Hold Alapkezelő
Részvény / Deviza / Áru Az ortodoxiától függ, mi lesz most a forinttal? 
Eidenpenz József | 2023. szeptember 14. 17:12
A forint sorsa attól függ, mi lesz az ország gazdaságával, az pedig attól, hogy hagyományos, tehát ortodox vagy unortodox irányt vesz a gazdaságpolitika. Sarkantyúztuk a félig döglött lovat, nem csoda, hogy bedőlt alattunk. A forint jó esetben évi pár százalékot gyengül majd, rossz esetben viszont teljesen el is szállhat.
Befektetési alapok A magyar politikai kockázat ára – interjú 
Eidenpenz József | 2023. június 26. 09:47
Az Év Feltörekvő Alapkezelője defenzív részvényeket vásárol, olcsó részvényeket keres, tavaly ősszel sok ilyen akadt, ma kevésbé. Ide tartoznak a magyar papírok is, de a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet és adóztatás miatt a magyar részvények nagy diszkontot érdemelnek, kérdés, mekkorát. Interjú és videopodcast Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével, az Expedíció Alap portfóliókezelőjével.
Részvény / Deviza / Áru Ezért érdemes hosszú távra befektetni – interjú 
Eidenpenz József | 2023. május 31. 05:47
Viszonylag alacsony részvényhányaddal, mérsékelt kockázattal sikerült az utóbbi tíz év legjobb abszolút hozamú alapjának jó eredmény elérnie. Milyen befektetéseket kellett ehhez venni, milyen stratégiát követtek, mit gondolnak a HOLD Alapkezelő menedzserei a jövőről? Interjú Móricz Dániel befektetési igazgatóval és Cser Tamás vezető részvényportfólió-kezelővel.
Befektetési alapok Klasszis: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők 
Privátbankár.hu | 2023. április 20. 20:27
A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 9300 milliárd forintot, ami bő 19 százalékos emelkedés. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2023 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Büki András, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Szabó Balázs lett.
Részvény / Deviza / Áru Nem véletlenül gyenge a forint, már csak a reáleszközökben bízhatunk 
Eidenpenz József | 2022. november 24. 05:29
Alulértékeltek-e a magyar kötvények és a forint? Eleget estek-e már a részvények? A forint maradhat a tartós leértékelődés pályáján, de a magas kamatkülönbözet megtámasztja. A lengyel részvények vonzóbbak, mint a magyarok, az értékalapú részvények jobban teljesíthetnek, mint a növekedési papírok. Figyeljünk a kötvényekre.
Turizmus Jön egy újabb Concorde-utód szuper repülőgép 
Szakonyi Péter | 2022. augusztus 21. 09:50
Egy lépésre a kétszeres hangsebességtől.
Befektetési alapok Mit kezdjünk pár millió forinttal és melyik kontinensen? 
Eidenpenz József | 2022. május 19. 05:14
A befektetési világban, a politikában és a gazdaságban rossznál rosszabb hírek követik egymást, az indexek is lefelé tartanak. Lehetséges-e ilyen körülmények között jó befektetéseket találni? Európában vagy Amerikában érdemes ezeket keresni? Mit kezdjünk néhány millió forint megtakarítással? Interjú Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő portfólió-menedzserével.
Részvény / Deviza / Áru 375 felett az euró, éles fordulat a részvénypiacokon 
Eidenpenz József | 2022. április 26. 12:34
Míg tegnap még általános pesszimizmus volt a részvénypiacokon, este fordulat következett, és mára megint minden szép lett. De az MNB ülése előtt gyengült a forint, a BUX is lemaradó. Musk kedvenc kriptója az egekbe ment a Twitter-felvásárlás hírére.
Befektetési alapok Jön az infláció, több reáleszközt érdemes tartani, mint korábban 
Eidenpenz József | 2021. május 3. 16:59
Nem tudjuk pontosan, hogy mikorra ér el zavaróan magas szintet, de számos tényező arra mutat, hogy a magasabb infláció korszaka felé haladunk. Emiatt főleg reáleszközöket érdemes vásárolni, részvényeket, árupiaci termékeket és ingatlanokat. A részvényeknek hosszabb távon azonban megárthat a pénzromlás, ha nagyon felgyorsul és nem mindegy, milyen papírt veszünk – mondja az Év Portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok 2021 sok szempontból fordítottja lesz a tavalyinak - Hold Alapkezelő 
Privátbankár.hu | 2021. április 14. 13:42
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül a Hold Alapkezelő kettőt is elnyert, és az egyik fődíj is náluk landolt - a cég igazgatóságának elnöke, befektetési igazgatója adott rövid helyzetértékelést.
Részvény / Deviza / Áru Ezután jön csak a járvány neheze? A Tesla 3+1 ütőkártyája 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 17. 19:10
Európában kicsit, Amerikában nagyon rossz – így foglalhatnánk össze a mai tőzsdei hangulatot. Budapesten pedig valahol a kettő között. A befektetőknek a jelek szerint nem sok okuk van a vásárlásra, a legtöbb gazdasági adat inkább felemás, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig tegnap este csalódást okozott. Lehet, hogy télen újabb válságra számíthatunk?
Részvény / Deviza / Áru Míg a fiatalok vásárolták, a nyugdíjasok eladták a részvényeket a karanténban 
Eidenpenz József | 2020. június 12. 11:33
Sportfogadás helyett is inkább a tőzsdén kaszinózik sok ember az utóbbi időben a Hold Alapkezelő szerint. A profi befektetők alulpozícionálják magukat, a kisbefektetők ezerrel veszik a részvényeket. A fiatalok vesznek, az idősebbek inkább eladnak. Ez ritkán szokott jó véget érni. A magyar részvénypiaccal nincs nagyobb baj, de korábban drága volt, volt honnan esnie. További évi pár százalékos forintleértékelődés a következő években is reálisnak látszik.
Befektetési alapok Kell-e részvényt vásárolni koronavírus-összeomlás idején? 
Eidenpenz József | 2020. április 20. 06:06
A következő években az infláció fokozatosan emelkedik majd és a legjobb befektetések a reáleszközök lehetnek a Hold Alapkezelő szerint, mint a nemesfém és a részvény. A Columbus Alap kontrariánus befektető, növelte részvénykitettségét március második felében, amikor a többség eladott. Az európai részvényeket találják a legvonzóbbnak. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru Rég volt szükség már ennyi aranyra a világban 
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 3. 14:37
Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.
Részvény / Deviza / Áru A nyugdíjasoktól függ a jövő, vége a 35 éves kamatcsökkentési trendnek 
Eidenpenz József | 2019. május 29. 06:06
Nagyon drágák lettek a fontosabb részvénypiacok, sok jele van annak, hogy innét lefelé vezet az út, globálisan is. Ilyen szituációt azonban, mint most, már kétszer átéltünk, 1999-ben és 2007 körül. Sok türelem kell hozzá, de lesznek még olcsó vételek – mondják Móricz Dániel és Cser Tamás, a Hold Alapkezelő befektetési menedzserei. A társadalom elöregedése nagy fordulatot hozhat a tőkepiacokon a következő évtizedben. Interjú.
Befektetési alapok Kidurrant a mindenbuborék, miből lehet itt pénzt csinálni? 
Eidenpenz József | 2019. január 24. 12:55
Tavaly nagyon rossz éve volt a tőkepiacoknak, túladottnak számítanak, de a Hold Alapkezelő pesszimista. Lehet, hogy most egy-két hónapig lesz egy medvepiaci felpattanás, de a következő évtizedben alacsony maradhat a részvénypiacokon elérhető hozam. A magyar eszközök árazása kivételesen a nyugat-európaival egyezik meg, ezért fokozatosan csökkentették azok arányát.
Vásárló 50 éves az ikonikus repülő - alaposan lekörözte a Concorde-ot 
Fellegi Tamás | 2018. október 2. 06:07
Már 50 éve, hogy forgalomba állt a leginkább különleges formájáról ismert, addig nem látott méretű, négy motoros utasszállító repülőgép, a Boeing 747-es, amit említett jellemzői alapján el is neveztek Jumbo Jetnek. Az idő azonban túllépett rajta, leginkább még teherszállítónak fogják használni.
Vállalat Újra lehet majd hangsebesség felett repülni 
Fellegi Tamás | 2018. szeptember 25. 06:07
A Concorde megszűnésével mintha visszalépett volna a fejlődés a polgári repülésben, még ha sok minden más javult is azóta. A Concorde azonban inkább megelőzte korát: olyan hangos volt, hogy be kellett tiltani a lakott területeken, Amerika ezt mindjárt az induláskor meg is tette. Most azonban tervezik a tilalom feloldását, hisz jönnek a zaj nélküli szuperszonikusok.
Részvény / Deviza / Áru Nem aggódják túl a forintgyengülést, pedig lehet, hogy kellene 
Privátbankár.hu | 2018. július 2. 13:13
Nincs annak jele, hogy az MNB lépésekre készülne a forint árfolyamával kapcsolatban, sőt, mintha kitérne ez elől. A piaci elemzők szerint ez most racionális, mivel nem a kamatszint vagy egyéb jegybanki kondíció okozta a gyengülést. Később azonban könnyen lehet, hogy lépéskényszerbe kerülnek az infláció miatt.
Makro / Külgazdaság Öngerjesztő folyamat: mit hoz még magával a gyenge forint? 
Privátbankár.hu | 2018. június 29. 17:14
Közel sem olyan jók a forint fundamentumai, mint szeretnénk.
Vásárló Végre újra elérhető lesz a hangsebesség feletti polgári repülés 
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 06:07
A repülés történetében nagy visszalépés volt, amikor 15 éve leállt a Concorde, az egyetlen ténylegesen és huzamosan üzemelő szuperszonikus utasszállító repülőgép. Most azonban több vállalkozás dolgozik azon, hogy ismét a hangsebesség fölött repülő gépet építsen, ezúttal a Concorde hátrányai nélkül.
Részvény / Deviza / Áru Mibe érdemes fektetni az idén? 
Eidenpenz József | 2018. április 27. 06:06
Ha az EU-s pénzek pár év múlva el is apadnak, az államnak, jegybanknak megvannak a lehetőségei, hogy a gazdaságot 2022-ig jó állapotban tartsa. A világban sem részvényektől, sem kötvényektől nem vár a következő években túl sokat Zsiday Viktor, a Citadella Alap kezelője, az árfolyamok sok évig sávozhatnak, mint a hetvenes években. Azért van megoldás. Interjú.
Vásárló Két óra alatt Pekingből New Yorkba: igyekeznek a kínaiak 
Fellegi Tamás | 2018. február 23. 17:05
A polgári repülésben nagy visszalépést jelentett, amikor a néhány, még működő Concorde leállt: azóta a hangsebesség áthatolhatatlan akadályt jelent a légi utas szállításban. Most Kínában álltak elő egy megoldás tervezettel, és nem is aprózzák el: kétszeres helyett hatszoros hangsebességgel süvítene a jármű.
Részvény / Deviza / Áru Egymillió pont lesz a Dow Jones, vagy a világ leggazdagabb embere mellébeszél? 
Eidenpenz József | 2017. október 13. 16:45
Warren Buffett nemrég nagy feltűnést keltett a befektetési szakemberek körében, amikor azt mondta, hogy a részvénypiacok a kamatokhoz képest jól vannak árazva. Saját korábbi mutatói szerint ugyanis egyáltalán nem ez a helyzet. Kérdés, a kamatok vajon reálisak-e, és az is, hogy a részvénytársaságok tudják-e tartani eredményeiket.
Befektetési alapok Ebből akkora nagy baj lesz, ami elől sehová sem lehet elbújni 
Eidenpenz József | 2017. október 11. 16:40
A Concorde Alapkezelő Hold-ra változtatta a nevét, amivel azt szeretnék sugallni a befektetőknek, hogy tartsák befektetési jegyeiket, ne ugráljanak feleslegesen ki-be az alapokból. A szakemberek szerint ez a kötvényhozam őrültség, a világ ennyire eladósodva még soha nem volt, amiből még nagyon nagy válság lehet.
Befektetési alapok Ha világszínvonalú magyar teljesítményt akarunk látni, erre érdemes keresgélni 
Gáspár András | 2017. április 7. 06:05
Az alapkezelői szakmában világszínvonalú teljesítményeket láthatunk Magyarországon – véli Bilibók Botond. A Concorde Alapkezelő vezetője beszélt arról, hogy miért nem könnyű új portfóliómenedzsert találni, új befektetési alapokat indítani – utánpótlásra pedig szükség van, 5-10 éven belül mindenképp előáll majd valami újdonsággal a Concorde szellemi műhelye.
Makro / Külgazdaság A görög káosz vár Olaszországra is? 
Privátbankár.hu | 2016. december 24. 20:01
Rendezhetetlen államadósság, katasztrofális bankrendszer, kezelhetetlen hitelállomány - többnyire ezek az okok is oda vezettek, hogy a frissen felállított olasz kormánynak most egy 20 milliárd eurós mentőprogramot kell indítania a rendszer stabilitására, miközben fenyeget a szélsőségesek térnyerése. Szőcs Gábort, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzserét kérdeztük, hogy mi vezetett a tarthatatlan helyzethez.
Makro / Külgazdaság Gazdasági káoszt szül Európában az olasz népszavazás? 
Privátbankár.hu | 2016. december 4. 09:56
Az olasz reformokról szóló népszavazás elsöpörheti Renziéket. Az egyébként is gyengén muzsikáló bankszektornak ez nem tenne jót, de meddig terjedhet a baj?
Vásárló Újra repülhetünk hangsebesség felett? 
Fellegi Tamás | 2016. november 30. 19:45
A Concorde, mint egyetlen szuperszonikus utasszállító leállítása nagy visszalépés volt a polgári repülésben, hisz így 60 éve ugyanakkora sebességgel zajlik a légiforgalom. Most egy új kísérlet zajlik a Concordnál is gyorsabb repülésre, kérdés, gazdaságos lesz-e, és bevállalják-e majd a légitársaságok.
Részvény / Deviza / Áru Az évszázad meglepetése? Akár még jól is elsülhet Trump elnöksége 
Privátbankár.hu | 2016. november 15. 17:00
Szinte minden téren kiszámíthatatlanságot ígér Szőcs Gábor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere Donald Trump hivatalba lépése után januártól. Ugyan a kampányban elhangzott több hajmeresztő ötlet is, vannak olyan ígéretei Trumpnak, amelyek még akár jól is elsülhetnek a részvénypiacokon és a reálgazdaságban egyaránt.
Makro / Külgazdaság Kint vagyunk a bóvliból: eljött a Kánaán vagy az egész csak felhajtás? 
Veres Patrik | 2016. november 14. 17:01
Mennyire fontosak a hitelminősítők? És mit számít egyáltalán, hogy egy, kettő, vagy éppen három mondja azt, hogy jó helyen van a külföldiek pénze Magyarországon? Most akkor tejben-vajban fürödhetünk a Moody's döntése után? Befektetési szolgáltatók mondják el, hogy mit jelent a megnövekedett mozgástér és miért lesz ez jó nekünk.
Vásárló Valami különlegesre vágysz? Nem akármik kerülnek kalapács alá 
Privátbankár.hu | 2016. október 29. 15:58
Vegyél egy darabot a Concorde-ból!
Személyes pénzügyek 10 könyv amit mindenképp el kell olvasnod, ha meg akarod érteni a pénz világát 
Veres Patrik | 2016. szeptember 20. 08:21
Kezdd az őszt te is tanulással, és ha már belevágsz, válaszd a pénzügyi ismereteid bővítését! Rengeteg könyv nyújt segítséget ahhoz, hogy meghozd a helyes gazdasági döntéseidet az életben, de nehéz megtalálni azt, amelyik igazán az előnyödre válhat. Emiatt kértük meg a hazai befektetési szolgáltatókat, hogy mondják el ők, miből tanulták a legtöbbet és javasoljanak néhány olvasmányt az őszi napokra.
Részvény / Deviza / Áru Akik rettegik ezt a hónapot - jobb lesz most nyugton maradni? 
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 2. 13:09
Itt a szeptember és csak kapkodjuk a fejünket: nem elég, hogy tipikusan ez a legrosszabbul teljesítő tőzsdei hónap, jön egy csomó fontos adat, az amerikai elnökválasztás közeledtéről pedig nem is beszéltünk még. Trader legyen a talpán, aki eligazodik ilyenkor, úgyhogy megkérdeztük segítségképpen a hazai befektetőket, ők mit gondolnak, milyen hónap áll előttünk és mik a fontosabb irányok a meghatározó piacokon.
Makro / Külgazdaság Ha jól megy a gazdaságnak, miért gyenge a forint? 
Veres Patrik | 2016. augusztus 4. 09:03
Jó ideje nem tud érdemben erősödni a forint az euróval szemben, pedig a magyar gazdaság majd kicsattan az egészségtől. Indokként egyre többen említik: a Magyar Nemzeti Bank saját haszna miatt szánt szándékkal tartja alacsonyan a forint árfolyamát. Megkérdeztük hát az elemzőket, hogy nekik mi a véleményük erről, de arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a forint teljesítményét.
Befektetési alapok Olcsóak-e még a magyar részvények? 
Privátbankár.hu | 2016. április 19. 06:08
Az európai részvények lemaradtak, az amerikaiak árazása jóval magasabb. A hazai piac nagy részvényei a régiós szektortársaikhoz képest már nem mondhatók olcsónak sőt…. A nemzetközi gazdaságot fenyegeti az eladósodottság, az erős dollár és a kínai lassulás. Az eséseknek lehet, hogy még nincs vége. Interjú Szőcs Gáborral, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Csökkenhetnek a befektetési alapok díjai Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2016. április 4. 06:07
A Concorde Alapkezelő saját befektetésijegy-forgalmazó társaságot hozott létre, hogy több lábon álljon. Az alacsony kamatszint egyik következménye lehet az alapok költségeinek csökkenése. Az új online felületen elengedik a forgalmazási jutalékokat. Interjú Bilibók Botond vezérigazgatóval.
Makro / Külgazdaság 30 éve robbant fel az űrhajó – nem így képzeltük az űrkorszakot 
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 06:08
Immár 30 éve, hogy az indítás után nem sokkal felrobbant a Challenger nevű űrjármű, vagy ahogy akkor nevezték, űrsikló. Ez visszavetette az űrhajózást, de ettől még mehetett volna tovább a program. ma pedig már se űrsikló, se szuperszonikus utasszállító. Mi történhetett?
Befektetési alapok Ilyen sem volt még Magyarországon: túl nagyra nőtt egy alap 
Eidenpenz József | 2015. november 16. 13:01
A Citadella Alap mérete elérte a 60 milliárd forintot, ezért megemelték a vételi jutalékot öt százalékra, lényegében eltanácsolva ezzel a további befektetőket. Ennek oka, hogy egy túl nagy alappal nem tudnák ugyanazt a teljesítményt hozni, mint egy kisebbel. Az alapkezelő egyébként pesszimista a részvénypiacokkal kapcsolatban és kivár, ezt tükrözi az árfolyam is.
Részvény / Deviza / Áru Közeledik a hétvége: erre számítson, ha ma kereskedne 
Privátbankár.hu | 2015. november 5. 08:51
Alacsony forgalmat, enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Befektetési alapok Ez egy nagy nulla – de legalább keveset veszítettek a befektetők  
Eidenpenz József | 2015. október 8. 12:20
A magyar abszolút hozamú alapok az idén nem nyertek semmit. De legalább nagy átlagban nem veszítettek sokat. Tisztelet a kivételnek, mert egyébként a mínusz kétszámjegyűtől a plusz kétszámjegyűig, plusz 15 százaléktól mínusz 23 százalékig nagyon sok féle eredmény született.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul döntöttél? Valószínűleg itt rontottad el 
Gáspár András | 2015. május 12. 18:00
Kissé váratlan helyen tartott előadást kedden Zsiday Viktor: a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere Hányszor csíp a pillangó? című prezentációját a Media Hungary médiakonferencián adta elő. A cím a pillangó-effektusra utal, a befektető azt járta körül, milyen hibák vezetnek ahhoz, hogy egy döntésünk végül nem olyan eredményt hoz, amire előzetesen számítottunk.
Befektetési alapok Óvakodj a visszapillantó tükörtől – mit tehetünk unortodox viszonyok között? 
Privátbankár.hu | 2015. május 6. 18:03
Vigyázni kell a visszapillantótükör-effektussal, az utóbbi néhány év szép hozama becsaphatja az óvatlan befektetőt – figyelmeztet az Aegon Alapkezelő. A cég elsősorban ebben a régióban keres befektetési célpontot, mert a hét szűk esztendő után Kelet-Közép-Európa most hét bő esztendő elé néz. Alulteljesítő részvényeket lehet érdemes venni.
Befektetési alapok Nem jó az úthenger előtt szedegetni az egycenteseket – interjú 
Eidenpenz József | 2015. március 19. 06:09
A kamat sokáig alacsony maradhat nálunk, a forint rövidebb távon erősödhet, hosszabb távon gyengülhet. A magyar részvényeket pedig könnyen felfedezhetik végre, már csak osztalékuk miatt is. Nem biztos, hogy 30 évnyi kötvénypiaci rali után érdemes kötvényekben ülni. Interjú Móricz Dániellel, a Concorde Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Részvény / Deviza / Áru Védekeznek a brókercégek: van, ahol minden rendben zajlik 
Privátbankár.hu | 2015. március 11. 08:50
Két brókercég, az Equilor Befektetési Zrt. és a Concorde Csoport is az ügyfelek bizalmát kéri a nemrég kiadott közleményeikben.
Befektetés Óriási pénzek vannak a brókercégeknél 
Privátbankár.hu | 2015. március 11. 07:22
A tavalyi év végén mintegy 1950 milliárd forintnyi idegen tulajdonú értékpapír-állományt kezeltek a független részvénytársaságként működő cégek.
Részvény / Deviza / Áru Jól nyithat a BÉT - kérdés, mennyire? 
Privátbankár.hu | 2015. február 4. 08:55
Emelkedik vagy állhat nyitáskor a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Elemzők szerint az elmúlt napok pozitív hatása marad mára is, a mértékben azonban eltérnek a vélemények.
Befektetési alapok Újra kell írni a tankönyveket – így fektet be egy fizikus a magyar piacon 
Eidenpenz József | 2015. február 2. 06:08
Egy éves az alap, amelynek kezelője a természettudományok módszereit is beveti a vagyonkezelésnél. A forint szerinte nem drága, a magyar részvények eleget estek, leginkább azonban a Mol, az OTP, és az MNV devizakötvényeit kedveli. A Bitcoin nem halt meg, de magyar alapba egyébként sem lehet vásárolni belőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG