1p
Az egy évvel korábbihoz képest csupán 1,8 százalékkal lett drágább az élet, egy hónap alatt 0,1 százalék volt az árcsökkenés. Kitart a rezsicsökkentés hatása.

Májusban a fogyasztói árak 1,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az alacsony éves árnövekedés fő oka a háztartási energia árak jelentős mérséklése. Emellett az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk kivételével minden más termékfőcsoportban is árcsökkenés történt egy év alatt. Londoni elemzők 1,9-2,1 százalék közti árnövekedést vártak.



Olcsóbb lett az élet áprilishoz képest

A nagybevásárlás drágább lett
Az élelmiszerek ára a legutóbbi KSH-jelentés szerint épp kétszer annyit emelkedett, mint az átlagos infláció. A drágulás üteme a Privátbankár Árkosár szerint is lassult júniusban, de azért összejött a történelmi csúcs - hajszálra vagyunk a 18 ezer forinttól. Lassan elindul a lecsószezon. Tovább >>>

1 hónap alatt – 2013. áprilishoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal csökkentek. Az élelmiszerek átlagosan 0,6%-kal drágultak, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 7,2%-os áremelkedésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,4%-kal csökkent. Árcsökkenés következett be a tojás (4,1%), a baromfihús (2,0%), a sertéshús (1,3%), valamint a péksütemények és a cukor (1,1-1,1%) esetében.

A szolgáltatásokért és a ruházkodási cikkekért átlagosan 0,3%-kal kellett többet fizetni az előző hónaphoz képest. Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében árcsökkenés volt megfigyelhető (1,6%). Ezen belül a járműüzemanyagokért 3,4%-kal kellett kevesebbet fizetni. Kisebb mértékben csökkent a szeszes italok, dohányáruk (0,3%), a tartós fogyasztási cikkek (0,2%) és a háztartási energia (0,1%) ára.

Éves összevetésben a kaja drágult a legjobban

Hazai és külföldi elemzők egyetértenek abban, hogy a jegybank tovább vághatja az alapkamatot. A különbség a vágás mértékében van a szakemberek között. Részletek >>

12 hónap alatt, 2012. májushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 3,7%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt az idényáras élelmiszerek (17,1%), a liszt (11,3%), a sertészsiradék (7,9%), valamint a párizsi, kolbász (7,0%), a sertéshús (5,4%) és az étolaj (5,3%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a tojás (16,8%) és a cukor (3,8%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 9,8%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.

A szemét és az utazás drágult nagyon

A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (4,1%), ezen belül a szemétszállítás 7,7, a helyi tömegközlekedés 5,3%-kal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért 1,8%-kal kellett kevesebbet fizetni. Az egyéb cikkek körében is árcsökkenés következett be (0,7%), ezen belül a járműüzemanyagok 5,1%-kal kerültek kevesebbe. A ruházkodási cikkek ára átlagosan 0,2%-kal csökkent. A háztartási energia esetében szintén árcsökkenés (8,5%) volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért egyaránt 10%-kal kellett kevesebbet fizetni, míg a távfűtés ára 11,7%-kal csökkent 2012. májushoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG