése is jól mutat. Horváth István szerint ennek inflációnövelő hatása várhatóan Magyarországon is érezhető lesz, amit az adóemelések tovább fokoznak. A gyenge belső kereslet, valamint az EU-IMF tárgyalások előrehaladása nyomán kialakult kedvezőbb befektetői környezet egyértelműen kamatcsökkentést sürget, amelyet ugyanakkor az élelmiszerár emelkedésből fakadó kockázatok késleltethetnek. A szakember szerint a rendkívül meleg és aszályos időjárás miatt a legnagyobb agrárexportőrök (USA – kukorica, Oroszország – búza, Brazília – cukor) idén gyenge termésre számítanak, Oroszországban pedig már az exportkorlátozások veszélye is felmerül, ami a nemzetközi élelmiszerárak jelentős szintű emelkedését okozza. Jól jelzi ezt, hogy a júliusi FAO index az elmúlt hónaphoz képest mintegy 6%-kal emelkedett. Ennek hatására természetesen Magyarországon is várható az élelmiszerek drágulása, habár nem ilyen jelentős mértékben, hiszen a feldolgozott élelmiszerek áralakulását más tényezők (belső kereslet, bérköltségek, stb.) is befolyásolják.


Forrás:MNB/KSH

Horváth István úgy véli, hogy az élelmiszer alapanyagok drágulása nem jelenik meg egy az egyben a fogyasztói árakban, ugyanakkor ezzel párhuzamosan az adóterhek emelkedése is növelni fogja az inflációt Ez pedig jelen körülmények között azért fontos, mert a gyenge hazai belső kereslet egyértelműen kamatcsökkentést indokolna. Ezt támogatja a szakember szerint az is, hogy az EU-IMF tárgyalások előrehaladásának érezhetően kedvező hatása van Magyarország befektetői megítélésére, ami jól tükröződik a forintárfolyam erősödésében, valamint a kötvényhozamok rég nem látott szintre csökkenésében. Az MNB célját (3%) tartósan meghaladó infláció ugyanakkor az egyre valószínűbb kamatcsökkentés időpontját késleltetheti, így a következő hónapokban még nem számíthatunk monetáris lazításra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nem csupán a magyarokat hagyta faképnél a zsugorodó áruházlánc
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 10:07
Nemcsak Magyarországnak fordított hátat a Cora áruházlánc, amelynek hipermarketjei itt az Auchan kezébe kerültek. A vállalat tovább zsugorodik, mert már a nyugat-európai piac is kifog rajta.
Vásárló Trump rácsapott a konyhaasztalra is
Buksza blog | 2025. április 15. 07:54
Jó példája a juharszirup annak, milyen mélyen összefonódott az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok és Kanada gazdasága. Hiába termelik amerikaiak a szirupot, ha kanadai eszközöket használnak hozzá.
Vásárló Egyre súlyosabb a helyzet, már keresik az utódot a csokipiacon
Buksza blog | 2025. április 13. 16:59
Egyre valószínűbb, hogy a hagyományos csokoládé luxuscikké válik, miután egyik fő alapanyaga, a kakaó ritkaság lesz. Az élelmiszer-fejlesztők keresik, mivel lehetne pótolni a kakaót.
Vásárló „Egy euróval sem adunk többet a kormánynak” – kellemetlen meglepetés érheti a Szlovákiában vásárló magyarokat
Buksza blog | 2025. április 13. 12:15
Az új tranzakciós adó bevezetése miatt előfordulhat, hogy a Szlovákiába látogató magyaroktól is készpénzt kérnek olyan vásárlásoknál, amelyeket korábban bankkártyával fizettek ki.
Vásárló Az árrésstopról is beszélt a magyar Spar
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:41
A jelenlegi piaci környezet egy akadálypálya a kiskereskedelmi láncoknak. Ezen próbál lavírozni a Spar. Most kiderült, mennyire sikerült. 
Vásárló A jövő autómosása – víz nélkül
Márkázott tartalom | 2025. április 10. 08:53
El tudod képzelni, hogy autód ragyogó tiszta legyen anélkül, hogy közben egy csepp vizet is elhasználnál? Sokak számára ez a gondolat új és talán hihetetlen is, hiszen a hagyományos autómosási szokásokkal nőttünk fel. Az autómosók többnyire bőséges vízfelhasználással dolgoznak, hiszen azt gondoljuk, minél több víz és tisztítószer kerül a kocsira, annál tisztább lesz az. De mi van, ha van erre egy alternatíva?
Vásárló Nagyot csökken az üzemanyagok ára, így időzítse a tankolást!
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 10:29
600 forint alá is benézhetnek az árak.
Vásárló Dohányzás: anyuci és apuci idegesítő szerepébe képzeli magát egy áruházlánc
Buksza blog | 2025. április 8. 11:03
Ihletet adott a belga Delhaize áruházlánc marketingeseinek a cigarettásdobozokon megjelentő figyelmeztetés a dohányzás káros hatásairól. Pozitív életvezetési tanácsokat fognak adni a vevőknek.
Vásárló Furcsa sorsa jutott egy csapat Audi – ezt is Trump intézte el
Privátbankár.hu | 2025. április 7. 13:57
Audi-szállítmányok ragadtak bent az amerikai kikötőkben.
Vásárló Nagyobb benzinár-esésre ébrehetünk kedden
Privátbankár.hu | 2025. április 7. 09:54
Ha a kiskereskedők is úgy gondolják, akár 5-6 forinttal is olcsóbban tankolhatunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG