1p
Az FN.hu birtokába jutott egy Németh Lászlóné által jegyzett kormány-előterjesztés, mely szerint a Diákhitel 2 rendszere nagyban veszélyezteti a költségvetési hiánycél elérését, és a Széll Kálmán Terv által megtakarított összeget is elviheti. A Diákhitel Központ az ügyben sajtótájékoztatót hívott össze.

2012-ben 15, rá egy évre 62, 2014-re 141 milliárd forinttal terheli meg a büdzsét a rendszer bevezetése, és annak kifutásával az összeg továbbra is meredeken emelkedik - áll a fejlesztési miniszter által készített és háttérszámításokkal megerősített előterjesztésben. 2020-ra már 798, 2021-re 899 milliárd forint államadósság-növelő tételt jelent a Diákhitel 2, amit a kormány alapvetően azért vezetett be, hogy az állami keretszámok erőteljes szűkítése után az egyetemre, főiskolákra jelentkezőknek forrást biztosítson - írja az FN.hu.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint a források adottak a Diákhitel 2-höz



A Diákhitel Központ 15 órára hirtelen sajtótájékoztatót hívott össze.

A tanulmány felhívja rá a figyelmet, hogy az alacsony kamat miatt a hitelt az is felveheti, aki amúgy nincs rá szorulva. A lehetséges hitelfelvevők körét az állam nem szűkítheti, mivel Magyarország uniós tag, akár külföldi hallgatók is igényelhetnék a Diákhitel 2-t. Ez azt jelenti, hogy az egyetemisták ilyen módon úgy nyerészkedhetnének az olcsó hitelen, hogy annak terheit az államkassza nyögi. A hitel kamatterhe ugyanis 2%, ennél azért sok befektetés többet hoz, akár már egy éves lekötéssel is jól járhatunk. A Diákhitel 2-öt ugyan az intézmények kapják (nem úgy, mint a 8%-os kamattal járó Diákhitelt), de a tandíjra félretett pénzt befektetve bárki kereshet azon, hogy beiratkozik egy egyetemre.



A háttérszámítások szerint nagyjából 2020-ig ugyan még több megtakarítás ered a felsőoktatás átalakításából, vagyis a keretszámok és így a finanszírozás visszavágásából, mint amennyit a Diákhitel 2 elvisz, csakhogy 9 év múlva a mérleg átbillen és az akciós hitel nagyobb teher lesz, mint amennyit az államilag támogatott helyek visszavágásával most nyer az állam.

A kormány tervei szerint szeptembertől él az új finanszírozási rendszer, a Diákhitel Központ szerint a források ehhez biztosítottak. A diákhitelezés eddigi sikeres modelljében az Európai Beruházási Bank óriási szerepet vállalt. A Diákhitel 2-ben azonban - legalább is a miniszteri előterjesztés tanúsága szerint - már korántsem biztos, hogy részt vennének.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG