2p
Nem számítanak nagy árfolyammozgásokra csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők, de a Mol egy kedvező hír hatására emelkedhet napközben.

Cinkotai Norbert, a KBC elemzője szerint kedvezően hathat a Mol árfolyamára az a reggeli hír, amely szerint az Egyesült Királyság Energia- és Klímaügyi Minisztériuma elfogadta az északi-tengeri Cather terület mezőfejlesztési tervét. Ennek fényében akár egy százalékos erősödés is lehet az olajpapír árfolyamában.

A szakértő hozzátette, hogy az OTP korrigálhatja jelentős szerdai esését, azonban visszafoghatja az emelkedést, hogy a Kúria várhatóan jövő hétfőn hoz jogegységi határozatot több, devizahiteleket érintő kérdésben.

A CIB Bank elemzői nem számítanak jelentős változásra az általános befektetői hangulatban, a következő igazán fontos esemény a Fed nyíltpiaci bizottságának jövő heti ülése lesz.

A szakértők hozzáfűzik: csütörtökön az euróövezetben a legfrissebb ipari termelési statisztikákat, míg a tengerentúlon a kiskereskedelmi forgalomra, a heti új munkanélküliek számára, illetve az importárakra vonatkozó adatokat publikálnak. Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ kötvényaukcióit érdemes figyelni; a CIB reggeli elemzése szerint "a felkínált mennyiségek értékesítése minden bizonnyal ezúttal sem okoz gondot a kibocsátónak".

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,87 pontos csökkenéssel, 18 967,73 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,20 százalékkal gyengült.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41970 41510 42100 +0,79% 41980 42000 4 680 653 000 HUF 2026-10-16 14:52:59
MOL 5050 5010 5080 0,00% 5040 5050 1 363 942 775 HUF 2026-10-16 14:53:56
MTELEKOM 2696 2656 2718 +1,35% 2694 2696 1 396 764 704 HUF 2026-10-16 14:52:20
RICHTER 12560 12520 12810 -1,18% 12560 12570 913 795 070 HUF 2026-10-16 14:54:18
OPUS 216 214 226 0,00% 216 217 31 644 909 HUF 2026-10-16 14:50:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG