2p
Távoli emlékké kezd válni a hónap eleji, évek óta nem látott tőzsdei zuhanás, Amerikában egyes részvények egyenesen új csúcsokat érnek el. Európa nem ilyen vidám, de eddig sem az öreg kontinens volt a vezető. A BUX mínuszban, a Richter esése húzza le, az egyik legfontosabb gyógyszerének bevételéről kell egyelőre lemondania a gyógyszergyárnak.

A tegnapi nap az év elejét idézte Amerikában, amikor vételi pánikról beszéltek. Néhány nap konszolidáció után az indexek nagyot ugrottak, az S&P 500 index 1,2 százalékkal 2780 pontig emelkedett, így elérte a január közepi értéket, aminél csak pár napig volt magasabban.

Nasdaq Composite

A Nasdaq Composite még durvábban emelkedik, 7421 pontos értékével lényegében megközelítette januári 7500 pontos csúcsát, ami különösen annak fényében látványos, hogy a mélypont két és fél hete 6700 pont alatt volt.

Két nagy cég papírja még ennél is jobban mutat: egyenesen új csúcsra emelkedtek. A Netflix és az Amazon jobbnál jobb negyedéves eredményekkel rukkolnak elő, ők lettek a piac kedvencei, és amíg ők így vezetnek, szó sem lehet eső trendről.

Netflix

Ázsiában ma két csoportra oszlottak a piacok: míg elsősorban Sanghaj esett bő egy százalékkal, a Nikkei ugyanilyen mértékben emelkedett. Európában is vegyes a kép, de kicsik az elmozdulások, nem alakul ki irány.

Esik a BUX fél százalékkal 38 500 pontig, de kizárólag a Richternek köszönhetően, amely közel 4 százalékos mínuszban van 5840 forintin. A gyógyszerpapírt az viseli meg, hogy az idei évre a tervekhez képest igen komoly bevételkieséssel kell számolni a cégnek, mivel nem forgalmazhatja egyelőre egyik legfontosabb gyógyszerét.

A Mol majdnem egy százalékkal emelkedik 2826 forintig, az OTP és a Telekom 0,3 százalékkal vannak feljebb, 11 540 illetve 457,5 forinton.

A forint idei leggyengébb értén van eurónként 314-hez közelítve, ugyanakkor a 10 éves államkötvény hozama csökkent 2,58 százalékig. A korábbi nagy ugrás után Európa-szerte csökkentek a hozamok, párhuzamosan a tőzsdei hangulat megnyugvásával.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG