A Porsche Hungaria használt autó üzletága szerint hosszú idő után először volt tapasztalható jelentős visszaesés a használtautó-piacon, noha a tavalyi év második felében bevezetett, a gépkocsi vásárlással kapcsolatos adócsökkentések bizakodásra adtak okot.
Az idén az első negyedévben 90 285 használt gépkocsit írtak át, 2011 hasonló időszakában még 102 533 autó talált új gazdára. Ennél kisebb arányban, 7,5 százalékkal csökkent a használtautó-kereskedőknél vásárolt gépkocsik száma: az idén januártól március végéig 29 894 autót vettek cégektől, 2 392 kocsival kevesebbet a tavalyi évhez képest. Hasonló adatról számol be az országos márkakereskedői hálózattal rendelkező Weltauto is, a cég ebben az időszakban 1 380 gépkocsit adott el, ami szintén 7,5 százalékkal kevesebb a tavaly elért 1 492 autóhoz képest.
Horváth Zoltánt, a Weltauto márkaigazgatója a használt autók értékesítésének visszaesésével párhuzamosan két jelenséget említett: a várakozásoknak megfelelően több használt autó érkezik magánimport keretében az országba, emellett nő azok száma, akik külföldre adnak el autókat.
Az üzletkötések során megvásárolt használt autók több mint 50 százaléka (45 974 darab) tíz évnél idősebb volt, ezzel szemben a négy évesnél fiatalabb használt autók aránya mindössze 5 százalékot ért el (4 568 darab). Horváth Zoltán szerint ez azt jelzi, hogy még mindig hiánycikk a fiatal, jó minőségű gépkocsi.
A kategóriákat tekintve változatlanul az alsó-középkategória volt a legkelendőbb, ilyen volt az eladások 30 százaléka, 27 157 darab. A kisméretű autók aránya 27 százalék volt (24 997 darab) és népszerűek voltak a felső-középkategóriájú gépkocsik is 16 százalékkal, 14 946 ilyen kocsi kelt el.
Visszaesett a használt autók magyarországi piaca az első negyedévben: 11,9 százalékkal kevesebb használt gépkocsit írtak át, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A visszaesés annak ellenére következett be, hogy az autóvásárlás adóterhei csökkentek, ellenben a tulajdonosok terhei tovább emelkedtek, például az üzemanyagárak és a baleseti adó miatt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
1 perce
-
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
29 perce
-
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
43 perce
-
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
körülbelül 1 órája
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2 órája
-
Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
2 órája
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2 órája
Mfor.hu Top24
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Gyárfás Tamás nem menekül, döntött a Kúria
- Rossz hírt kapott Putyin, dugába dől az ukrajnai offenzíva?
- Itt vannak a számok: hányan regisztráltak álláskeresőként?
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
- Különös anomáliákra bukkantak az Orbán-Magyar párharc esélyeivel kapcsolatban
- Jön: 1000 adag ingyencsirke február 7-én Budapest szívében
Vásárló
Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló
Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló
Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló
Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló
A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló
Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló
Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló
Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló
Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló
Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
1 perce
Közérdekű
Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
Méghozzá több mint 50 százalékos mértékben.
43 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Érkezik az új digitális autóbérlési platform
08:02
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55

