2p

Tovább nőtt az első negyedévben a háztartások vagyona. Az állampapíroktól megváltak sokan, inkább a befektetési alapokat keresték. Az erős forint miatt sokan devizázni kezdtek, a nyugdíjpénzek pedig bent maradtak a pénztárakban – írja az Mfor.hu.

Az első negyedévben tovább nőtt a háztartások vagyona, 113 801,8 milliárd forintos történelmi rekordra ugrott. Az új megtakarítások volumene 20 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál, ennek az lehetett az oka, hogy sokan az ingatlanpiacra vitték a pénzüket – írja a Magyar Nemzeti Bank adatain alapuló elemzésében az Mfor. 

Az állampapírpiacról csaknem 700 milliárd forint kiáramlás volt, ami főleg annak köszönhető, hogy a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) kamatait nem minden esetben forgatták vissza állampapírokba a kisbefektetők. A legnagyobb nyertesek a befektetési alapok voltak, amelyekben csaknem 700 milliárd forintnyi friss megtakarítás érkezett. 

Az első negyedév végén a háztartások készpénz-állománya átlépte a 7 ezer milliárd forintos lélektani határt, emellett több mint 12 ezer milliárd forintot tartottak folyószámla-betétben, vagyis folyamatosan nő az az összeg, amire nem kap kamatot a lakosság. Ez az idén az infláció miatt akár 1000 milliárd forintos veszteséget is jelenthet a kisbefektetőknek. 

Érdekesség, hogy bár a nyugdíjpénztárakból január 1-től adómentesen lehet felvenni pénzt lakás célokra, a kasszákból az első negyedévben kevesebb pénz áramlott ki, mint amennyi befizetés érkezett. Sokan kihasználták emellett, hogy az év első három hónapjában erősödött a forint, és vásároltak devizát a magyar fizetőeszközből. 

A hitelek mennyisége is nőtt az első negyedévben, a háztartások kötelezettségei és hitelállománya is történelmi csúcson volt, több mint 16800 milliárd forint volt a háztartások kötelezettsége, ebből 14 170 milliárdot tettek ki a hitelek. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45850 46110 +0,28% 46100 46110 3 049 304 000 HUF 2026-07-02 11:21:04
MOL 3748 3680 3766 +2,18% 3744 3748 611 804 970 HUF 2026-07-02 11:21:13
MTELEKOM 2640 2626 2650 +0,53% 2632 2640 107 433 824 HUF 2026-07-02 11:18:31
RICHTER 12180 12140 12200 +0,50% 12140 12180 39 900 390 HUF 2026-07-02 11:19:45
OPUS 361 361 361 +1,83% 355 359 387 028 HUF 2026-07-02 10:10:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG