1p
Hamis tojás, hamis iPhone, hamis IKEA-bolt - szinte mindent másolnak Kínában, ahonnan a világon elkobzott összes hamisított termék 67 százaléka származik.

A nemzetközi vámstatisztikák Kínára vonatkozó adatait elemző South China Morning Post szerint a 2008 és a 2010 között világszerte elkobzott hamis áruk mintegy kétharmada a kelet-ázsiai országból származik. Az Egyesült Államok vámhivatalának adatai szerint az USA-ra vonatkozóan 87 százalékos ez az arány, az Európai Unió statisztikái szerint a közösség által elkobzott hamis áruk 74 százaléka Kínából érkezett.

Hogy pontosan milyen nagyságrendű áruról van szó, azt a globális összehasonlítás is jól mutatja: eszerint a Kínából származó hamisítványok forgalma az éves világkereskedelem nagyjából 2 százalékát teszi ki. A hamisítás üzletága ráadásul évről évre nő: 2011 során több mint 13 ezer hamisító céget zártak be a kínai hatóságok, és több mint háromezer embert vettek őrizetbe hamisítás miatt. A nem hivatalos becslések szerint a tényleges hamisítók száma ennek akár több tízszeresét is kiteheti.

A kamu Louis Vuittontól a hamis Viagráig

Az országban szinte mindent meg lehet kapni másolatban, legyen szó Louis Vuitton táskákról, Apple termékekről, gyerektápszerről, szoftverekről, drága borokról vagy Viagráról. Utóbbi jelenség, vagyis az élelmiszer- és gyógyszerhamisítás egyre nagyobb méreteket ölt és a statisztikák szerint az egész iparág egyre inkább a nehezebben másolható, drágább termékek felé tolódik el.

Ennek hatása globális méretekben gyűrűzik tovább: a University of Florida egy 2012-es tanulmánya szerint például Európa egyes részein a használt növényirtószerek 25 százaléka is Kínából származó hamisítvány lehet, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) statisztikái szerint a Délkelet-Ázsiából, mindenekelőtt Kínából származó maláriaellenes gyógyszerek akár 90 százaléka is hamisnak bizonyulhat.

A hamisítás az egészségi kockázatok mellett egyre nagyobb gazdasági vonzattal is jár: az eredetit teljes egészében lemásoló hamis IKEA-, Apple-, Nike-, Cartier-boltok jelentős bevételkiesést okoznak a másolt cégeknek, és mind gyakoribb az is, hogy nyugati hírességek nevével történik visszaélés a kelet-ázsiai országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG