A háromcsillagos szállóban 28 szoba és 57 férőhely lesz - mondta Berta Zsolt a Móra-Art Kft. ügyvezetője.
Milyen lesz?
A fejlesztés a gyógyfürdő és a Colosseum Hotel közé ékelődött régi polgármesteri hivatal épületének felújításával, rekonstrukciójával kezdődik. Emellett az ehhez kapcsolódó kezelő- és kiszolgálóhelyiségek, valamint egészségügyi szolgáltatások helyszíneinek kialakítása is megvalósul.
A hotel az akadálymentes szobák mellett saját orvosi rendelőkkel, kezelőhelyiségekkel és terápiás medencével rendelkezik majd. Kínálatukba a szomszédos gyógyfürdő szolgáltatásait szeretnék beépíteni, de a kezeléseket nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott formában lehet majd igénybe venni.
Uniós forrásból
Berta Zsolt kifejtette, hogy a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában épülő Elixír Medical Wellness Hotel az egészségturisztikai szolgáltatásokra fókuszál majd, félúton a gyógy- és a wellness szállodák között. Jelenleg a térségben egyedülálló szolgáltatás valósul meg.
A projekt összköltsége 709 millió 700 ezer forint, melynek 70 százaléka uniós támogatás. A fennmaradó összeget a projektcég biztosítja önerőként. A beruházás a mai napon megkezdődött és a tervek szerint 2015 januárjában megnyitja kapuit az új hotel.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
27 perce
-
Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
körülbelül 1 órája
-
A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
2 órája
-
Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
2 órája
-
Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
2 órája
-
Kegyelmi ügy: Novák Katalin nyilatkozata nélkül nem sok új dolog derül ki
2 órája
-
Újabb részletek a tiszaújvárosi Mol-robbanás miatt
2 órája
- Magyar Péter nem erre a bejelentésre várt Sulyok Tamástól
- Magyar Péter váratlan dolgot mondott az orosz gázról
- Újabb magyar nagyvárosokban indul el az Uber
- Ennyivel fog emelkedni a GDP Magyarországon az Európai Bizottság szerint
- Van baj: a regisztrált ebola-esetek csak a jéghegy csúcsa
- Távozik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke
- Nő lett az idén az ország legjobb befektetési szakembere
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
- Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók 2026. május 17. 15:34
- Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról 2026. május 17. 08:37
- Ennyivel lett drágább az euró reggel óta 2026. május 15. 18:21
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Nagy hiányt örökölt a Tisza-kormány.
Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Az újonnan behozott műtrágya termékekre vonatkozik a vámmentesség.
A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
A Mol határozza meg a mai kereskedési hangulatot.
-
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00 -
Különadók ellenére erős negyedévet zárt az OTP2026. május 20. 05:00
További hírek >
-
Közös helyünk a tévé előtti kanapén, ahol csak Sheldon ülhetett
13:02
-
Robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt
10:32
-
Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota, Magyar Péter felszólította Novák Katalint
09:36
-
Vágner Ákos nem mond le, a Fidesz tagjaként vezeti a várost de a kommunikációt erősítené - PODCAST
07:25
-
Nyárias meleg sok napsütéssel
06:54
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
2026. május 15. 15:50
-
Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
2026. május 21. 18:49
-
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
2026. május 22. 07:43
-
Magyar Péter: „Az ukrajnai háború után az egész EU visszatér az orosz gázhoz”
2026. május 21. 17:44
-
Magasabb infláció, még erősebb forint: itt a friss előrejelzés
2026. május 21. 15:33
-
Mi történt? Százezrével távoznak Nagy-Britanniából az EU-állampolgárok
2026. május 21. 13:29

Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




