Csődbe mehet a BKV
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester szerint a BKV januárban csődbe megy, veszélybe kerülhet több közlekedési beruházás - így a 4-es metró is -, ha nem változtatnak a finanszírozási rendszeren.
A főpolgármester hétvégi rendkívüli sajtótájékoztatóján megköszönte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a kormány megadta a BKV-nak a korábban kért ötmilliárd forintos támogatást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Budapestnek "forrásteremtési lehetőségre" van szüksége: újra tárgyalni kell a közlekedési adó és a dugódíj bevezetéséről - ez utóbbit Budapest vállalta az Európai Unió irányába, a 4-es metró építéséhez kapott támogatás mellé.
Harmincszor szólták le a BKV-t a hitelminősítők
Tarlós István hangsúlyozta, nem szeretnének éveken keresztül támogatásért "rohangálni" a kormányhoz, ezért is kérik, hogy engedjék kivetni a közlekedési adót és a dugódíjat. A főpolgármester közölte, hogy a feltételek egyelőre csak részlegesen adottak ehhez, de mivel kényszerhelyzet van, minél előbb be kell vezetni a közlekedési adót és a dugódíjat, amelyekből tíz-húszmilliárd forintos éves bevételt remél a főváros.
"Találjanak valamit ki"
Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön jelezte, hogy úton van a BKV-hoz az az ötmilliárd forintos támogatás, amelyet a kabinet szavazott meg. A szóvivő ugyanakkor hozzátette azt is, hogy Budapesten összpontosul a magyar GDP, valamint a városok által szedett adóbevételek jelentős része, ezért a fővárosnak a jövőre nézve "ki kell találnia" egy koncepciót, hogy ezekből a bevételekből nagyobb mértékben és biztonságosabban tudja finanszírozni tömegközlekedését.
Tarlós István főpolgármester a hét elején kért sürgős segítséget a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához Orbán Viktor miniszterelnöktől; a kormányfőnek írt levele szerint ha nem teljesül a kérése, akkor a tömegközlekedési társaság "egészen rövid időn belül működés- és fizetésképtelenné válik, és nem lesz képes alapvető feladatát megoldani".
140 év után megszüntetik Budapestet?
Tarlós István aggályát fejezte ki a módosító javaslattal kapcsolatban. Ha ez az elképzelés megvalósul, Budapest csak megyei feladatokat láthatna el, és a kerületeknek jutna valamennyi települési feladat, beleértve a közszolgáltatásokat is - mondta, hozzátéve, hogy ezzel Magyarország legnagyobb városa Debrecen lenne.
Szavai szerint egy másik, ezzel párhuzamos javaslat is ezt a tendenciát erősíti, aszerint ugyanis a több kerületet érintő beruházásokat kivennék a főváros hatásköréből. Ez azt jelentené, hogy a 4-es metró beruházását körülbelül öt kerület, a budai úgynevezett fonódó villamosvonalét négy, a Széll Kálmán tér rekonstrukcióját három kerület bonyolítaná le - ismertette. „Ettől kezdve valamennyi vonalas beruházást kerületek garmada kellene, hogy megrendelőként, lebonyolítóként, beruházóként végigvigyen” - tette hozzá.
Bóvliváros
A főpolgármester szólt Magyarország és Budapest Moody’s általi leminősítéséről is. Mint mondta, soha egyetlen kommentárban nem mondják ki, hogy Orbán Viktornak 20 ezer milliárdos adóssággal kellett átvennie az országot. Felvetette, hogy miért nem azokhoz fordulnak ilyenkor, akiknek az idején a devizahitelek képződtek, akik „nagyobb államadósságot halmoztak fel, mint a Kádár-kormányok mindegyike összesen, 32 év alatt”.
A leminősítés a főváros mindennapi életében nem jelenik meg - mondta, megjegyezve: „annyi bizonyos, hogy a főváros hitelfelvevő képességét rontja, de (...) már 2010-re ennek határára értünk”, új hitel felvételére pedig eddig sem volt lehetőség.
Nem először "rohant" pénzért a főpolgármester a kormányhoz, a BKV most is kapott 5 milliárdot, de a cég finanszírozása tarthatatlan, januárra csődbe mehet. Budapesten akkora a baj, hogy a város bóvli kategóriába vágása semmit sem jelent már. Tarlós Istvánnak az önkormányzat törvény miatt is fájhat a feje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Pozitív kezdés az európai tőzsdéken
14 perce
-
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
körülbelül 1 órája
-
Orosz olaj: a G7 keményen felléphet Magyarország ellen is
körülbelül 1 órája
-
Megbénulhat Amerika, tömeges kirúgásokat terveznek Trumpék
2 órája
-
Mosolyra húzódik a szája, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2 órája
-
Pezsgőt bonthattak a kapitalizmus fellegvárában
3 órája
-
Izrael feltartóztatta Greta Thunberget
4 órája
Mfor.hu Top24
- Ajándékban úszik a Sándor-palota: Sulyok Tamásék nem fukarkodtak
- A Fidesz külföldi cégen keresztül trükközi ki a Google politikai hirdetés-szűrőjét
- Magyar Péter is lépett a kormány konzultációjára: elindult a Nemzet Hangja
- Fityiszt mutattak a benzinkutak a Molnak
- Falusi pénzosztás: a fél ország az Orbán-kormánytól kapott támogatást ünnepelheti
- Elutasította a Kúria a polgári engedetlenség miatt kirúgott kölcseys tanárok kérelmét
- Újabb határt győzött le a forint
Makro / Külgazdaság
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság
Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól.
Makro / Külgazdaság
Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság
Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság
Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság
Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
Makro / Külgazdaság
Páriából éltanuló: a görög gazdasági csoda nyomában
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 10:13
Az euró esetleges magyarországi bevezetéséről szóló diskurzusokban az elemzők, közgazdászok körében éveken keresztül Görögország volt az ellenpélda: lám, ide vezet, hogyha egy ország feladja a monetáris politikai függetlenségét. Az érvek persze nem voltak alaptalanok: a görög gazdaság dőlt be a leglátványosabban a 2008-2009-es globális gazdasági, majd euróválság következtében. Azóta viszont 180 fokos fordulat történt, és Görögország az Európai Unió egyik éltanulójává vált.
Makro / Külgazdaság
Rengeteg Covid-vakcinát kellett megsemmisíteni a tavalyi szállítmányból?
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:14
Közbeszerzést írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Covid-vakcinákra, mert Magyarország nem kér az Európai Unió közös oltóanyag-beszerzéséből. A tavalyi nagy mennyiség jó részét azonban a kicsi érdeklődés miatt minden bizonnyal megsemmisítették.
Makro / Külgazdaság
Újabb reménysugár: feltámadást jelezhet a BMI?
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 09:00
A BMI visszakúszott a pozitív tartományba.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Ismét milliárdokat kapott az Orbán-kormány ismeretlenektől 2025. szeptember 25. 12:20
- Somogyi Zoltán: Valószínűleg lesz Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vita a választások előtt 2025. szeptember 25. 10:11
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Makro / Külgazdaság
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Megbénulhat Amerika, tömeges kirúgásokat terveznek Trumpék
Kevés jel utal a kompromisszumra.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Újabb nyomás érkezik, hogy fejezzük be az orosz olajvásárlást
09:45
-
Elmentek a háborúba, történelmi mélyponton a munkanélküliség Oroszországban
09:28
-
Márkás hamisított mosószerek a neten
09:11
-
Mély pesszimizmusba süllyedtek a britek
07:26
-
Most már az orosz polgárok is egyre inkább érzik az ukrajnai háború következményeit
06:41
Turizmus Online cikkei
-
Utazzon éjszaka, érkezzen reggel – buszos lehetőségek Európában
07:48
-
Klasszis TopDesign 2025: „Egy apró funkcionális tér is lehet emlékezetes”
07:38
-
A hazai és régiós kortárs formatervezés legjava a 360 Design Budapesten
07:27
-
Pincesorok, ízek, muzsika és bátorságpróba az Avas mélyén
06:29
-
Elindult a jelentkezés az Erőművek Éjszakájára
06:24
A vidék hírei
-
Javítási munkák miatt akadozhat a forgalom a Sas úton
08:20
-
A háziorvosokba volt képes belegyalogolni az egészségügyi államtitkár
07:56
-
Elhunyt Dr. Jane Goodall, a világhírű brit etológus, antropológus és állatvédő
20:47
-
A Nemzeti Vágta miatt jelentős forgalomra kell számítani Szilvásvárad környékén
15:51
-
Baleset a K2-esen
14:46
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Robbanás miatt lezárták az Oktoberfestet
2025. október 1. 12:40
-
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
2025. október 1. 10:30
-
Izrael feltartóztatta Greta Thunberget
2025. október 2. 06:34
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
2025. október 1. 18:46
-
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
2025. október 2. 05:46
