6p

Forintra fedezett, a nemzetközi részvénypiacokat követő ETF-eket kínál a K&H-csoport, és még az idén szeretné bevezetni ezeket a hazai tőzsdére. A kezdő befektetők a kártyás vásárlásaikhoz kapcsolódó, kerekítésből származó kis összegekkel is elindulhatnak az úton. Közben a KBC-nél már a vagyon ötödét mesterséges intelligencia segítségével kezelik.

Forintra fedezett, így a magyar kisbefektetők számára a devizaárfolyam hatását mérséklő új, a BlueSphere-sorozatba tartozó ETF-ek jelentették a K&H-csoport pénteki sajtótájékoztatójának talán a legfontosabb újdonságát. Ezek a globális fejlett piaci, az európai fejlett piaci, az észak-amerikai, illetve az észak-amerikai technológiai részvénypiacot célozzák meg.

A BlueSphere ETF-ek. Forrás: K&H-csoport
A BlueSphere ETF-ek. Forrás: K&H-csoport

A tudatos befektetőknek szánják

Az ETF-eken (tőzsdén kereskedett befektetési alapokon) keresztül egyetlen értékpapírral több vállalat részvényeihez lehet hozzáférni. Jellemzően indexkövető portfóliókról (részvénycsomagokról) van szó, viszonylag alacsony költségek mellett. A bank így elsősorban azokat a befektetőket készül megszólítani, akik tudatosabbak, önállóbbak, „tudják, mit akarnak”, és maguk választanák ki befektetéseiket.

A termékeket az amszterdami Euronext piacon már jegyzik, és a K&H Értékpapír mobilos, illetve webes felületein is elérhetők. A következő lépés a budapesti bevezetés lenne, amelyet a bank még erre az évre tervez. Ettől a tranzakciós költségek további csökkentését várják. A kínálatot később a terv szerint egy feltörekvő piaci termékkel is bővítenék.

Nem mindegy, mit tud a forint

A forintfedezés egyébként azért lehet lényeges, mert a külföldi részvények forintban számított eredményét nemcsak a tőzsdei árfolyamok, hanem a devizaárfolyamok is erősen alakítják. Ez látható a következő ábrán is:

Részvények forintban és dollárban. Melyik erősödik? Melyik gyengül? Forrás: K&H-csoport
Részvények forintban és dollárban. Melyik erősödik? Melyik gyengül? Forrás: K&H-csoport

A bank megoldása ezt a devizahatást igyekszik mérsékelni a hazai befektetők számára. (Ami nem jelenti a részvénypiaci kockázat mérséklését.) A sajtótájékoztatón a legtöbb ETF összköltségét (TER-mutató) 0,40 százalékban, az amerikai technológiai termékét 0,50 százalékban adták meg, amiben már a forintra fedezés költsége is benne van. (A tranzakciós költségek azonban még nincsenek.)

A kiválasztott négy piac, témakör egyébként nem véletlen, a K&H Értékpapírnál zajló ETF-értékesítések mintegy háromnegyede ugyanis éppen ezekre a területekre összpontosul. Az ETF-eket kipróbáló ügyfelek száma éves összevetésben egyébként 29 százalékkal nőtt, felfutó üzletágról van szó.

Az ETF-értékesítések megoszlása. Forrás: K&H-csoport
Az ETF-értékesítések megoszlása. Forrás: K&H-csoport

Az önálló fiatalok világa

A K&H egyébként három főbb ügyféltípust különböztet meg. Az elsőbe az önállóan, digitálisan befektető magánszemélyek tartoznak, akik követik a piacokat, utánanéznek a lehetőségeknek, és a brókerfelületen maguk döntenek az értékpapírokról.

Ez már nem kizárólag a jelentős vagyonnal rendelkezők kiváltsága, a bank szerint egyre több fiatal kezd rögtön így, kisebb összegekkel. Nekik szánják elsősorban az új ETF-eket, akik jellemzően nem tanácsadást vagy teljes körű vagyonkezelést keresnek, hanem könnyen használható hozzáférést az általuk kiválasztott piacokhoz.

Akiknek a kezét fogni kell

A második, a bank szerint a legnépesebb csoport befektetne, de csak szakértő segítségével, tanácsok mentén. Ez az ügyfél a kockázatvállalási képességéhez illő megoldást keresi, az elemzést és a portfóliókezelést pedig a szakemberekre bízná. Ezt szolgálja a K&H 190 fiókból álló hálózata is.

A háromféle befektetői kategória – és a nekik kínált megoldások. Forrás: K&H-csoport
A háromféle befektetői kategória – és a nekik kínált megoldások. Forrás: K&H-csoport

A harmadik csoport pedig a kezdőké, akiknek gyakran nincs nagyobb induló tőkéjük, vagy egyenesen úgy érzik, hogy a befektetés nem nekik való. Számukra nem feltétlenül a termékválaszték bővítése az első lépés, hanem a rendszeres spórolás, pénzmegtakarítás egyszerűvé tétele.

Aprópénzből befektetés

Ezt a csoportot célozza meg a K&H gyűjtögető befektetés. A mobilbankban aktiválható és módosítható szolgáltatás a bankkártyás és hitelkártyás vásárlásokhoz kapcsolódó kerekítési összegeket gyűjti össze, majd ha ezek elérik összesen a 3000 forintot, akkor automatikusan befekteti a pénzt. A „turbó” funkcióval a kerekítési összeg kétszerese, háromszorosa vagy ötszöröse tehető félre.

A gyűjtögető befektetés. Forrás: K&H-csoport
A gyűjtögető befektetés. Forrás: K&H-csoport

A négy héttel korábbi indulás után már több mint négyezren kapcsolták be a funkciót, és hatvan százalékuk használta a turbót, negyedük pedig rögtön az ötszörözést választotta – közölte a bank. A pénzt egy aktívan kezelt, dinamikus, fenntarthatósági szempontokat is követő befektetési alap „gyűjtögető” sorozatába fektetik. A bank hosszú távon az infláció feletti hozamot célozza meg. A szolgáltatást a nagyobb összegű, rendszeres befektetésekhez vezető első lépésnek tekintik. A szolgáltatás ingyenes.

Az AI kezeli a pénzünket? Még nem

A tanácsadás segítségével befektető ügyfeleknél másfajta automatizálást alkalmaznak, a KBC-csoportnál (ennek része a K&H is) már a kezelt vagyon mintegy húsz százalékára hatnak valamilyen módon a mesterségesintelligencia-modellek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a pénz ötödét a gépek kezelik teljesen önállóan.

AI-támogatás az alapkezelésben. Forrás: K&H-csoport
AI-támogatás az alapkezelésben. Forrás: K&H-csoport

Az AI részben adatokat elemez és javaslatokat ad a portfóliókezelőknek, sőt bizonyos megoldások már a konkrét befektetési döntések előkészítéséig is eljutnak. A kvantitatív modellek fejlesztése közel tíz éve kezdődött, az első tényleges ügyfélpénzeket kezelő, AI-modellekre épülő alapok mintegy hét éve jelentek meg.

Az egyik bemutatott megoldás naponta 1200 piaci mutatót vizsgál, 180 almodellre és több mint húsz év adataira támaszkodva becsüli a következő három hónap várható hozamait.

Az ember még felügyel

A bemutatott AI-alapú megoldások a K&H privátbanki ügyfelei számára már elérhetők. De a modellek meghatározott kockázati korlátokkal működnek és emberi felügyelettel, az adatok és az eredmények folyamatos ellenőrzésével.

Az eredményességről a szakemberek elmondták, hogy az érintett alapok az év eleje óta, valamint három- és ötéves időtávon is a nemzetközi mezőny felső részében, a medián (középérték) felett teljesítettek. (De amint a bank is hangsúlyozta, a múltbeli teljesítmény nem garancia a jövőre.)

Hányan fektetnek be Magyarországon?

A közölt adatok szerint a KBC-csoport 328 milliárd euró ügyfélvagyont kezel, és öt fő piacán – Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon – 3,3 millió befektető ügyfele van. Vagyis nagyjából minden negyedik ügyfélnek van befektetése.

Befektetések a K&H Banknál. Forrás: K&H-csoport
Befektetések a K&H Banknál. Forrás: K&H-csoport

A hazai K&H-nál közel 2700 milliárd forint a kezelt vagyon, és a lakossági ügyfelek mintegy ötöde aktív befektető.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
Herman Bernadett | 2026. október 12. 19:09
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
Befektetési alapok Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG