1p
A piac már beárazta a hiteltárgyalások elindulását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU), az egyeztetéseken azonban akadhatnak bizonytalanságok a napokban bejelentett intézkedések, így például a tranzakciós adó kiterjesztése miatt - vélekedett az MTI megkeresésére az ING és az MKB elemzője.

Az Európai Bizottság szóvivője, Olivier Bailly pénteken jelentette be, hogy július 17-én érkezik Budapestre az EU és az IMF tárgyalóküldöttsége.

Németh Dávid, az ING elemzője szerint a jegybankról szóló törvény módosítása után várható volt, hogy július közepén indulnak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val; ilyen szempontból tehát nem meglepetés a bizottság bejelentése. A szakértő szerint ez kedvező hangulatot adhat a forintnak és a forinteszközöknek, ugyanakkor ez a hatás mérsékelt lehet.

Orbán a legutóbbi EU-csúcson. Hisznek majd neki a befektetők?



A befektetők még mindig mérlegelnek

Piaci reakciók
A forint gyengülni kezdett a hírre, miszerint két héten belül megkezdődhetnek a tárgyalások a Valutaalappal. Részletek >>>

Ezt azzal indokolta Németh Dávid, hogy az elmúlt időszakban számos olyan döntés született - például a jövő évi költségvetésre, a munkahelyvédelmi tervre és a tranzakciós illetékre vonatkozóan - amely hátráltathatja a megállapodást. Hangsúlyozta: ezek miatt a befektetők elsősorban azt fogják mérlegelni, mennyire valós szándéka a kormánynak a megállapodás. A szakértő szerint akár egy negatív hullám is elindulhat, mivel a tárgyalások során derül ki valójában, mennyire vannak messze vagy közel egymáshoz az álláspontok.

Azt, hogy a forint és a Budapesti Értéktőzsde sem reagált "ralival", vagyis jelentős emelkedéssel a tárgyalási dátum kitűzésére, egyrészt ezen bizonytalanságok, másrészt az okozta, hogy már korábban be volt árazva az árfolyamokba a tárgyalások megkezdése - vélekedett Németh Dávid.

Akár az év végéig is húzódhatnak a tárgyalások

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője is hangsúlyozta: a forint árfolyamára várhatóan nem lesz komoly hatása a tárgyalások bejelentésének, mivel a piac már beárazta a júliusi kezdést. Az MKB Bank vezető elemzője szerint a jegybanktörvény módosítása, illetve korábban a konvergenciaprogram eljuttatása Brüsszelnek indította el a folyamatot, amely elvezetett a mostani bejelentésig.

A tárgyalásokon az EU/IMF páros szembesülni fog azokkal az utóbbi napokban bejelentett intézkedésekkel - tranzakciós adó kiterjesztése a jegybankra és a Magyar Államkincstárra, illetve a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi csomag -, amelyek kérdőjeleket vetnek fel a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban, illetve lyukat üthetnek a jövő évi költségvetésben - magyarázta Kondrát Zsolt.

Az MKB Bank vezető elemzője elmondta: korábban októberre várta az EU/IMF tárgyalások lezárását, a most felvetett ügyek miatt azonban a tárgyalások akár az év végéig is elhúzódhatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG