Továbbra is kérdés, hogy visszatér-e a közeljövőben az ingatlanfejlesztés finanszírozásának hajlandósága. Zeley Csaba, a Convergence vagyonkezelési igazgatója az Irodakereső.infónak adott interjúban úgy nyilatkozott: ennek hiányában az az érdekes helyzet alakulhat ki, hogy Budapest kifogy a modern irodaházakból, és a bérlők kénytelenek lesznek másod- és harmadgenerációs irodaházakból válogatni. Szerinte egy dolog biztos: Budapest nem lesz (ahogy nem is volt soha) kimondottan elő-bérleti piac.
A szakember úgy látja, hogy az ingatlanfinanszírozás továbbra is nehézkes marad, a bankok maradnak a ló rossz oldalán, azaz továbbra is kockázatelemzők döntenek majd, - többnyire rosszul -, a sikeresnek induló, akár elő-bérleti szerződésekkel is rendelkező projektek sorsa felett. Üzemeltetési területen azt várja, hogy az ingatlantulajdonosok elszakadnak végre a „költségek mindenekfelett” mentalitástól, és többre fognak értékelni olyan kisebb üzemeltető cégeket, amelyek a kompromisszummentes minőségben és a bérlői kapcsolatokban hisznek.
Hozzátette: ha a gazdasági környezet és a piaci kiszámíthatóság változik, Prága utolérhető, Varsóval azonban nem vagyunk, és soha nem is voltunk egy súlycsoportban. Nehéz is összevetni két ennyire eltérő méretű és lakossággal rendelkező országot - mondta Zeley Csaba.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Új képviselője lett a Fidesznek
3 órája
-
Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
4 órája
-
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
4 órája
-
Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
5 órája
-
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
5 órája
-
Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
5 órája
-
A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
5 órája
- Hegedűs Zsolt: nem különböztetik meg hátrányosan többet a túlsúlyos betegeket
- Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton
- Megszűnhet az éjszakai alkoholárusítás a dohányboltokban, a kiskereskedők illegális árusoktól tartanak
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- Magyar Péter: „Működik az ország”
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Pintér Sándor egykori III/II-es volt államtitkára végleges lépésre szánte el magát
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Még a kőolaj ára is mérséklődött.
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
A forint nagy lélegzetvétel mellett készül az újabb MNB-ülésre.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Sok a pályaelhagyó Magyarországon, az oka a pénz
16:59
-
A Mol és Ukrajna közeledik egymáshoz
15:03
-
Nyáron átlépte az európai repülőjáratok száma a 2 milliót
14:04
-
Halálugrásra készül egy szoftvergyártó, hatalmas mennyiségű bóvlikötvényt bocsátanak ki
13:18
-
Húsz hónap börtönbüntetést kapott korrupció miatt egy volt államtitkár
12:22
-
Tarolt a Stand az idei Dining Guide díjkiosztó gáláján – itt a díjazottak teljes listája
21:37
-
MSZÉSZ budapesti régióülés: eredmények, kihívások, kerozinhiány, forintárfolyam, kormányváltás
19:30
-
Japánban tombol a Dujuan tájfun, több száz járatot töröltek
17:55
-
Egyre hosszabb utakra viszik a MOL Limo autóit
16:28
-
A bőségtől a csendig – találkozás az Epicurean étterem két meghatározó alakjával
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
2026. szeptember 21. 08:28
-
A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
2026. szeptember 21. 14:50
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
Szekeres Pál ma is lette az esküt. 


