Anyák, boszorkányok és egy szerelő hercegnő – amikor a nők kezébe került a fegyver

Bár a katona szó hallatán a legtöbben azonnal a férfiakra gondolnak, a nők ősidők óta aktív résztvevői a fegyveres konfliktusoknak. Ott harcoltak 1956-ban a Corvin köznél, és ott voltak a 17. századi afrikai törzsi háborúkban is. Nemcsak ápolónőként vagy a háttérben dolgozó hírszerzőként, hanem közvetlenül a harcvonalban is megállták a helyüket, és ez nincs másként ma sem.

Napjainkban a világ számos fegyveres erejében szolgálnak nők a Közel-Kelettől Norvégiáig, az amerikai vadászgépek pilótanői közül pedig többen valóságos közösségimédia-sztárrá váltak. Az egyenjogúság korában – különösen Skandináviában vagy Németországban – ezt ma már senki sem tartja különösnek.

A dahomeyi amazonok

A 17. század elejétől a 19. század végéig Nyugat-Afrika atlanti partvidékén létezett a Dahomey Királyság, amely a mai Benin és Togo területén feküdt. Az ország a rabszolga-kereskedelem egyik fő központja és a régió egyik legerősebb katonai hatalma volt; uralkodói rabszolgákkal látták el az európaiakat fegyverekért cserébe, amelyeket szomszédjaik leigázására használtak.

A dahomeyi „amazonok” – egy kizárólag nőkből álló elit hadtest – különösen híresek voltak a vakmerőségükről. Kezdetben elefántvadászokból álló különítményként szolgáltak, később a király személyes gárdájának tagjai lettek, a 19. század elejére pedig egy 6000 fős állandó hadsereggé fejlődtek. A felfedezők által amazonoknak nevezett harcosokat hazájukban valójában „Minóknak” hívták, ami a helyi fon nyelven „anyáinkat” jelent.

Gyermekkoruktól fogva arra nevelték őket, hogy elviseljék a fájdalmat, és mesterien használják a fegyvereket. Félig szent státuszt élveztek, és sosem mentek férjhez.

Az 1890-es években a francia gyarmatosítók ellen is keményen küzdöttek, ám miután az ország 1894-ben francia gyarmattá vált, a női sereget feloszlatták.

Patyomkin és a görög női század

Az Orosz Birodalomnak is volt saját „amazon” csapata, bár ennek kezdetben csupán ceremoniális szerep jutott. 1787-ben, négy évvel a Krím annektálása után, II. Katalin cárnő külföldi küldöttségek kíséretében utazott a félszigetre.

A fogadást szervező Grigorij Patyomkin herceg számos meglepetéssel készült az uralkodónak, köztük egy női katonai század felvonultatásával. A krími keresztények bátorságának és a koronához való hűségének demonstrálására egy helyi görög nemesek feleségeiből és lányaiból álló, 100 fős alakulatot hozott létre. A fegyveres csapatot Jelena Sarandova, a Balaklavai Görög Gyalogezred egyik parancsnokának felesége vezette. A visszaemlékezések szerint a cárné annyira elégedett volt a látottakkal, hogy egy 1800 rubel értékű gyémántgyűrűt ajándékozott Sarandovának. Egy hónappal később a századot – mivel már nem volt rá szükség – feloszlatták.

Az első orosz női halálzászlóalj

Az orosz hadsereg első valódi női harci egységeit 1917 nyarán hozta létre az Ideiglenes Kormány, hogy ezzel növelje a felbomlóban lévő hadsereg hazafias szellemét az első világháború frontvonalán. Az Első Orosz Női Halálzászlóaljat Maria Bocskareva, a Szent György-kereszt birtokosa alapította, aki a cár kifejezett engedélyével ekkor már három éve harcolt a lövészárkokban. Addig a nők hivatalosan nem csatlakozhattak az aktív hadsereghez. 1917 júliusában Tyihon moszkvai metropolita személyesen áldotta meg a 2. moszkvai női rohamosztagot a Vörös téren.

Bár összesen hét női zászlóalj alakult, a harcokban szinte csak Bocskareva csapata vett részt, akit a sajtó előszeretettel nevezett „orosz Jeanne d’Arcnak”. 1917. július 8-án Szmorgon városa közelében a zászlóalj kemény csatát vívott a németekkel: a 170 női katonából 30 meghalt, 70 pedig megsebesült. Gyenyikin tábornok így emlékezett vissza a tragikus pillanatokra: 

„Amikor kitört az ellenséges tüzérségi tűz pokla, a szegény nők, elfelejtve a harcászatot, tehetetlenül és rettegve bújtak össze a német bombák záporában.”

A csata után a zászlóalj gyakorlatilag megszűnt létezni. A sebesült Bocskarevát a hátországba küldték, ahol 1920-ban a bolsevikok kivégezték. A petrográdi női század egy része később a Téli Palota védelmében is részt vett a Vörös Gárda ostromakor, ám az októberi forradalom győzelme után az összes női katonai egységet végleg feloszlatták.

Nemcsak ápolónőként szolgáltak a brit hadseregben

Nagy-Britanniában 1917 márciusában alakult meg a Női Hadsereg Segédhadteste (WAAC) azzal a céllal, hogy a nem harci pozíciókban lévő férfiakat felváltsák, és ezzel katonákat szabadítsanak fel a frontra. A nők ekkor már nemcsak ápolónőként, hanem önkéntes szakácsként, telefonkezelőként, gépíróként, sofőrként és szerelőként is szolgáltak. Az első világháború alatt 57 000 nő szolgált a testületben, közülük 81-en vesztették életüket. A hadtestet 1921-ben oszlatták fel.

Röviddel a második világháború kitörése előtt, a WAAC tapasztalataira építve hozták létre a Segédterületi Szolgálatot (ATS). 1941 szeptemberére a szervezetnek már 65 000 tagja volt, akik immár nem önkéntesek, hanem aktív állományú katonák voltak – igaz, a bérük csupán kétharmada volt a férfiakénak. Közvetlenül a tűzvonalban nem vettek részt, de sokan szolgáltak a légvédelmi egységeknél. Ebben az alakulatban szolgált 19 évesen a későbbi II. Erzsébet királynő is, aki autószerelői és teherautó-sofőri képesítést szerzett. Az ATS-t 1949-ben integrálták a Női Királyi Hadseregbe (WRAC), amelyet végül csak az 1990-es években számoltak fel.

„Éjszakai boszorkányok” a Szovjetunió egén

A nők legjelentősebb és legdominánsabb katonai szerepvállalása a második világháborúhoz köthető, amikor a Szovjetuniónak minden erejére szükség volt a győzelemhez. 1941. október 8-án – néhány nappal azelőtt, hogy a német előrenyomulás miatt döntés született volna Moszkva evakuálásáról – a védelmi népbiztos parancsot adott ki három női repülőezred felállítására a Vörös Hadsereg Légierején belül.

A képzett pilótanők, ejtőernyősök és technikusok toborzásának fő kezdeményezője Marina Raskova pilóta, az NKVD tisztje volt. Raskova már 1938-ban nemzeti hős lett, amikor egy ANT-37-es géppel hatezer kilométert repült Moszkvától a Távol-Keletre, ami a korabeli, kezdetleges navigációs körülmények között emberfeletti teljesítménynek számított.

A polgári repülésből és repülőklubokból toborzott nőkből végül az 586. vadászrepülő-, az 587. bombázó- és az 588. éjszakai bombázóezred alakult meg. A pilótanők hősiesen részt vettek Szaratov védelmében, a sztálingrádi és a kurszki csatákban, valamint a balti államok felszabadításában.

A három egység közül egyedül az 588-as ezred maradt a háború végéig tisztán női állományú.

Őket a németek csak „Éjszakai boszorkányoknak” (Nachthexen) nevezték. A lányok éjszaka csaptak le, és a célpont megközelítésekor leállították a repülők motorjait: teljesen csendben, vitorlázva siklottak a cél felé, így az egyetlen baljóslatú hang a szárnyak között suhogó levegő volt.

Az ezred a harcok során több mint 23 000 bevetést hajtott végre, és 3000 tonna bombát dobott az ellenségre. A háborúban körülbelül 30 pilóta és navigátor vesztette életét. Maga Marina Raskova is életét vesztette 1943-ban, amikor gépe a sztálingrádi frontra tartva lezuhant. A női repülőezredeket 1945 és 1947 között számolták fel.

Szintén a szovjet frontokhoz kötődik, hogy 1943-ban Rjazany közelében lengyel állampolgárokból megalakult az 1. Tadeusz Kościuszko Gyaloghadosztály. Ennek részeként jött létre az Emilia Platerről (az 1830-as lengyel felkelés hőséről) elnevezett 1. Külön Női Gyalogzászlóalj, amely tiszti iskolával, géppisztolyos századokkal és kisegítő egységekkel együtt több mint 700 fős, harcra kész női állománnyal rendelkezett.

Amerikai nők a Manhattan Tervben és a pilótafülkében

Az Egyesült Államokban 1942-ben, a brit egységek mintájára alakult meg a Női Hadsereg Segédhadteste (WAAC). A hadseregnek elsősorban ápolókra, rádiósokra, szerelőkre, titkárnőkre és adminisztrátorokra volt szüksége. Mindössze egy évvel később a szervezet neve WAC-ra (Női Hadsereg Hadtest) változott, és a reguláris amerikai hadsereg hivatalos részévé vált.

A háború alatt körülbelül 150 000 nő szolgált a soraiban. Bár a többség az Egyesült Államok területén maradt, néhány dandárt Európába, Észak-Afrikába, sőt Új-Guineába is bevetettek. Különösen figyelemreméltó, hogy több mint 400 nő közvetlenül részt vett a Manhattan Tervben, azaz az első atomfegyverek szigorúan titkos fejlesztési programjában is.

A WAC mellett az amerikai fegyveres erőknek más női egységeik is voltak, köztük a haditengerészetet támogató WAVES és a Női Légierő Szolgálatának Pilótái (WASP). Az amerikai pilótanők vadászgépeket, bombázókat és szállító repülőgépeket vezettek, új modelleket teszteltek, és újoncokat képeztek ki a frontra.

Erkölcsrendészet Iránban, elit testőrség Líbiában

A nők fegyveres szerepvállalása a 20. század második felében, a Közel-Keleten is megjelent, bár merőben más feladatkörökben. Az iráni-iraki háború (1980–1988) alatt a nők kezdetben csak kisegítő feladatokat láttak el az iráni oldalon. Az évek során azonban a szerepük a belső biztonság felé tolódott el: feladatuk a rendszert veszélyeztető ellenforradalmárok kiszűrése, valamint az iszlám törvények betartatása, azaz az „erkölcsi rendfenntartás” lett. A „Segítő Nővérek” hálózatát Khomeini ajatollah hű támogatója, Marzieh Dabbagh alapította, aki negyed évszázadon át vezette az Iszlám Köztársaság Női Egyesületét.

Eközben Líbiában Moammer Kadhafi – aki 1969-től a 2011-es meggyilkolásáig diktatórikus módon uralkodott – egy egészen egyedi testőrséget hozott létre. Élete során a líbiai vezért egy 400 fős, kizárólag nőkből álló elit egység, a „Forradalmi Apácák” védték, akiket a nyugati sajtóban egyszerűen csak Kadhafi amazonjaiként emlegettek.

Kínai szuperkatonák és a norvég „Vadász Szakasz”

Napjainkban a modern hadviselésben a női elitegységek képzése semmiben sem marad el a férfiakétól. Kínában a női különleges erők tagjai brutális kiképzésen esnek át: a program része a mesterlövészet, a pusztakezes harc, a sziklamászás, a gépeltérítés elleni túszmentés, a taktikai vezetés, valamint az olyan finommotoros készségek fejlesztése, mint a gépkarabély-tár villámgyors cseréje egyetlen kézzel. A Kínai Népi Felszabadítási Hadsereg 2016-ban a 14. hadseregcsoport 22 legkiválóbb női katonájából hozott létre egy önálló, különleges rohamosztagot.

A női intuíció és jelenlét a taktikai hírszerzésben is kulcsfontosságúvá vált. Amikor Norvégia 2001-ben katonai kontingenst telepített Afganisztánba, a harci tapasztalatok hamar rávilágítottak egy fontos hiányosságra: a női katonák sokkal könnyebben és hatékonyabban tudtak kapcsolatot teremteni a helyi lakossággal (különösen a nőkkel és gyerekekkel), és létfontosságú információkat gyűjteni azokon a területeken, ahol egy férfi katona megjelenése azonnali gyanút vagy ellenállást váltott volna ki. Emiatt a Norvég Különleges Műveleti Parancsnokság 2014-ben létrehozta a Jegertroppent – magyarul a „Vadász Szakaszt” –, amely a világ első, kizárólag nőkből álló különleges katonai felderítő egysége lett.