Az ország, ahol tőzsdei befektetőnek lenni hülyeség - interjú Szabó Lászlóval

Honnan származik a Platina Pí Alap neve, miért jött létre?

2006 közepén jelentette be a kormány, hogy szeptember elsejétől árfolyamnyereség-adó lesz, ezt elkerülendő  javasoltam, készítsünk gyorsan 5-6 üres alapot. Meg akartunk keresni néhány nagybefektetőt, és elmondani nekik, hogy életük végéig adómentesen tudják így befektetni a pénzüket. Jó termék volt, de nyár volt, inkább vitorláztak az emberek, vagy mi voltunk bénák, így milliárdos nagyságrendű külső tőkét nem sikerült bevonni - annak ellenére sem, hogy más alapkezelők nem voltak olyan gyorsak, mint mi.

Nem maradt más,  magunknak csináltunk egy sorozat hedge fund-jellegű alapot. A Concorde nevet nem is használtuk, Platina Alfa, Béta, Gamma, Delta, Pí volt a nevük. Valamilyen nemes dolgot szerettünk volna, de nem akartuk az összes nemesfémet felsorolni. A pí egy kellően misztikus, a matematikában is érdekes szám, engem mindig is vonzott.

Kezdettől fogva ilyen volt a Pí befektetési politikája, mint most? Milyen filozófia alapján fektet be, a technikai elemzés alapján, a fundamentális elemzés szerint, vagy esetleg ezek valamilyen keverékét használja, ahogy eddig mindháromra láttunk példát a Concorde-alapcsaládnál?

A Pí egy kicsit különbözik a többi alaptól, mert korábban indult, mint a Citadella vagy a VM. Ezek kezelői már kiforrott koncepcióval jöttek hozzánk, amin azután nem sokat változtattak. A Pí mindig hozzám kötődött, és kezdetben ebben csak néhány embernek volt pénze, akiket személyesen is nagyon jól ismertem, akik nagyon megbíztak bennem, ismerték az elmúlt tíz évemet. Persze tisztában vannak a  a kockázatokkal is, és ha éppen bukóban van az alap, nem panaszkodnak, ahogy én sem foglalkozom ezzel.

Névjegy Tizenhét  éve kezdett el dolgozni a Concorde-nál. Végigjárta a szakma  különböző stációit - kezdetben corporate finance munkatárs, majd vezető elemző, végül alapkezelő. A  Concorde Alapkezelő Zrt. alapítója és igazgatóságának elnöke. Magyarország egyik legjobb alapkezelője, sokéves tapasztalattal rendelkezik a stratégiai eszközallokáció és a globális piacok  területén.  "Nyugdíjba vonulása” előtt a Magyar Befektetési Alapkezelők Szövetségének Szakmai Standard Bizottságának elnöke, valamint a Budapesti Értéktőzsde Index Bizottságának tagja. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte Pénzügy és Vállalatértékelés szakirányokon. Visszatérése óta az immár nyilvános Platina Pí származtatott alap portfólió menedzsere. 2012-ben a magyar befalappiac 20 éves fennállása alkalmából szervezett díjkiosztón a szakmai zsűri döntése alapján "A második tíz év legkiemelkedőbb személyisége" címet szerezte meg.

Nagyon sokáig ez egy „Szabó Laci-hedge fund” volt, nem voltam tekintettel semmire, nem volt befektetési politika, abba fektettem, amit éppen jónak láttam. A személyiségemet  persze tükrözte az alap, nem voltak benne őrült dolgok, de ha 2007-ben megkérdezték volna, mi a befektetési  politikája, hát akkor azt mondom, az, amit éppen gondolok. Azért választottuk a  származtatott alap formát, mert az fontos volt, hogy shortolni és longolni egyaránt tudjunk, és a befektetési instrumentumok teljes skálája benne lehessen. Éltünk is ezekkel a lehetőségekkel.

Első külföldi ügyleteimet (GE short) 2001 augusztusában kötöttem, nagyon sokáig erre a devizaliberalizáció előtt nem is volt lehetőség. Például 1998-ban, az ázsiai válság után szerettem volna külföldi, ha jól emlékszem indonéziai részvényeket venni, de akkor még MNB-engedély kellett hozzá.

A jegybanknak kellett volna egy levelet írni, majd 2-3 hónap múlva jött volna a válasz… nem lehetett így kereskedni. Ezt ma már kevesen tudják elképzelni a fiatalok közül, most, amikor bárki számos külföldi piacon üzletelhet. A devizaliberalizáció után nem sokkal viszont elkezdtünk külföldi részvényekkel foglalkozni, így amikor 2006-ban a Pí megalakult, akkor már volt öt éves tapasztalatunk.

Később azonban történt valami, hiszen ma már a nyilvánosságnak is szól az alap.

Igen, 2011 elején demokratizáltuk az alapot, széles körben hozzáférhető, ettől kezdve nem is működött már az, hogy mindig csak abba fektetünk, amit én gondolok. Le kellett fektetni néhány alapelvet, amik persze a fejemben addigra már kialakultak. Alapvetően fundamentális,  globális, long-short, elsősorban top-down megközelítésű alap lett. (A fundamentális elemzésben a top-down fundamentális elemzés felülről lefelé, a bottom-up alulról felfelé építkező, arra haladó részvénykiválasztást, szektorkiválasztást jelent – a szerk.).

De építek a korábbi bottom-up tapasztalataimra is, amelyeket korábban, a kilencvenes évektől szereztem, hiszen részvényelemzőként kezdtem a pályafutásomat, sokat foglalkoztam részvénytársaságokkal. A pozitív hozzáállásom ma is megvan, szeretek mérlegeket, jelentéseket olvasni.

De a kilencvenes évek végén, az ázsiai válság után rájöttem, hogy dióhéjként hánykolódunk a világ tengerén - hiába foglalkozom az egyes részvénytársaságokkal, ha az árfolyamuk azért alapvetően a nagy globális trendektől függ. Ezért helyeztem át szépen lassan a fókuszt a top-downra, a globális makroszemléletre.

Ráadásul jött az internetforradalom, ez a globális információs robbanás, amely hihetetlenül közel hozta azokat a témákat, amelyeket a kilencvenes évek elején még teljesen elképzelhetetlennek hittünk. Egykor a Londonból küldött elemzések egy hét alatt érkeztek meg, és még így is örültünk, hogy ilyet olvashattunk. Ma pedig előbb olvasom, mint az amerikaiak, mert ott éjfélkor rakják ki az internetre, amikor én itthon már fent vagyok.

Alapvetően azért a top down-megközelítés a jobb, mert úgy gondolom, 60-70 százalékban a globális folyamatok határozzák meg a részvények helyzetét. Ugyanakkor ismerni kell a konkrét sztorikat is.Nem azt csinálom, mint a Concorde VM, hogy ha esik, eladom - sőt akkor veszem, ha esik. Ez persze nagy önuralmat, önkritikát kíván, folyamatosan vizsgálni kell, hogy fennáll-e még az eredeti koncepció, ami alapján megvettem.

Sokan követik el azt a hibát, hogy megnyitnak egy pozíciót, elkezdenek benne hinni, majd nem veszik észre, hogy már megváltozott a szituáció. Ráadásul ha egyre többet vesz hozzá egyre olcsóbban, akkor egyre többet fog bukni. Ha azt látod, hogy zsákutcába jutottál, minél hamarabb meg kell fordulni. Egyszerűnek tűnik, de nem az, mert a tévút felismerése pszichésen nehéz, s ennél csak a veszteség realizálása  nehezebb.

A technikai elemzők valószínűleg azt mondanák, hogy mire megtudjuk a hírt, amely megváltoztatja a véleményünket, már késő, beépült az árakba, a bennfentes információk birtokában levő piaci szereplők miatt.

Sokszor előfordul, de ilyen szempontból sem tökéletes a piac. A világ soha nem volt hatékony, de ez tovább csökkent  az elmúlt években is. Például a válság miatt lementek a jutalékok, ezért egyre kevesebb brókercég tud nagyobb elemzői gárdát fenntartani. Nagyon megnőttek Amerikában az alapok méretei, 1-2 milliárd dollár alatt a költségstruktúra miatt nem lehet hatékonyan működni. Emiatt valamely területeket ki kell választani, nem tudnak mindenre figyelni.

Magyarországon is, ahogy a szereplők száma csökken és a befektetési centrumokat is inkább külföldre helyezik, egyre kevesebben vannak, akik közelről látják a magyar piacot. Nem nagyon hiszek abban, hogy az ármozgások mindig hűen tükrözi a fundamentumokat. Az árfolyamingadozások sokszor a retail tőkemozgásokon, indexátalakításokon, makrofélelmeken alapulnak. Sok esetben ezek nem megalapozottak, sokszor kiöntik a gyereket a fürdővízzel.

Másrészt nagyon sokan követik a technikai elemzést. A technikai és a fundamentális elemzés nagyon hasonlít abban, hogy vannak, akik jól csinálják, de sokkal többen vannak, akik nem.  A két dolog abban különbözik, hogy színes grafikonokat nézegetni az emberek 90 százalékának sokkal szexibb és sokkal elviselhetőbb, mint 200 oldalas vállalati jelentéseket olvasgatni.

Ha ma elmegyünk egy tőzsdetanfolyamra, a srácok 80-90 százaléka inkább grafikonokat szeretne nézegetni a laptopján és az okostelefonján, és nincs kedve számoldalakba mélyedni, sok befektető  nem is ismeri a mérlegeket. Akik veszik a fáradságot a mérlegekhez, jelentésekhez, azok nagyon nagy előnyben vannak, mert az ezekről szóló cikkek sokszor pongyolák.  Sokkal többen járnak a technikai elemzők iskolájába, míg ezt a szemléletet, amit én képviselek, egyre kevesebben ismerik.

Persze vannak nagyon jó technikai elemzők, ezért is dolgozunk együtt. Ám minél kevesebben ismernek egy módszert, annál jobban tud működni, és minél jobban elterjed, annál inkább ássa meg a saját sírját. Hiszen ha mindenki egyformán gondolkodik, akkor az csak trenderősítő, fluktuációnövelő attitűdökhöz vezet. A technikai elemzést egyébként használom, csak nem feltétlenül a grafikonokat nézegetem, hanem a részvény keresletét, kínálatát követem nyomon, mint az elidegenítési tilalmak lejárta, a tőkeemelésekből bejövő részvények, indexekbe való bekerülés-kikerülés, vagy éppen a befektetők pozícionáltsága.

Itt van például a Facebook - nemrég volt, hogy a blackout egy csomó részvényt érintett (eladási tilalom alól szabadultak fel a papírok – a szerk.), előtte rengetegen shortolták a részvényt, mert reflektorfényben volt, és azt gondolták, hogy esni fog és sok pénzt lehet ezzel keresni. Nem így lett, mert  az információ már fél éve kinn volt  a piacon, így pedig nagyon ritkán lehet pénzt keresni.

Az információk bekövetkezése alapján kereskedni általában már nem lehet, inkább  arra van esély, hogy az ellenkezője fog bekövetkezni. Ezek szerintem fundamentális információk, Vakmajom  szerint viszont technikai információk. Annyi baj legyen, a lényeg hogy segítségükkel hozamot csináljunk az ügyfeleinknek.

Hogyan néznek ki az alap tipikus befektetései, és mekkora azok átlagos futamideje?

Az alap mindent csinálhat, nagyon széles körben válogathat. A kedvenc megközelítésem, ha van valamilyen piaci szituáció,  amelynél azt veszem észre, hogy diszkrepancia van két piac között, amelyeknek ugyanazt az információt kellene tükröznie. Gyakran előfordul, hogy egy ország kötvénypiacán borzasztó optimisták az emberek, a részvénypiacát pedig adják - mintha csak két különböző országról lenne szó.

Bizonyos szempontból persze valóban két különböző ország, mert azok, akik a kötvényeket vásárolják, sokszor nem vásárolhatnak részvényeket, akik meg részvényeket vesznek, nem fektethetnek kötvényekbe. Hiába gondolja egy alapkezelő, hogy az adott részvénypiac nagyon olcsó, meg kell vennie a drága kötvényt, mert az ő mandátuma csak arra szól. Ez egyáltalán nem ritka szituáció, és egyre több a specialista. Még a hedge fund-ok is specializálódnak, és nagyon kevés szereplő van, aki tényleg sok piacon tud  szabadon befektetni.

Előfordul, hogy a részvénypiacon a piac például arra vár, hogy történik valami rossz dolog, van egy jelentős kockázat, írnak is róla sokat az újságok. A kötvénypiacon esetleg éppen jó a tőkeáramlás, és veszik, mint a cukrot. Ilyenkor az egyik piacon, ahol drága, érdemes shortolni, a másik piacon, ahol mindenki pesszimista, mondjuk a részvénypiacon, ott pedig longot nyitni. Persze ez egy nagyon leegyszerűsített példa, de a lényeg benne van.

Ha bekövetkezik a probléma, amitől mindenki félt, akkor az alacsonyan levő piacon azt mondják, ez az, ettől félt mindenki, erről írtunk már egy éve, és kész, nincs nagy esemény. A magasan levő piac viszont, ahol optimizmus volt, ahol nem számítottak erre, esni fog. Sok ilyen piac van, országokon, iparágakon, régiókon belül vagy globálisan. Ilyenekbe én sokkal szívesebben teszek pénz, mint sima spekulációkba.

Például mely piacokon fordult ez elő?

Az idén például olasz-francia spreadeket nyitottunk. A címlapokon ócsárolt  olasz kötvényeket nagyon magas hozammal, tehát alacsony áron adták, a francia kötvényeket viszont drágán, alacsony hozammal. Az olaszoknak valóban sok problémájuk van, csakhogy a francia bankok kitettsége olasz bankszektorban irtózatosan magas. Azt gondoltuk, hogy az olaszok nem tudnak úgy csődbe menni, hogy a franciák ebbe ne rokkanjanak bele.

Így vásároltunk olasz kötvényeket évi hét százalék körüli hozammal, shortoltunk franciát évi 2,5 százalékos hozammal. Ha stop losst alkalmaztam volna, már az első napon lezárhattam volna a pozíciót, mert persze sohasem pont az alján találja el az ember. Ez nem is lehet reális cél. De azt gondoltam, hogy ez  erős logikailag - nem a fundamentális, nem a technikai elemzés alapján, csak egyszerűen józan paraszti ésszel. Egyébként sokszor előfordul, hogy ezek a pozíciók tovább romlanak, például az olasz kötvény tovább esik, a francia meg tovább emelkedik. Tudjuk, hogy  két végén égetjük a gyertyát, úgyhogy nagyon kell a kockázatra figyelni és okosan kell megválasztani a pozíció méretét.

Milyen kockázatkezelési technikákat lehet így alkalmazni, ha a stop loss-üzletekről lemondunk?

Alapvetően a pozícióméretekkel lehet kezelni a kockázatot, sokféle kisebb pozíció és többféle stratégia van egyszerre az alapban. Arra is figyelek, hogy az említett párok mindig egy kicsit ellentétesek legyenek. Nem akarok olyan párokat kialakítani, amelyek mindig csak akkor teljesítenek jól, ha risk on van, vagy risk off van. (Kockázatkedvelők, illetve kockázatkerülők a piacok – a szerk.) Akkor érzem jól magam, ha ezek a nagyon kockázatos, de arbitrázsjellegű pozíciók nincsenek mind egy irányba pozicionálva.  Ez a pozícióméret-kezelés már a technikai elemzés témaköre.

Egyébként nem az a fő kérdés, hogy fundamentális, vagy technikai a megközelítésed, a lényeg, hogy  átlátod kellő mélységében az adott helyzetet vagy csak súrolod a felületét. Például azt mondja valaki, hogy a P/E kilences - ez önmagában borzasztó keveset jelent. Ugyanannyira keveset, mint mennyi az RSI-indikátora.

Ezek felületes információk, de ha ismered a szituációt, a vállalatot, az iparágat, ha tisztában vagy a makrogazdasággal, ha tudod, milyen kockázatok vannak beárazva és mitől félnek a befektetők,  milyen a tőkeáramlás, stb,  akkor nagyjából ismered a sztorinak a különböző oldalait és komfortosan tudsz közlekedni. Olyan ez, mint a GPS: ha elromlik, akkor elveszett vagy egy idegen városban, de nagyjából kiigazodsz, ha a várost egyébként jól ismered.

Ismerd meg a szituációt minden oldalról, és ha komfortos vagy benne, akkor jóval nagyobb az esélyed, hogy többet hozol ki belőle, mint azok a befektetők, akik egyébként csak karcolgatják a felszínt fundamentális vagy technikai oldalról.

Az alap egyik jelentése szerint 2006-tól a legtöbb évben  a benchmark két-háromszorosát hozta az alap, kivéve a 2008-as válságévben. Akkor mi történt?

A 2008-as az egy fantasztikusan érdekes és tanulságos év volt mindenkinek, megmutatta, a piac mennyire szofisztikált és mennyire indokolt a piaccal szembeni alázat. Azt is, hogy aki befektetésekkel foglalkozik, bármennyire is próbál érzelmileg higgadt maradni, nem mindig fog sikerül neki.

A kudarcot nagyon nehéz érzelmileg feldolgozni, ha nem megy negyed évig, fél évig, vagy akár egy évig, akkor az ember  megkérdezi magától, akár tíz éves felmutatható visszamenőleges teljesítmény után is: lehet, hogy én nem vagyok jó alapkezelő, és nem értek ehhez a szakmához? Megváltozott a világ, elvesztettem az ihletemet, vagy nem értek én már ehhez? Ennél egyébként egyetlen, még nehezebben feldolgozható szituáció van, ha sikeres vagy. Ez pszichésen nagyon nagy károkat tud okozni.

Nekem 2007-ben leesett, hogy nagyon szörnyű dolgok jönnek, 2007 augusztusában publikáltam is a barátaimnak - mert akkor nyugdíjas voltam - egy irományt, aminek az volt a címe, hogy „Itt az idő”, illetve borzasztóan megleptem őket a pesszimizmusommal egy meetingen. Mindent beshortoltam, ekkor el is kezdett esni a piac, de azután még jött egy Mikulás-rally. Volt tizennyolc pozícióm, soha nem volt még ilyen, mindegyik piros volt, vagyis mínuszba ment. Egészen decemberig veszteségesek voltak a pozíciók, ami azért is baj, mert olyankor nem lehet olyan nagy pozíciókat nyitni.

Amikor nagyon különbözik a véleményed a piacétól, azzal nagyon kell vigyázni - bivalycsordával nem lehet szembe menni. Ha a szakadék felé is mennek, előtte még téged agyon tudnak taposni. Nagyon nehezen feldolgozható  időszak volt, hiába tudtam, hogy valami nagyon rossz kezdődik. Később elkezdett esni a piac, a Bear Stearns márciusban csődbe ment, és mindegyik pozíció nyerőbe ment.. Volt azonban egy Volkswagen-shortom, azon gyakorlatilag minden nyereség elúszott, sőt.

Az az ügy azért még nincs teljesen lezárva…

Szerintem ott bűncselekmény történt, Németország egykori sztármenedzsere ellen ügyészségi vizsgálat folyik már több mint két éve, lehet, hogy ezzel kapcsolatban még pereskedni fogunk. A hibát ennek ellenére én követtem el,  működni kellett volna egy olyan ösztönnek, amely szerint nem szabad bemenni egy olyan diszkóba, ahol nagyon sokan vannak és nagyon pici a kijárat. A fundamentális alapja az üzletnek egyébként tökéletes volt, a részvény 200-300 euróról később az  ötödére esett, de a bukót ez nem enyhítette, sőt. Nem vettem figyelembe a befektetési lehetőség minden fontos szempontját és a piac keményen büntetett.

A kisbefektetőket biztosan nagyon érdekli, mit gondol a magyar piacról, a főbb magyar részvényekről, az euró/forintról...

Szerencsére nem vagyok bróker, nem szoktam tanácsot adni és nem akarok senkit vételre vagy eladásra ösztönözni. Legfeljebb azt a tanácsot adom, hogy vegyék meg az alapot, de nem azért, mert mi ebből élünk, hanem mert a befektetés  tényleg egy nagyon komplikált dolog. Itt vagyunk mi, akik ezt húsz éve csináljuk, naponta sok   órában, és rengetegszer tévedünk, és örülünk, ha normális hozamot el tudunk érni.

Persze sok információ birtokában és sok elemzés után is lehet rossz döntéseket hozni. Ha viszont nem tudsz semmit vagy nagyon keveset tudsz a vállalatról, sokkal könnyebb hülyeségeket csinálni.

Nagyon támogatom azt a fajta tőzsdézést, amikor valaki ezt intellektuális játéknak tartja, a pénzének 10 százalékával követi a vállalatokat és a  a makrohelyzetet. De más ezt hobbiszinten művelni és megint más a család egzisztenciáját feltenni egy olyan szerencsejátékra, ahol nem is biztos, hogy ismeri a szabályokat. Éppen ezért meg is szoktam kerülni a tanácsadásnak a kényszerét.

Ha valaki régen van a pályán, akkor tudja, hogy ha jót mond, azt mindenki elfelejti, ha meg rosszat, akkor azt később felhánytorgatják.. Ráadásul nagyon gyorsan változnak a dolgok. Ha most mondok neked és másoknak valamit, de éjszaka kijön egy hír és megváltoztatom a véleményemet, akkor nem fogok tudni mindenkit felhívni azzal, hogy „te figyelj, már máshogy gondolkodok a dologról, mint egy hete

Ha nem is az egyes befektetésekről, de a hazai piacról általában mi a véleménye?

Visszakanyarodnék a régmúltba. Amikor  a Brau Unionos sztorit végigküzdöttük a Heinekennel, az nagyon sok (és sokk-) hatással volt ránk. Nagyon érdekes volt, mi voltunk a Dávidok és a Heineken volt a Góliát, de mégis nyertünk - az egyetlen eset a tőkepiac hazai történetében, amikor sikerült jogi eszközökkel magasabb ajánlattételre ösztönözni egy multinacionális céget. Megnyertük a küzdelmet, ha nem is 5:0-ra, de mondjuk 2:1-re. Hogy hogy jön ez ide?

Akkor  értettem meg azt, hogy itt a magyar tőkepiacnak nincs igazi jövője, ugyanis nincsen egyetlenegy szereplő sem, aki a kisbefektetői érdekeket igazán komolyan vegye. Sem a felügyelet, sem az alapkezelők, sem a politikusok, de a tőzsde sem foglalkozott igazán vele. Attól tartottam, hogy amit a Brau ügyében meg lehetett tenni, azt később más, jóval nagyobb cégeknél is előfordulhat – például a Mol-lal, ami később meg is történt. Akkor döntöttem el, hogy irány kifelé,  külföldre fogok koncentrálni. Ez ma banálisan hangzik, de tíz éve sokkoló felismerés volt.

Természetesen a magyar részvénypiacon is fektetek be, csak jelentős  diszkontokat követelek meg magamtól. Nincs olyan, hogy elkerülök egy piacot, minden csak ár, diszkont kérdése. Amely országok transzparensek, ahol nem olyan könnyű átverni a befektetőket, ott kisebb a diszkont. Magyarországon  nagy a diszkont, mert láttam, nem foglalkozott a kisbefektetői jogokkal senki.

A lex Molt például ötpárti egyetértéssel fogadták el a Parlamentben. Pedig ha jön valaki, aki sokat akar adni egy cég részvényeiért, akkor a menedzsmentnek nem az a dolga, hogy elkergesse a vevőt. El kell dönteni, hogy valaki tőzsdére megy, vagy nem megy tőzsdére. Ha stratégiai cég és nem eladó, akkor nem kell tőzsdére menni.

A tőzsdén levő cégnél a pénzügyi befektetők  nem abban érdekeltek, hogy ki adja az igazgatósági tagokat, milyen színű a logója, hanem azért veszik, hogy utána drágábban eladják. Ha a menedzsment nem tesz meg mindent ennek érdekében, akkor nem jól teszi a dolgát. Ha ráadásul ez abban az országban egy ünnepelt magatartás, akkor teljesen világos, hogy abban az országban tőzsdei befektetőnek lenni hülyeség. Olyan országban kell részvényt venni, ahol ha felmegy az áruk, akkor el tudod adni a részvényeket, és nincs olyan erő, amely ezt megakadályozza.

Később különböző lobbik nyomására tovább romlott az értékpapírtörvény, a befektetőknek az utolsó előtti garanciája is elveszett. Ma már  fel lehet vásárolni úgy egy vállalatot, hogy soha nem kell a valós áron ajánlatot tenni a befektetők felé, mégis ki lehet szorítani őket a cégből, borzasztó egyszerűen.

Az utolsó garancia pedig akkor veszett el, amikor elfogadták, hogy ki lehet vezetni a Budapesti Értéktőzsdéről egy vállalatot úgy, hogy nem kell rá ajánlatot tenni. A Fotex ezt meg is csinálta. Ettől kezdve nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarországon a kisbefektetők semmiféle kikényszeríthető kisebbségvédelmi joggal nem rendelkeznek, legalábbis semmi olyannal, amit három jogász segítségével ne lehetne könnyedén megkerülni.

Senki sem áll ki a szabadpiaci mechanizmusok mellett. Ilyen körülmények között nem ideális befektetni, le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat. Mindez már ott is látszik, hogy a tőzsdén vannak vállalatok, amelyek kifejezetten azért jöttek létre, hogy lenyúlják a befektetők pénzét.

Aki eléggé szofisztikált, az tudja, melyek ezek a vállalatok. Vannak olyan cégek, amelyek már kétszer-háromszor megkopasztották a befektetőket, egész befektető-generációkkal eljátszották ezt, és több névváltás után, de még mindig itt vannak. Én tisztában vagyok ezzel, tudom, kik ők, de nem mindenki tudja. Ismerek kisbefektetőket, akik rengeteg pénzt buktak ezen.

Mi lehet ebben a környezetben a magyar alapkezelési piac jövője?

Mindenképpen lesz egy konszolidáció. Az intézményi ág gyakorlatilag megszűnt a nyugdíjpénztári piac töredékére zsugorodásával. A vagyonkezelők nagy többsége a kezelt vagyon 30-40, vagy akár 60 százalékát elveszítette.

Ennek ellenére túl nagy kivonulás a piacról nem volt, mindenki különböző túlélési stratégiákat fogalmazott meg, hogyan lehet a bevételek egy részét visszaszerezni, például a kisbefektetők felé való nyitással. Egyrészt tehát egyes hazai szereplők kivonulhatnak az alapkezelési piacról, másrészt azok a szereplők, akik itthon sikeresek, elkezdhetnek külföldi ügyfeleknek is vagyont kezelni, így mi is. Gondoljunk bele, mi működünk a világ legrosszabb piacán: itt van egy csomó nemzetközi versenyző, hemzsegnek a konkurensek, a kezelt vagyon csökkent 30-40 százalékkal, az embereknek pedig eközben nincsen pénze.

Eközben pedig a befektetési döntések zömét nemzetközi környezetben hozzuk meg, a kockázatot külföldön vállaljuk. Tíz döntésből nyolcat vagy kilencet már globálisan hozunk. Az eredményeink nem is rosszak, globális szinten sem - az utolsó tíz évben megverjük a hedge fund-iparág átlagát. És ezt a világ legrosszabb piacán akarjuk eladni - hát hülyék vagyunk? Ezen változtatni kell.

Terveznek külföldi alapot, alapkezelőt?

Valószínűleg lesz külföldi alapunk, amely megvásárolható lesz Nyugat-Európában. Ha ehhez szükséges külföldi alapkezelő cég, akkor az is lesz. Mindent megteszünk azért, hogy külföldi befektetők pénzét is tudjuk kezelni Magyarországról, ha ezt itt lehet. Ha meg nem, akkor majd nyilván máshonnan.