A múlt héten az amerikai Fed és az Európai Központi Bank döntéseivel kapcsolatos várakozások, illetve a döntéseket követő piaci reakciók mozgatták a részvényárfolyamokat. Mind a Fed, mind az EKB a vártnak megfelelően változatlanul hagyta irányadó kamatát, azonban a befektetőkben csalódást keltett, hogy a várakozásokkal ellentétben sem Amerikában, sem Európában nem jelentettek be további monetáris ösztönző lépéseket.
A piaci várakozásokat Mario Draghinak, az EKB elnökének előző héten tett kijelentése erősítette fel, miszerint az "EKB mindent megtesz az euróövezet megvédéséért". A piacok ez alapján azzal számoltak, hogy az EKB gyors és erőteljes intervenciót jelent be. A kamatdöntő ülés után Mario Draghi ugyan kilátásba helyezte, hogy a bank kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacon, hogy csökkentése a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országok magas finanszírozási költségeit, arra azonban még csak utalást sem tett, hogy mikor.
Itthon elindult a jelentési szezon, a nagyobb tőzsdei cégek közül elsőként a Richter hozta nyilvánosságra a második negyedévről szóló gazdálkodási adatait. A gyógyszergyár 2012 első félévében 27,76 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,2 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az eredményt egyszeri tételek, úgynevezett mérföldkő bevételek, valamint az árfolyamnyereségből adódó pénzügyi nyereség is növelte. A társaság árbevétele a bázishoz képest 13,8 százalékkal 166 milliárd forintra nőtt, a magyar piacon azonban 11 százalékkal csökkent a forgalma.
A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 42 ponttal, 0,24 százalékkal csökkent, 17.646,20 ponton zárta a hetet. A heti forgalom 27,1 milliárd forint volt, tovább csökkent az előző heti 31,6 milliárd forinthoz képest. Az OTP 68 forinttal, 1,93 százalékkal erősödött, 3.585 forinton zárta a hetet. A Mol árfolyama 300 forinttal, 1,73 százalékkal 17.000 forintra csökkent. A Magyar Telekom részvények ára 16 forinttal, 3,72 százalékkal 414 forintra esett. A gyógyszeripari részvények közül a Richter 410 forinttal, 1,05 százalékkal drágult, 39.400 forinton fejezte be a hetet, az Egis részvények ára 755 forinttal, 4,89 százalékkal 16.205 forintra nőtt. A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 11 ponttal, 1,06 százalékkal 1021,62 pontra nőtt.
Gyenge piaci aktivitás mellett 0,2 százalékkal csökkent a BUX a héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, erősödtek a gyógyszeripari részvények és az OTP, míg a Mol és a Magyar Telekom veszített értékéből. A hangulatot külföldi hírek mozgatták, de Richternél már beúszott a képbe a gyorsjelentés is.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41670 | 41510 | 42100 | +0,07% | 41660 | 41670 | 2 531 636 060 | HUF | 2026-10-16 | 11:55:53 |
| MOL | 5020 | 5010 | 5080 | -0,59% | 5015 | 5020 | 948 803 470 | HUF | 2026-10-16 | 11:56:16 |
| MTELEKOM | 2686 | 2656 | 2718 | +0,98% | 2686 | 2688 | 929 748 098 | HUF | 2026-10-16 | 11:56:46 |
| RICHTER | 12780 | 12680 | 12810 | +0,55% | 12770 | 12780 | 353 911 180 | HUF | 2026-10-16 | 11:55:53 |
| OPUS | 220 | 214 | 226 | +1,85% | 220 | 221 | 23 683 023 | HUF | 2026-10-16 | 11:55:43 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
3 perce
-
Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
3 perce
-
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
24 perce
-
Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
34 perce
-
Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
körülbelül 1 órája
-
Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2 órája
Mfor.hu Top24
- Több párt ellen is pert indított az ügyészség a választások után
- Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
- Feljelentést tett Kapitány István a 475 milliárdos Kisfaludy-program miatt
- Putyin üzent Ukrajnának az orosz olajfinomítókat ért támadás után
- Ez most nem hiányzott a forintnak
- Lapátra tették a NAV egyik elnökhelyettesét
- Megvan két elnökhelyettes az NMHH-nál
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru
Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru
Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru
Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru
Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru
Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Vegyesen kereskednek a főbb részvényekkel.
24 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Ne írjuk le Európát, az egy főre jutó gazdasági teljesítmény még mindig itt a legmagasabb a világon
11:57
-
Váratlan fordulat az elektromos autóknál
11:14
-
Százmilliárdokat osztottak ki pályázat nélkül? Feljelentés lett a Kisfaludy-program vége
10:33
-
Megvan, mikor vezetheti be Magyarország az eurót?
10:09
-
Újabb temus terméket hívtak vissza
09:49
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Putyin odaszúrt Ukrajnának
2026. október 15. 19:26
-
A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
2026. október 15. 12:56
-
Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
2026. október 15. 12:34
-
Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
2026. október 15. 14:28
Jönnek az újabb szankciók. 


