2p
Idei mélypontján a forint az euróval szemben, ezúttal a cseh korona is gyengült, miközben a cseh 10 éves hozamszint 4 éves csúcsra jutott. Nagyot esett az arany, a tegnapi nagy emelkedés után kisebb mértékben ereszkednek az amerikai tőzsdék. Itthon a Richter esett az egyik fontos gyógyszeréhez kötődő várható idei bevételkiesés miatt.

314 fölötti eurónkénti árfolyamával gyengélkedik a forint, igaz, a régóta érvényes szűk sávon belül van. A cseh korona is gyengült eurónként 25,41-ig, de tény, hogy közel egy év alatt sokat erősödött, ott indokolt egy korrekció. Cseh érdekesség még a 10 éves cseh államkötvényhozam emelkedése: 1,95 százalékkal 4 éves csúcsra ért, mondhatni normalizálódik.

Cseh 10 éves hozam

A magyar 10 éves hozam közben 2,65 százalékra emelkedett, a mélypontja nemrég megegyezett a mostani cseh értékkel, viszont azóta a legtöbb európai hozam is megemelkedett.

A BUX 0,6 százalékot esett, de ezt egedül a Richter hozta össze 4,6 százalékos esésével. A gyógyszerpapír 5800 forinton zárt, de a közelmúltban alacsonyabb is volt, a befektetők beárazzák a cég egyik legfontosabb gyógyszerének kieséséből származó bevételcsökkenés hatásait.

A Mol bő egy százalékot emelkedett 2832 forintig, az OTP 0,3 százalékot 11 540 forintig. A Telekom is javult 459 forintig.

Európában iránytalanok voltak a piacok, Amerikában ma kissé visszaestek a tegnap nagyot emelkedő indexek. Az arany ára váratlanul 1335 környékéről 1317 dollárra esett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30720 30720 30950 +0,03% 0 0 5 122 048 760 HUF 2025-08-22 17:05:39
MOL 2950 2950 3010 -1,93% 0 0 1 946 616 844 HUF 2025-08-22 17:06:44
MTELEKOM 1964 1964 1988 -0,81% 0 0 245 110 478 HUF 2025-08-22 17:05:19
RICHTER 10690 10670 10780 -0,56% 0 0 1 252 542 760 HUF 2025-08-22 17:06:35
OPUS 576 576 588 -0,86% 0 0 101 403 351 HUF 2025-08-22 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint csak most tűzijátékozik
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 18:46
Pénteken erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol tovább zuhant tőzsdezárásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 578,84 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 105 513,10 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jerome Powell beszédére várva nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 15:59
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
Eidenpenz József | 2025. augusztus 22. 14:24
A mesterségesintelligencia-alkalmazások fejlesztése lassulni látszik, ám nemsokára szintet léphet az iparág. Kilép a számítógépekből és a telefonjainkból a való világba, a körülöttünk levő gépek is intelligensekké válhatnak. Hogyan lehetne ebből hasznot húzni?
Részvény / Deviza / Áru Jól jött a péntek az OTP-nek, emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:09
Az OTP emelkedéssel, a Mol csökkenéssel indította a hét utolsó tőzsdei napját.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a BUX, nagyot ugrottak a kínai techrészvények
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:11
A kínai AI-modell, a DeepSeek új frissítést kapott, ami közel 8 százalékkal megdobta a techrészvények értékét.
Részvény / Deviza / Áru Erősödött a forint, de messze még a hét eleji szint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:56
Mindhárom főbb devizához viszonyítva erősödött a magyar fizetőeszköz péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Az év legfontosabb beszédére várnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:05
Az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell pénteken tartja évértékelő beszédét, a tőzsdét vihar előtti csend jellemzi.
Részvény / Deviza / Áru Elhasalt a forint csütörtökön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 19:05
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG