4p
Már kétszer emelkedett hatalmas magasságokba a Mol árfolyama majd taszította mélybe a magyar állam. Ehhez képest az osztalék csak mellékes tényező. A részvény éppen gödörben levő árfolyama azonban még így is szép nyereséget biztosított annak, aki hosszú távon kitartott mellette.

Az 1995. november 28-i tőzsdei bevezetéskor még csak 1105 forint volt egy Mol-részvény árfolyama, később megközelítette a 35 ezer forintot is. Ma pedig csúnyát zuhant a tőzsdén egy ismeretlen nagybefektető eladásainak hatására, 12 000 forint alatt is megfordult. Vajon megérte-e hosszú távon kitartani mellette?

A Mol árfolyama egyrészt konjunktúrafüggő, hiszen recesszió idején kevesebb üzemanyag fogy, gazdasági fellendülés idején több. Másrészt sok függ a világpiaci áraktól, a nemzetközi finomítói marzsoktól, az állami adóemelésektől, illetve más állami beavatkozásoktól, mint korábban a gázüzletág mizériái. Ráadásul a külföldi kőolaj-találatok, más országok politikai problémái, a közel-keleti helyzet, a horvátországi fejlemények is beleszólhatnak a cég megítélésébe.

A legnagyobbat azonban eddig a felvásárlási spekulációk, majd az azokat lehűtő állami beavatkozás tudnak emelni és taszítani rajta. Így volt ez 2007-ben, amikor az osztrák OMV próbálta megszerezni, amit az állam végül a „lex Mol” néven ismert jogszabállyal akadályozott meg. Így a részvény már a Lehman-válság kitörése előtt elveszítette értékének mintegy felét.

A 2011-es évben pedig az állami tulajdon belépése, az orosz részvénycsomag IMF-hitelből történt állami megvásárlása még inkább nulla közelébe csökkentette annak a valószínűségét, hogy bárki ismét ringbe szálljon a részvényekért. A részvény a felvásárlás bejelentése körül érte el újabb csúcsát, majd szállt a mélybe, igaz, a „Hernádi-ügy” is akkoriban pattant ki, és Szíriában is abban az évben durvult el a helyzet.

Hosszú távon azonban még így sem volt rossz vétel a Mol-részvény. Bevezetése óta majdnem 11-szeresére drágult a részvény még a csütörtöki alacsony áron is, és ha a némileg rapszodikusan ugyan, de az évek többségében kifizetett osztalékok hatását is belevesszük, 14,7-szeres a drágulás. Ez alatt az általános árszínvonal csak 3,7-szeresére nőtt, azaz „csak” 270 százalék közelében volt az infláció, közel 19 év leforgása alatt. (Főleg a kilencvenes években volt magas a pénzromlás üteme.)

Az azért látszik a grafikonon, hogy az osztalékkal korrigált árfolyam – most 16 200 forint körül lenne annak a vagyona, aki az osztalékokat mindig visszaforgatta volna Mol-részvénybe – bár szépen növeli ugyan a befektetők vagyonát, messze nem befolyásolja annyira a nyereségüket, mint az árfolyam-ingadozás.

Amint az egyik vezető hazai alapkezelő a Mol-ügyről korábban a Privátbankárnak elmondta, ha valaki sokat akar adni egy tőzsdei részvényért, akkor nem az a feladat, hogy elkergessék. Vagy, ha stratégiai cégről van szó, akkor nem kellene tőzsdére vinni. (Bár az a magyar tőzsdének nagy veszteség lett volna.)

(Az OTP hosszú távú teljesítményéről írt hasonló cikkünk itt olvasható.)

Jó vétel lehet?

A KBC Equitas szerint a nyomott árszint idővel jó vételi lehetőségeket kínálhat, de a számos bizonytalansági faktor miatt egyelőre érdemes távol maradni a részvénytől. Pozitívum, hogy alulértékelt a papír, és „ha az arabok adnak el, az akár jó beszállási pontot is eredményezhet”. Negatívum, hogy az eladó személye ismeretlen, és elromlott a technikai kép.

Üzleti év Összeg Kifizetés kezdete

(forint/részvény) (BÉT-hirdetményekből)
1993 73 ?
1994 0 -
1995 9 ?
1996 37 ?
1997 80 ?
1998 90 ?
1999 55 ?
2000 55 ?
2001 55 2002.06.12
2002 55 2003.06.06
2003 57,86 2004.06.07
2004 167,42 2005.06.14
2005 321,14 2006.05.18
2006 507,96 2007.05.23
2007 883,36 2008.07.16
2008 0 -
2009 0 -
2010 0 -
2011 454,54 2012.06.12
2012 462,16 2013.06.06
2013 590,1 2014.06.05
(Forrás: bet.hu, Részvények Könyve)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42380 41510 42430 +1,78% 42360 42380 6 047 148 190 HUF 2026-10-16 16:02:20
MOL 5050 5010 5080 0,00% 5050 5055 1 664 606 195 HUF 2026-10-16 16:01:39
MTELEKOM 2686 2656 2718 +0,98% 2684 2688 1 555 697 420 HUF 2026-10-16 16:01:25
RICHTER 12560 12520 12810 -1,18% 12560 12570 1 106 545 950 HUF 2026-10-16 16:02:19
OPUS 217 214 226 +0,46% 216 216 31 788 185 HUF 2026-10-16 15:21:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG