A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) közleménye szerint a bérmegállapodás eredményeként a vasutas bruttó keresetek idei növekedése, a vasutasnapi egyszeri bérkifizetéssel együtt, várhatóan 2 százalék alatt marad, tovább rontva a vasutasok relatív, más ágazatokhoz viszonyított bérhelyzetét.
A béremelés egységes, 2,4 százalékos, július 1-jétől történő emelése - ellentétben az országos bérajánlással - az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban nem biztosítja a keresetek reálértékének megőrzését. Emellett a PVDSz szerint a munkabéke 2014. június 30-áig történő vállalásával eleve lemondanak egy 2014 első felében végrehajtható béremelésről.
Elmaradnak az átlagtól
A szakszervezet úgy látja, hogy a megállapodás egyetlen pozitív eleme a munkáltató lemondása a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásáról, bár ezzel kapcsolatos elképzeléseket a menedzsment az utóbbi időkben nem ismertetett, és erre reális igény fel sem merülhet - közölte a PVDSz.
Az érdekképviselet részletes indoklása szerint a MÁV Zrt. munkavállalóinak bruttó átlagkeresete 2013. első félévében, nagyrészt a munkajogi változások miatt, 0,5 százalékkal csökkent, miközben országosan 3,4 százalékkal nőttek a keresetek. A megállapodásban foglalt 2,4 százalékos béremelés július 1-jétől éves szinten mindössze 1,2 százalékkal növeli a kereseteket. Ez a hozzávetőleg 0,8 százalékos hatású, vasutasnapi egyszeri kifizetéssel együtt lényegesen alatta marad az ország más ágazataiban megvalósuló bérnövekedésnek.
Elmaradt a demonstráció
A PVDSz kiemelte: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megszületett ajánlás nem véletlenül hangsúlyozta, hogy minden jövedelmi kategóriában törekedni kell a keresetek reálértékének megőrzésére. A személyi jövedelemadózásban bekövetkezett változások miatt ugyanis a havi bruttó 100 ezer forintot kereső munkavállalók nettó bére a béremeléssel arányosan, a 400 ezer forintot keresőké annál 3,3 százalékkal jobban nő - írta közleményében a szakszervezet.
A MÁV-nál augusztus 22-én született meg a bérmegállapodás. A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) így nem tartotta meg az augusztus 23-ára tervezett demonstrációját sem. A megállapodás szerint a vasutasok 2013. július elsejéig visszamenőlegesen 2,4 százalékos alapbéremelést kapnak, amelyet a szeptemberi bérekkel, október 10-ig fizet ki a cég.
A munkáltatók vállalták, hogy 2014. június 30-ig a munkavállalók jövedelmi helyzetét hátrányosan befolyásoló intézkedéseket nem hoznak, csoportos létszámcsökkentést nem hajtanak végre.
A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., MÁV-Gépészet Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt. írta alá.
A MÁV Zrt. ugyanakkor vállalta, hogy a MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Ingatlankezelő Kft., a MÁV FKG Kft., a Záhony-Port Zrt., a MÁV KFV Kft., a MÁV KERT Kft., a MÁV Vasútőr Kft. munkavállalói körében is ezzel megegyező elvek alapján és mértékben hajtják végre a bérfejlesztést.
Arról is megállapodtak, hogy a nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők számára az alapbér 0,5 százalékának megfelelő havi tagdíj-kiegészítést biztosítanak a munkáltatók 2013. október elsejétől.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Döntött az Európai Bizottság az uniós pénzekről
14 perce
-
Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
42 perce
-
Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
körülbelül 1 órája
-
Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
2 órája
-
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
2 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz elárulta, hogy miket találtak a minisztériumi szekrények mélyén
3 órája
-
Macron: szégyenletes színjáték folyik Gázában
3 órája
- Így magyarázzák Kármán Andrásék az augusztusi 2300 milliárdos lyukat
- Itt a várva várt fordulat: érdemi lépések történtek az MNB-ügyben
- Megbecsülték a vagyonadóból realizálható összeget
- Hullámvasútra ült fel a forint
- Itt a Honvédelmi Minisztérium reakciója, miért kaptak egyesek behívó parancsot
- Itt van, mit szólnak Pócs Jánosék a mentelmi joguk felfüggesztéséhez
- Simor András reagált Matolcsy György mentegetőzésére
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
Pozitív korrekció várható szerdán a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.
Ruszin-Szendi Romulusz elárulta, hogy miket találtak a minisztériumi szekrények mélyén
Egy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízásra is fény derült szerinte.
-
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32 -
Norvég befektető vásárolta fel a magyar pénzügyi szoftvercéget2026. szeptember 22. 11:31 -
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16
További hírek >
-
Rohamosan terjed a digitális SZÉP kártya-használat
11:37
-
Olcsóbb áramot kínál az E.ON azoknak, akik hajlandóak fogyasztásukat időben átalakítani
11:18
-
Az Európai Bizottság hatalmas összeg felszabadítását kezdeményezi Magyarország számára
10:56
-
Magyarország az európai benzinárcsökkenés élén
10:21
-
A hormuzi-válság óta Európa több mint 50 százalékkal drágábban jut kőolajhoz
09:38
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
2026. szeptember 23. 05:43
-
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
2026. szeptember 22. 12:16
-
Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
2026. szeptember 23. 07:29
-
Simor András: Miért pont most bizonygatja Matolcsy György, hogy semmi szerepe nem volt a zsarolási ügyben?
2026. szeptember 22. 19:42
-
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
2026. szeptember 22. 13:13



