1p
Az idén a Széchenyi Pihenő Kártya, valamint az Erzsébet utalvány volt a cafeteria-rendszer legnépszerűbb eleme. Ugyanakkor a legtöbbször étkezési célokra használjuk a cafetériát. A nyugdíjpénztári juttatás visszaszorult.
A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzést a c1 cafeteria szoftverben nyilvántartott több mint 30 000 munkavállaló cafetéria-nyilatkozata alapján készítették el.

Idén megőrizte vezető helyét a Széchenyi Pihenő Kártya kártya (SZÉP) a 28,4 százalékos részesedésével. Az Erzsébet-utalványt csaknem ugyanennyien választották, a dolgozók 25,9 százaléka kérte. A kimutatás szerint a SZÉP kártya elsősége nem volt meglepetés az Erzsébet utalvány viszont a tavalyi ötödik helyről ugrott a másodikra.

A c1 cafeteria szerint ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP kártyát éves szinten akár 450 000 forint értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet-utalványt legfeljebb 96 000 forint értékben, kizárólag étkezésre lehet használni.

Harmadik a népszerűségi listán az egészségpénztár; ezt a megkérdezettek 16,2 százaléka választotta a tavalyi 23,3 százalékkal szemben. Ezt a  helyi közlekedés követi 12,4 százalékos aránnyal. Nyugdíjpénztárt a megkérdezettek 9,5 százaléka kért, míg tavaly 15,8 százalék. A visszaesésé oka egyszerű - a kimutatás készítői szerint. Egy másik felmérés szerint az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a leggyakoribb. Részletek >>

Megszűnt a bizonytalanság

Az Erzsébet-utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott az idén erősödni. Hozzáfűzik: ez két éves távlatból tekintve nem is meglepő, hiszen a melegétel-utalvány tavaly megszűnt adókedvezménye és az újonnan induló Erzsébet utalvány körüli bizonytalanságok következtében a dolgozók tavaly a kereteiket egyebek között a biztosabbnak ítélt egészségpénztárakba irányították.

A pénzek átirányítása azonban átmenetinek bizonyult, mert az Erzsébet-utalványnak egy év alatt sikerült kiépítenie a szükséges működési feltételeket, és elnyerni a dolgozók bizalmát. Így a korábban máshová vándorolt pénzek az idén visszaáramlottak az étkezési célú felhasználáshoz, mindenekelőtt az Erzsébet-utalványhoz.

Ezzel az egészségpénztár és a helyi közlekedés súlya is visszatért a két évvel ezelőtti szintekre, míg a nyugdíjpénztár súlyának több mint 40 százalékát veszítette el két év alatt. A hatodik helyre erősödött a sorrendben a lakáscélú támogatás, amely népszerűsége megnégyszereződött ugyan tavaly óta, de még így is 1,5 százalék alatt maradt.

Evésre költünk a legtöbbet

A juttatásokat a felhasználás célja szerint vizsgálva kiderül, hogy az étkezési célú felhasználás igen magas, 45,3 százalék. Ennek oka, hogy a SZÉP-alszámlák megoszlása is az étkezések elsődlegességét tükrözi, hiszen az idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP-juttatások közel kétharmada, 63 százaléka. Ténylegesen azonban még ennél is nagyobb lehet az étkezés aránya, ha figyelembe vesszük, hogy a szálláshely alszámla egyenlege szálláshelyen való étkezésre is felhasználható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Itt vannak a számok: mi készül a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:22
Így alakulhatnak az árak a hónap utolsó napján.
Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG