1p
A devizahiteleseket rövid távú szemlélet jellemzi, elsősorban az állam segítségében bíznak, illetve abban, hogy a bankoktól további haladékot kaphatnak. Az adósok gyakorlatilag két megoldást ismernek: az árfolyamgátat és a fizetési átütemezést a bankkal történő megállapodás alapján.

Alapvetően tájékozatlanok a devizahitelesek a fizetési nehézség esetén a helyzetük rendezését lehetővé tévő különféle megoldásokkal kapcsolatban – derül ki a Lakásfókusz ingatlanpiaci blog 500 devizahitelest érintő reprezentatív felmérésből. Az adósok gyakorlatilag csak két megoldást ismernek: az árfolyamgátat és a fizetési átütemezést a bankkal történő megállapodás alapján. A felmérés rámutat: a devizahiteleseket rövid távú szemlélet jellemzi, az olyan, hosszú távon is megnyugtató megoldások, mint a kisebb ingatlanba költözés, vagy az albérlet, nem részei a köztudatnak.  

Az úgynevezett intézményes megoldások kiemelkedően magas említettségét önmagában jó jelnek tekintjük, hiszen arra utal, hogy a devizahitelesek aktívan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként tudnának helyzetükön javítani. Ezek a rövid-közép távra szóló megoldások mindenképpen alkalmasak arra, hogy az igénybevételükkel az adósok lélegzetvételnyi időhöz jussanak, ami alatt helyrehozhatják anyagi helyzetüket” – értékeli az eredményeket Csernok Miklós, a Lakásfókusz blog szakértője. Véleménye szerint mindemellett nem szabad megfeledkezniük az adósoknak arról, hogy olyan megoldásokon is gondolkozzanak, amelyek véglegesen rendezhetik a helyzetüket, ez a felmérés eredményei szerint ugyanis jelenleg nem jellemző rájuk.

Összességében a válaszok alapján a fizetési gondokkal küzdő devizahitelesek elsősorban az állam segítségében bíznak, illetve abban, hogy a bankoktól további haladékot kaphatnak, szinte minimális, egy százalék alatti volt az olyan megoldások spontán említése, amelyekben komolyabb áldozatot kellene vállalnia az adósnak – például eladni a lakását, hogy kisebbe, vagy albérletbe költözzön. Az pedig, hogy a válaszadók 20 százaléka szerint nincs valós lehetőség a nehéz helyzetük megoldására, az általános elkeseredettség mellett azt is jelentheti, hogy az adósok egy része nem is próbál aktívan tájékozódni a rendelkezésre álló eszközök között.

Regionális eltérések

Érdekes eltérések mutatkoztak a devizahitelesek által adott különböző válaszok között a lakóhelyük földrajzi elhelyezkedésének függvényében. Az Észak-Kelet Magyarországon élők például átlagot meghaladó mértékben érzik úgy, hogy nincs reális alternatíva a problémáik megoldására, ami mutatja, hogy ezen a környéken lehet a legégetőbb a bajba jutott devizahitelesek kérdése. A bankkal kötött fizetési átütemezésben a leginkább az Észak-Dunántúlon lakók bíztak, közel 25 százalékuk említette ezt a lehetőséget, míg az országos átlag 20 százalék volt, legkevésbé pedig Észak-Kelet Magyarországon, itt kevesebb mint 18 százalékuk említette meg ezt lehetséges megoldásként. Az árfolyamgátat, mint potenciális megoldást legnagyobb arányban Dél-Dunántúlon, Dél-Kelet Magyarországon, illetve a Közép-Magyarország régióban lakó devizahitelesek említették meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG