A cég összefoglalója szerint az ingatlanárak Európában összességében nem változtak jelentős mértékben tavaly, ugyanakkor néhány országban - Franciaországban, Izlandon, Norvégiában és Svájcban - több mint 5 százalékkal nőttek. A legnagyobb árcsökkenést az ingatlanpiacon Írországban és Spanyolországban regisztrálták tavaly.
A gazdasági válság miatt Svájc kivételével Európa egészében meredeken estek a házépítések. Az átlagosnál kisebb visszaesés csak Francia- és Németországban volt. A RICS szerint az ingatlanpiac fellendülését a hitelpiac élénkülése segíthetné idén, ugyanakkor a legtöbb európai országban csökkent a hitelek elérhetősége.
Tavaly is folytatódott a lejtmenet a magyar ingatlanpiacon, amelyhez a kereslet visszaesésén kívül az ország "gazdasági és pénzügyi problémái" is hozzájárultak - olvasható az elemzésben.
A RICS a magyarországi helyzet elemzéséhez az FHB Lakásárindex adatait használja, amelynek adatai 2011 egészére még nem állnak rendelkezésre. A RICS elemzése szerint 2011 harmadik negyedévében Magyarországon szerény mértékben, 1,3 százalékkal csökkentek az ingatlanárak, ez reálértéken 4,8 százalékos visszaesést jelentett.
A szakmai szervezet emlékeztet: az ingatlanárak Magyarországon a gazdasági válság kezdete, 2007 óta csökkennek, és a visszaesés 2011 végére reálértéken elérte a több mint 30 százalékot 2007 elejével összehasonlítva.
A RICS a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva kifejti: a nem teljesítő háztartási hitelek aránya 13 százalék volt 2011-ben Magyarországon, míg további 4 százaléknyi hitelt átütemeztek. Az elemzésben megemlítik a végtörlesztés 2011 végéig rendelkezésre álló lehetőségét, hozzáfűzve, hogy a hitelező bankok kiadós veszteségeket könyvelhettek el emiatt.
Egy ideig még eltarthat, míg újra magára talál a magyar ingatlanpiac; ehhez elsősorban a gazdasági helyzet javulására és a bankok hitelezési tevékenységének felfutására lenne szükség - vélekedik a Magyarországon is jelen lévő nemzetközi ingatlanszakmai szervezet, a RICS legfrissebb elemzésében.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
körülbelül 1 órája
-
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
körülbelül 1 órája
-
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
2 órája
-
„A forinttal az előző kormány játszott” – az utca embere az euróbevezetésről
2 órája
-
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
3 órája
-
Amerika magával rántotta Budapestet is
3 órája
-
Berobbant az állampapírpiac
4 órája
Mfor.hu Top24
- Mérföldekre az euró: úgy tűnik, Magyar Péter nem túlzott a parlamentben
- Teljesen új magyar–ukrán gazdasági megállapodást javasolnak a kormánynak
- Ennyi forintot kell most adni egy euróért
- Megszólaltak az elemzők: a Magyar Péter által leírt siralmas költségvetési hiány várhat ránk 2026-ban?
- Medián: még erősebb lett a Tisza, zsugorodik a Fidesz
- Szijjártó Péter 246 millió forintért röpködött Amerikában
- Kiderül, hogy mekkora hiányt hoztak össze Nagy Mártonék
Ingatlan
Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan
Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan
Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan
Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan
Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető.
Ingatlan
A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419 2026. június 30. 13:13
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Stratégiai befektetőként csatlakoznak a Mobilfoxhoz.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
-
Nagyot lépett előre a nemzetközi piacon az OTP
14:31
-
Újabb, immár a negyedik interkontinentális repülőjárat indul Budapestről
13:07
Turizmus Online cikkei
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
A vidék hírei
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51



