2p

A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.

Évről évre nő a kereslet a fúrt kutak iránt az egyre forróbb és szárazabb nyarak hatására. Egy kútfúrással foglalkozó cég vezetője, Lázár Renátó a Trend FM-nek arról beszélt: ezek a kutak aszály idején is használhatók locsolásra.

2022-ben még heti két-három munkát végeztek, most heti öt-hat alkalommal van igény kútfúrásra a Csepel-szigeten és környékén. Az elmúlt három évben azonban 80-100 centiméterrel került lejjebb a talajvíz ebben a térségben, ezért az ásott kutak, amelyekben ennyi víz volt, tönkrementek az elmúlt években – mondta Lázár. Az Alföldön ennek a többszöröse, akár öt méter is lehet a talajvízszint-csökkenés.

A Csepel-szigeten még viszonylag egyszerűen lehet háztartási vízigényt kielégítő kutakat fúrni. Azokhoz a kutakhoz, amelyek legfeljebb 50 méter mélyről, az első vízzáró réteg feletti vizet hozzák a felszínre, és elsősorban otthoni igényeket elégítenek ki, engedély sem kell. A mezőgazdasági kutak fúrásához azonban akkor is kell vízügyi engedély az Agrárminisztérium Vízügyi Osztályától, ha az előbbi feltételeknek megfelelnek.

Lázár azt is elmondta, hogy már a talajvíza legszennyezettebb, de azzal is lehet locsolni. A Csepel-szigeten a harmadik-negyedik agyagréteg, tehát 80-90 méter után pedig már ivóvizes kút is működtethető. A rétegvíz ebben a mélységben már annyira tiszta, hogy a cégvezető szerint azt már pazarlás lenne locsolásra használni. Az utóbbi években azonban 150-200 milliméterrel kevesebb eső esik, mint a korábbi időszakban, ezért az ilyen típusú kutak is apadnak.

A Trend FM adásából az is kiderül, mi minősül kockázatos területnek, és milyen hatással van egy fúrt kútra, ha a közelében sóderbánya létesül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG