1p
Tíz jelzálogkölcsönt folyósító hitelintézet hétfőn megállapodott abban, hogy 8,5 milliárd dollárnyi kártérítésben részesíti a válság idején szabálytalanul végrehajtott ingatlan-lefoglalások károsultjait - inkább nem vizsgálják ki egyesével az összes ilyen ügyet.

3,8 millióan kapnak pénzt

A bankok belátták, hogy a kormány által kezdeményezett vizsgálat túlságosan költséges és körülményes a számukra. A USA Today beszámolója szerint több mint félmillió ügyfél kért felülvizsgálatot korábbi ingatlanlefoglalási ügyében.

Az amerikai számvevő és valutahivatal (OCC) közlése szerint a pénzintézetek döntése nyomán mintegy 3,8 millió jelzáloghiteles részesül majd néhány száztól 125 ezer dollárig terjedő kártérítésben, az ellenük vétett hibák súlyosságának függvényében.

Tömegesen nyomták a papírokat

A vizsgálatot a 2010-ben kirobbant, úgynevezett "robot-aláírási" botrány nyomán kezdeményezte a kormány, miután kiderült, hogy a bankok a pénzügyi válság idején tömegével bocsátottak ki szabálytalan iratokat megalapozatlan ingatlan-lefoglalások végrehajtása érdekében.

A Bank of America, a Citigroup, a JPMorgan Chase, a Wells Fargo, a MetLife Bank és öt másik pénzintézet 3,3 milliárd dollárt folyósít majd az arra jogosult hiteleseknek, további 5,2 milliárd dollárnyi adósságot pedig átütemez vagy jóváír. A bankok által felkínált egyezséget az OCC és Fed kormányzótanácsa elfogadta.

Nem mindenki elégedett

A mostani kártérítés azokat az ügyeket zárja le, amelyekre nem terjedt ki az öt vezető szolgáltató, illetve az igazságügyi minisztérium, a lakásügyi hatóságok és az államok igazságügyi hivatali által a "robot-aláírások" ügyében tavaly februárban megkötött, 25 milliárd dolláros megállapodás.

A Nemzeti Fogyasztói Jogi Központ egyik jogásza szerint bár mindenféle anyagi kompenzáció a jó irányba tett lépés, a megállapodás messze nem tökéletes. A kifizetések összege ugyanis szerintük nem mérhető össze az okozott károk mértékével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG