3p
A Brexitre szavazókat mindenképpen nagy pofonok várják: sokan azt hiszik, napok kérdése az EU elhagyása. Ám a törvényhozók számára nem kötelező a népszavazás eredményének betartása, bár nyilván erősítené a szeparatistákat, nacionalistákat. Abban az esetben pedig, ha mégis megszavaznák, és a képviselők is úgy döntenének, simán lehet két év vagy még több is az EU-ból való kiválás procedúrája.

A Nagy-Britanniában szerdán esedékes népszavazás után a Brexitre szavazó polgárok számára elkerülhetetlen egy nagy csalódás – írta a Business Insider. Egyrészt ugyanis a kormánynak, vagy a parlamenti képviselőknek nem kötelező a népszavazás eredményét végrehajtani, így lehet, hogy ennek ellenére sem vezetik ki az országot az EU-ból. Az idézett szakértő, Peter Catterall a Westminster University-től úgy véli, sok, a távozás mellett szavazó polgár azt hiszi, ha megszavazza, 24 óra múlva már az EU-n kívül fog ébredni.

Ha a kormány mégis az EU-ból való kilépés mellett dönt, akkor a Lisszaboni Szerződés 50. fejezete szerint kell megkezdenie a kilépési tárgyalásokat. Ezeket két éven belül kéne lezárni, kivéve, ha az EU és a kilépni szándékozó ország meg nem állapodnak a hosszabbításban.

Mivel hosszas tárgyalások várhatók a kilépés feltételeiről (leggyakrabban a vámuniót emlegetik), könnyen lehet, hogy ez több lenne, mint két év. Sokan úgy vélik, őrültség lenne az említett 50. cikkelyt elővenni, amíg nem tudják pontosan, mi várja az országot az EU-n kívül.

Valószínű, hogy komoly kompromisszumokat kellene kötni ahhoz képest, mint amit a kilépésre szavazók el szerettek volna érni. Caterall szerint a végső verzió lehet, hogy alig fog majd különbözni a jelenlegi állapottól. Mivel a kilépés-pártiaknak nincs világos elképzelésük arról, hogy hogyan nézne ki a Brexit levezénylése, nagy az esély rá, hogy meg sem fog történni – mondja. A Brexit-szavazók pedig azt fogják hinni, hogy az őket biztató politikusok félrevezették őket.

Sokan azt remélték, hogy a Brexit után Nagy-Britanniában demokratikusabb lesz a politikai rendszer, mert nem kell többé az EU által előírt jogszabályokat elfogadni. A valóságban azonban a kilépésre rendelkezésre álló két év rövidsége miatt lehet, hogy éppen a parlament kikapcsolásával kell majd az ezzel kapcsolatos döntéseket meghozni – írják.

A Business Insider a Financial Times-ra hivatkozva nemrég azt írta: a Brexit-népszavazással kapcsolatos jogszabályokban egyszerűen nem szerepel olyan passzus, amely a törvényhozók számára kötelezővé tenné az szavazás eredményének átültetését a gyakorlatba. Azt is megtehetik, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Márpedig a 650 képviselő nagy többsége az EU-ban maradás mellett van, azaz „eurofil”, így aztán könnyen lehetséges, hogy ez a verzió lép életbe.

Az is egy logikus verzió, hogy a kormány kidolgoz egy módosított tagsági megállapodást az EU-val, és azt egy újabb népszavazás elé terjeszti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG