A kaliforniai egyetemen tanító Akerlof tagja volt a zürichi egyetemen működő UBS Nemzetközi Központ, Gazdaság a Társadalomban elnevezésű alapítvány tanácsadó testületének. Az egyetemi központ tanárok kutatómunkáját támogatja és értekezleteket, konferenciákat finanszíroz a svájci UBS bankcsoport 100 millió dolláros alapítványából. A UBS-nek nagy befektetési bank üzletága van az Egyesült Államokban, ahol a banktevékenység szabályozását és felügyeletét egyebek közt a Fed látja el.
Részvételem a testületben kizárólag tudományos jellegű, javadalmazás nélkül. Nincs tényleges összeférhetetlenség. Ám, kerülendő az összeférhetetlenségnek még a látszatát is, kiléptem a tudományos tanácsadó testületből - írta Akerlof a The Wall Street Journalnek küldött levelében. Az összeférhetetlenség kérdését e lap vetette föl a múlt héten.
A Fed nem kommentálta Akerlof döntését. A Fed egyik szóvivője korábban azt mondta, hogy az ügy Akerlofra és a zürichi egyetemre tartozik. A UBS egyik szóvivője azt mondta hírügynökségeknek, hogy a bankcsoportnak nincs szerepe az egyetemi központ irányításában vagy tevékenységében, így nincs módja megjegyzést fűzni a fejleményekhez.
George Akerlof 2001-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat a vevők és eladók közti információkülönbségek piactorzító hatásának tanulmányozásáért.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
kevesebb, mint egy perce
-
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
11 órája
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
11 órája
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
11 órája
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
11 órája
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
12 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
12 órája
- Szorul a hurok: újabb mérföldkő a lélegeztetőgép-biznisz ügyében
- Kiderült, mennyivel ér kevesebbet az euró
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Csak a szokásos – Trump nehezen viseli a választási vereséget
- Méghogy a Tisza nem csökkent adót! – jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik
- Ügynökakták: jönnek elő a nagy nevek
- Nem mindenkinek tetszik, hogy nyilvánosak az ügynökakták
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
A legfontosabb tanulságai az amerikai választásoknak, Trump is kommunistázott, mint a Fidesz, de hiába
05:25
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
2026. november 4. 07:03
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21


