2p
Görögország nem még több pénzt kér hitelezőitől, hanem az adósság egy részének elengedését és a törlesztés átütemezését - mondta a görög pénzügyminiszter.

Azután, hogy a görögök felálltak a tárgyalóasztaltól és nem hajlandóak végrehajtani a reformokat, újabb furcsa ötlettel álltak elő, ráadásul megint valaki mást hibáztatnak.

Jánisz Varufakisz szerint a nemzetközi hitelezők túl sok pénzt adtak Görögországnak, amellyel az utóbbi öt évben egy elhibázott válságkezelő programot finanszíroztak. Ezért, mint mondta, teljesen elölről kell kezdeni az államadósság-válság kezelését.

Bizalom kéne az ötlethez

Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült, cserébe súlyos megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania.

A görög kormány azt javasolja, hogy a hitelezők engedjék el az adósság egy részét, hosszabbítsák meg a törlesztési futamidőt és a törlesztőrészletek összegét a mindenkori gazdasági teljesítmény alapján állapítsák meg.

Amennyiben a hitelezők elfogadják a javaslatot, Görögország nem tart igényt további támogatásra. Csak így tudjuk a lehető legtöbb adósság visszafizetését garantálni - mondta Jánisz Varufakisz.

Fogy az európai türelem

Németországban a konzervatívok után már a szociáldemokraták is erősen bírálják az athéni vezetést. Európa és Németország nem hagyja zsarolni magát, és nem fogjuk a német munkavállalókkal és a családokkal kifizettetni egy részben kommunista kormány eltúlzott választási ígéreteit - írta Sigmar Gabriel alkancellár

Ezen megy a huzavona

A görög kormány hetek óta tárgyal a hitelezők - az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - képviselőivel arról, milyen intézkedéseket kell tennie a görög kormánynak azért, hogy felszabaduljon a 2010-ben indított második hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részlete.

A pénz nélkül Görögország szinte biztosan nem tudja kifizetni az IMF-től kapott hitelek aktuális, 1,6 milliárd eurós törlesztőrészletét az utolsó határidőig, június végéig. A hitelezők a nyugdíjak további csökkentését és az áfa emelését sürgetik, de Athén ezt elutasítja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG