1p
Ma is szívesen lenne Vladimir Tretchikoff modellje, de csak az övé - mondta a BBC hírportáljának adott interjúban Monika Pon-szu-san, akiről az orosz származású művész 60 éve a Kínai lány című híres képét festette.

A BBC azt követően kereste meg az egykori modellt, hogy egy márciusi londoni aukción a becsült ár kétszereséért, csaknem egymillió fontért (345 millió forint) kelt el a portré. A festményből a művész még életében félmillió reprodukciót adott el világszerte. Monika Pon-szu-san elmondta: azt már nem vállalná, hogy egy másik művész most lefesse, de ha Tretchikoff még élne, neki ismét modellt állna.

 

 

Tretchikoff (1913-2006) Oroszországban és Sanghajban nőtt fel, 1946-ban telepedett le Dél-Afrikában. A művész életrajzírója, Borisz Gorelik szerint a Zöld hölgyként is ismert kép az egyik legfontosabb ikon lett Nagy-Britanniában az ötvenes években. Monika Pon-szu-san felidézte, hogy 1950-ben Fokvárosban ismerte meg Tretchikoffot, amikor a göndör hajú festő betért nagybátyja mosodájába. Ő éppen egy vásárlót szolgált ki, és a festő csak akkor szólalt meg, amikor egyedül maradtak. Bemutatkozott, és közölte vele, hogy le akarja festeni.

Akkoriban Tretchikoff még nem volt túl híres, de ő már olvasott róla az újságban, ezért izgatottan elfogadta az ajánlatot. A festő munka után magával vitte a műtermébe, és haza is kísérte - emlékezett vissza a ma már idős hölgy. Elmesélte, hogy a művész feleségének selyemruhájában festette le, aminek azonban nem sárga volt a színe, mint a képen. Bár fárasztó volt a modellkedés, sokat nevettek, és végül hat fontot és öt shillinget kapott a munkáért. A készülő képet nem láthatta, először a festmény befejezése után megnyílt kiállításon nézhette meg. Tretchikoff akkor árulta el neki, hogy az alkotásnak a Kínai lány címet adta, amit ő elég hétköznapinak tartott.          Forrás: BBC Online

A kép egyébként első látásra sokkolta - vallotta be -, mivel a művész zöldes árnyalatot adott a bőrének. Csúnya grimaszt is vágott rá, mivel az jutott az eszébe, úgy néz ki, mint valami szörnyeteg egy horrorfilmben. De azt is megemlítette, hogy a kiállítás után sokan felismerték benne a modellt, és gyakran megszólították. Végül egy nyomatot ő is kapott a képből Tretchikofftól, és ki is akasztotta a nappalijában. Amikor lányától most megtudta, hogy egymillió fontért kelt el a festmény, ugrált örömében.

Elbeszélése szerint a Kínai lány kiállítása után Tretchikoff több kollégája érdeklődött iránta, ám a festő kategorikusan kijelentette, hogy "nem adja kölcsön" a modelljét. Később is hívták modellkedni, de férjhez ment, öt gyereke született, a családja teljesen lefoglalta, és lassan elfeledték. A festményt egyébként a híres leeds-i zenekar, a Chumbawamba is felhasználta: a Kínai lány szerepel a Slap! címmel 1990-ben megjelent lemezének borítóján. 

 

Forrás: BBC Online

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG