4p
A kínai szociális médiában egyenesen az észak-koreai uralkodó dinasztiával hasonlítják össze Hszi elnök hatalomkoncentrációját. Hszi lépése bizonytalanságot is tükrözhet, a kínai kommunista vezetés ugyanis manapság kifogyott az ideológiai töltetből. Törökország és hazánk esetében is a középkor hűbéri rendszere jut eszébe sok nyugati megfigyelőnek.
Hszi Csin-ping kínai elnök beszédet mond a Kínai Kommunista Párt XIX. kongresszusának megnyitóján a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. október 18-án. (MTI/EPA/Vu Hong)

Igazi szovjet stílusban a Xinhua kínai hivatalos hírügynökség vasárnap 36 szavas közleményben tudatta országgal és világgal, hogy a Kínai Kommunista Párt javaslata értelmében eltörlik az államfői tisztség két terminusra vonatkozó időkorlátját.  Ez azt jelenti, hogy Hszi Csin-ping 2023-at követően is elnök maradhat.  Ezután következett egy újabb megdöbbentő Xinhua közlemény, amely szerint Hszi tanait belefoglalják a kínai alkotmányba!

Fújol a köznép

Bár a kínai nacionalisták örömmel fogadták a hírt, a Reuters beszámolója szerint a kínai kormány jelentős kampányt indít, miután a közösségi médiában erősen negatív a köznép reakciója a Hszi további hatalomban maradását célzó törvényjavaslatra.  A szociális médiában egyenesen az észak-koreai uralkodó dinasztiával hasonlítják össze Hszi hatalomkoncentrációját, ezért a rezsim az elmúlt órákban számos cikket blokkolt, egyben több, a döntést dicsérő cikket jelentetett meg.

Valóban, Hszi 2012-es hatalomra kerülése óta egy elképesztő hatalmi koncentrációt hajt végre és olyan hivatalos titulusokat gyűjtött be, mint a Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetője és az átfogó államháztartási reformcsoport feje.  Az elnök már tavalyelőtt átvette a főparancsnoki pozíciót Kína parancsnoki központjában (Joint Operations Command Center) és ezzel a PLA műveleti parancsnoka lett háború esetén. Hszi már eddig is elnöke volt a Központi Katonai Bizottságnak, amely a hadsereget ellenőrzi.

Hszi mostani lépése egy nagyon érzékeny nemzetközi helyzetben következik be.  A hírek szerint az amerikai kormány az acélimport esetén 24, az alumíniumnál pedig 10 százalékos vám bevezetését tervezi, ez válaszlépéseket hozhat az érintett nagy termelők, így Kína részéről.  A Trump kormányzat ráadásul múlt decemberben Kínát „stratégiai versenytársnak” nevezte első nemzetbiztonsági stratégiájában.

Hszi lépése bizonytalanságot is tükrözhet, a kínai kommunista vezetés ugyanis manapság kifogyott az ideológiai töltetből.  Mao Ce-tung 1976-os halála után a kínai vezetők az ország jólétének folyamatos növeléséhez kötötték a kommunista párt legitimitását.  Ennek a korszaknak azonban belátható időre befellegzett és az elbizonytalanodott pekingi vezetés egyre inkább a Nyugat-ellenes propagandában valamint a Dél-kínai-tengeri hatalmi játszmákban akarja felépíteni új identitását.

Káncz Csaba

Ankarában és Budapesten is

A 2008-as pénzügyi válság előbb gazdasági, majd szociális és napjainkra globális biztonságpolitikai megrendülést eredményezett a világban. A megrendült nemzetközi rendszer hasadékain brutális erővel tér vissza a történelem a maga démonaival.  Pekingben tehát újra egy olyan erős politikai vezetőt láthatunk, hogy akár császárnak is nevezhetjük, ahogyan ezt az elmúlt órákban többen meg is tették Hong Kongban.

Törökországban Erdogan már évek óta úgy funkcionál 1025 szobás új elnöki palotájában, mintha egy törvények fölött álló szultán lenne - és akinek a fiát egyébként az olasz hatóságok neveztek meg milliárdos pénzmosóként. Hazánkban az uralkodó család esetében szintén a középkor hűbéri rendszere jut eszébe sok nyugati megfigyelőnek.  Berlin és Párizs fokozott figyelme márcsak azért is indokolt, mert a magyar miniszterelnök családjának tagjai éppen a német és francia adófizetők pénzéből válnak milliárdossá.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a SAFE 2? Brüsszelben már a következő hitelprogramot tervezik
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 14:58
Újabb, a jelenleg is futó SAFE-hez hasonló hitelprogram indítását vizsgálhatja az Európai Bizottság. A SAFE még tavaszig tart, az érdeklődés túlnőtt a program keretein.
Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG