1p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csődvédelmet kért az Aranyközpont Zrt., amely befektetési céllal forgalmazott aranyat idehaza, de május óta ügyfelei egy részének már tartozott készpénzzel és arannyal is.

Július végén nyomozás indult a cég ellen és mára gyakorlatilag bezárt budapesti irodájuk. Korábban azzal hitegették az ügyfeleket, hogy előbb-utóbb mindenkit kifizetnek, de egy partnerük miatt csúsznak. Az ígéretet azonban nem sikerült betartaniuk. Az Aranyközpont tulajdonosa Sipos István Ferenc, akinek korábbi cégei sem voltak problémamentesek - írja az index.hu.

A társaság honlapján és a Cégközlönyben is megjelent, hogy a csődeljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a céget ideiglenes fizetési haladék illeti meg. Erre azért is szükségük lehet, mert az index.hu értesülései szerint legalább 30 ügyfél próbált meg hozzájutni vagy befizetett pénzéhez, vagy annak arany ellenértékéhez az elmúlt néhány hónapban - mindhiába.

Kenyeres Sándor üzletember, aki egy időben a társaságba befektetni kívánó üzleti csoport képviselőjének nevezte magát, azt mondta: az ügyfeleik nagyjából 5 százalékának nem tudtak időben teljesíteni, ám ez nem az ő hibájuk miatt történt, hanem egyik partnerük csúszott.  Azt is állította, hogy az Aranyközpont új hitelszerződést kötött és új befektető is van a láthatáron, így augusztus első napjaiban minden kötelezettségüket teljesítik. Azt a felvetést, hogy a cég esetleg trükközni akarna a befektetők pénzével, Kenyeres visszautasította, mondván: szerinte hisztérikus pánikkeltés folyik ellenük a valós problémák eltorzításával.

Sipos István Ferencnek egyébként számos olyan vállalatban volt érdekeltsége az Aranyközponton kívül is, amelynél problémák adódtak. A cégnyilvántartás szerint összesen 11 vállalatban volt vagy van jelenleg is tulajdonrésze, közülük csak néhány működött eddig rendben. Még a mostani helyzet előtt panaszosok egy csoportja feljelentést tett az ügyészségen, aminek eredményeként a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség július végén csalás bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyben ismeretlen tettes ellen - írja az index.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Az Aldira figyelt a Tesco, úgy fest, jól tette : több mint 1380 milliárd forint a bizonyíték
Buksza blog | 2024. október 4. 14:14
Egy ideje újra jó pénzügyi adatokról számol be a Tesco, amely korábban túlzásba vitt nemzetközi terjeszkedései miatt komoly bajba került. A vásárlók díjazzák az alacsonyabb árakat.
Vásárló Valami megmoccan a benzinkutakon, de mit szólnak majd az autósok?
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 13:23
A közlekedők egyik fele kap egy kisebb rossz hírt.
Vásárló Árcsökkentést és akciócunamit hoz az Auchan riválisainak házassága
Buksza blog | 2024. október 2. 08:36
Franciaországban nagy változást hoz az ősz az áruházak körében, eltűnik a Cora, amely a Carrefour tulajdonába került, és az új tulaj jó ajánlatokkal akarja emlékezetessé tenni a változást.
Vásárló Több pénzt kérnek a pénztáraknál a magyar diszkontok - Drágulást mutat a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése
Csernátony Csaba | 2024. szeptember 30. 05:45
Egy hónap alatt jelentősen, több mint 4 százalékkal drágult a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésben szereplő termékek átlagára. 
Vásárló Nagyon szokatlan dolgot produkáltak a saját márkás termékek
Buksza blog | 2024. szeptember 27. 19:21
Immáron egy felmérés is bizonyítja, hogy a vásárlók az elmúlt fél évben óvatosan növelték kiadásaikat, de kétharmaduk kész kipróbálni új termékeket és márkákat, ha azok olcsóbbak.
Vásárló Megadta magát az otthoni gép: javítás vagy vásárlás? Új szabályozás jöhet
Buksza blog | 2024. szeptember 26. 15:01
Régi gondja az embereknek, hogy ha mestert hívnak a ház körüli egyszerű javításokhoz, amelyek egy részét maguk is megcsinálhatnák, durva számlákkal szembesülnek. Az ügy állami szabályozás után kiált.
Vásárló Ilyen volt a 33. Budapest Borfesztivál szeptember 12-15. között a Budavári Palotában
PR | 2024. szeptember 25. 09:15
A Budapest Borfesztivál 33. alkalommal került megrendezésre a Budavári Palota gyönyörű teraszain. A lélegzetelállító Dunai panoráma, az emlékeket őrző falak, a díszes épületek a hűvös idő ellenére is varázslatos hangulatot kölcsönöztek Európa egyik legszebb fesztiváljának. A borok minősége, a gourmet fogások széles választéka, a szakmai programok színvonala az időjárástól függetlenül is felejthetetlen élményt nyújtott a fesztivál látogatóinak.
Vásárló Hadat üzenne a műanyagoknak a sampongyártó világcég – jöhet a dobozos tusfürdő?
Buksza blog | 2024. szeptember 24. 12:43
Az Unilever vezetősége azt várja az ENSZ folyamatban lévő műanyag-kezelési egyeztetési folyamatától, hogy az év végén olyan egyezménnyel végződjön, ami kiüti a műanyag csomagolóanyagokat.
Vásárló MIkor lehet a legkényelmesebben vásárolni? Megjött a válasz
Buksza blog | 2024. szeptember 24. 11:33
A fogyasztási szokások átalakulásával indokolja a Co-op, hogy 24 órás élelmiszer-kiszállítási szolgáltatást vezet be Angliában. A gyors házhoz szállítást elsősorban az éjszaka vásárlók igénylik.
Vásárló Szlovákiába jár élelmiszert vásárolni? Ezt mindenképpen tudnia kell!
Buksza blog | 2024. szeptember 23. 05:44
A szlovák kormány nem ijedt meg attól, hogy gazdasági megszorításokat kell bevezetni az állam pénzügyeinek rendbe tétele érdekében, ám a csomag „hangulatjavító” részének hatása kétséges. A szlovákiai boltokba járó magyarországi lakosoknak érdemes lesz újra elővenniük a számológépet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG