Varga Mihály elmondta: bíznak benne, hogy az élénkülő gazdaság a kereskedelmi banki szektorban is segíti a hitelezés bővülését, de a kormány olyan szabálymódosításokra is készül, amelyek ezt ösztönzik.
Egy lábon áll a gazdaság
A nemzetgazdasági miniszter szerint egy olyan iparstratégiát kell kidolgozni, ami a járműiparnak való kitettséget csökkenti, ezért ki kell választani néhány területet, és a forrásokat erre kell összpontosítani. Példaként említette az elektronikai ipart, a logisztikát, az egészségipart és a turizmust, valamint a védelmi- és élelmiszeripart. Varga Mihály kiemelte az elektromobilitás támogatásának fontosságát, a kormány az elektromos eszközök fejlesztését és használatát is ösztönözné, elsősorban a közlekedésben.
Magyarországnak nemcsak Közép-Kelet-Európa termelési, hanem innovációs központjává is kell válnia - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
kevesebb, mint egy perce
-
Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
17 perce
-
A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
körülbelül 1 órája
-
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
körülbelül 1 órája
-
Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
körülbelül 1 órája
-
A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
2 órája
-
A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
2 órája
Mfor.hu Top24
- Felbukkant egy új nyugdíjemelési terv
- Az „épülő tiszás újkommunista egypártrendszer”-ről tanácskozik a Fidesz-frakció
- Rég volt ennyire erős a forint és még tovább erősödhet
- Magyar Péter fontos bejelentést tett október 23-ával kapcsolatban
- Váratlanul lemondott Kapitány István egyik államtitkára
- Csányi Sándor már régen tett olyat, mint amibe most vágott bele
- A szomszédunkban már meglépték, amire mi feszülten várunk
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
- Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet 2026. október 11. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
kevesebb, mint egy perce
Részvény / Deviza / Áru
Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Az OTP magával rántotta a piacot.
17 perce
Makro / Külgazdaság
A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
A jegybank 2025-ös évéről beszélt.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40
-
Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
2026. október 14. 06:46
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
2026. október 13. 19:38
-
Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
2026. október 14. 08:59
-
Ez volt Kapitány István örömének oka
2026. október 14. 08:30
„A Nemzetközi Valutaalap rendszeresen értékeli hivatalos kiadványban az országok gazdaságát” – írták. 



