3p
Kicsit belepiszkáltak az elnökválasztásba az oroszok.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA,ALBIN LOHR-JONES)

Titkos jelentést készített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), amelyben arra jutott, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba - jelentette a The Washington Post.

A hírszerzés több olyan személyt is azonosított, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal, és több ezer, a Demokrata Párt feltört szervereiről származó e-mailt adtak át a Wikileaks nevű kiszivárogtató portálnak. Erről a CIA zárt ajtók mögött tájékoztatta a szenátus néhány illetékes tagját.

"A CIA álláspontja az, hogy Oroszország célja az volt, hogy az egyik jelölt kárára a másiknak segítsen, hogy segítsen Donald Trumpnak megnyerni a választást" - mondta egy név nélkül nyilatkozó amerikai forrás a lapnak.

Eddig a CIA azon az állásponton volt, hogy Moszkva megpróbálta aláásni a választási rendszerbe vetett bizalmat, de azt eddig nem mondták ki, hogy Oroszország Trump győzelmét segítette.

A német hírszerzés már korábban figyelmzetettett: Oroszország politikai zavarkeltésre készül. Részletek >>>>

Nincs bizonyíték

A nevük mellőzését kérő források azt mondták a lapnak, hogy a 17 különféle amerikai hírszerző szervezet nem jutott formális egyetértésre, mert kisebb kérdésekben nem értenek egyet, így a CIA megállapításai nem tekinthetők hivatalos hírszerzési értékelésnek. Nem találtak például konkrét bizonyítékot arra, hogy egyenesen a Kremlből adtak utasítást az azonosított embereknek, hogy adják át a hackertámadásból származó információkat a Wikileaksnek.

Az érintett ügynököket ugyanis legalább egy szint elválasztja az orosz szövetségi kormánytól, nem közvetlenül a Kreml alkalmazásában állnak. A lap kitér arra is, hogy Moszkva korábban is élt már azzal, hogy a kormányzathoz közvetlenül nem köthető emberek végzik a titkosszolgálati munkát, így a politikusok hihetően tagadhatják a történteket. Julian Assange, a Wikileaks vezetője korábban kijelentette: az információk forrása nem az orosz kormány volt.

Vizsgálat indult

Barack Obama amerikai elnök pénteken teljes körű vizsgálatot rendelt el az elnökválasztással kapcsolatos hackertámadások ügyében. Republikánus politikusok eddig arra hivatkozva kérdőjelezték meg az orosz beavatkozásról szóló jelentések hitelességét, hogy nincs konkrét bizonyíték a történtekre.

Donald Trump megválasztott elnök irodája eddig és most is visszautasítja azokat az állításokat, hogy az ingatlanmágnás orosz beavatkozásnak köszönhetően nyert.

"Ezek ugyanazok az emberek, akik azt állították, hogy Szaddám Husszeinnek tömegpusztító fegyverei voltak. A választás jó ideje véget ért, méghozzá a történelem egyik legnagyobb arányú elektori győzelmével. Ideje továbblépni, és ismét naggyá tenni Amerikát" - reagált Trump kabinetje a The Washington Post hírére.

Lehet ez, lehet az

"Nem hiszem, hogy beavatkoztak" - mondta a héten maga Donald Trump a Time magazinnak. "Lehet, hogy Oroszország volt, de lehet, hogy Kína. De az is lehet, hogy valami pasas New Jerseyben" - mondta az Egyesült Államok leendő elnöke a hackertámadásokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG