Reorganizációs tervet dolgozott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., amely biztosítja a cég talpra állását. A timföldgyár tudomásul veszi a kormány döntését, amellyel stratégiailag kiemelt vállalattá nyilvánította - közölte a társaság.
A Magyar Közlönyben Orbán Viktor aláírásával megjelent rendelet szeptember 20-án este hat órától hatályos. A rendelet alapján a Mal esetében így a csődtörvény 65-67. paragrafusát kell alkalmazni, azaz a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhetnek, az ilyen kérelmet a bíróság soron kívül elutasítja.
A cég pénteki közleményében azt írták: a Mal Zrt. tudomásul veszi a kormány döntését, hogy stratégiailag kiemelt vállalattá nyilvánították.
Esély a beszállítók meggyőzésére
"A döntés adta lehetőséget a cég arra tudja a lehető leggyorsabban kihasználni, hogy az utolsó néhány beszállítót is meg tudjuk győzni, hogy támogassák a reorganizációs tervünket, amely biztosítaná a munkahelyek jelentős részének megtartását" - fogalmaztak.
A közlemény szerint a bankok egyhangúlag támogatták a tervet, négy és fél év talpra állási időt biztosítottak, amelyhez a külföldi és hazai beszállítók nyolcvan százalékát is sikerült megnyerni. Példaként említették, hogy az áram és gázszolgáltató tíz számjegyű összeggel hajlandó segítséget nyújtani a reorganizáció első időszakában.
A reorganizációs terv - amelyet a Big 4 cégek egyike auditált - megvalósításához már csak a Demján-csoporthoz tartozó gőzt szállító Bakonyi Erőmű Zrt. aláírására várnak már több mint 2 hónapja - áll a közleményben. A céggel egyelőre az állam egyezkedik, épp azért, mert a Mal közel 1,5 milliárdos tartozást halmozott fel vele szemben.
A Mal Zrt. reorganizációs tervet dolgozott ki, a beszállítók nagy részét sikerült meggyőzni, fél évet hajlandóak várni. A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Bakonyi Erőmű még nem lépett.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
11 perce
-
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
19 perce
-
Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
37 perce
-
Jaj a lengyeleknek
körülbelül 1 órája
-
Történelmi tettre készülnek a németek
körülbelül 1 órája
-
Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
2 órája
-
Ezek mind megőrültek? Essen, a társasjátékosok Mekkája
4 órája
Mfor.hu Top24
- Ennyibe kerülnek az autópályamatrciák január 1-től – két régióban is nagy eltérés van a drágulásban
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
- El kell tudni adni a fenntarthatóságot
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Itt az uniós rangsor az állami szociális kiadások arányáról: Magyarország nem áll jól
- Újabb csavar a kegyelmi botrányban – ez vajon hogyan történhetett?
- Csodát láthat, aki pénteken tankol – de érdemes sietnie
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
11 perce
Nemzetközi
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
19 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok
08:41
-
Nagy bajban a hazai fuvarozók: a kisebb cégek közül sokan kiszorulhatnak a piacról
05:21
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18
-
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
2026. november 6. 10:43
-
Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
2026. november 6. 09:49



