3p
Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.

A Conclude Befektetési Zrt. szerint a féléves kereslet 8 százalékkal haladta meg 2018 azonos időszakit, és utoljára 2016. január-júniusában volt hasonló mértékű a forgalom. A kínálat ugyancsak hároméves csúcsra,  2323,9 tonnára ugrott.

A cég közleményében kiemelik: az arany ékszerek adják a sárga nemesfém iránti globális kereslet legnagyobb részét, 2019 első felében 1091,5 tonna arany ékszert vásároltak, ami főleg az indiai esküvői és fesztiválszezonnak köszönhető. A júniusi áremelkedés hatására azonban az ékszervételek jelentősen mérséklődhetnek - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A magánbefektetők aranyrudak és -érmék iránti 476,9 tonnás idei első féléves kereslete 6 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakhoz képest. A kínai központi bank alelnöke ígéretet tett a jüan árfolyamának stabilan tartására, emiatt a kínaiak  az aranyrúd- és érmevételeiket 18 százalékkal csökkentették 2018 első fél évéhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a tőzsdén kereskedő arany befektetési alapokban (angol rövidítésükön: etf-kben) felhalmozott sárga nemesfém mennyisége 107,5 tonnával nőtt 2019 első felében.

A jegybankok is növelték a készleteket

Juhász Gergely jelezte: a jegybankok növelték aranykészleteiket. A 374,1 tonnás idén január-júniusban regisztrált nettó vételük több mint 57 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lengyel központi bank a második negyedév legnagyobb vevőjeként, 100 tonnával gyarapította aranykészletét.

A technológiai szektorban az előző év azonos időszakához képest csaknem 3 százalékkal kevesebb, 128,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első felében a gyártók. A vezérigazgató úgy vélte: a technológiai  cégek azért csökkentették keresletüket, mert az okostelefonok értékesítése visszaesett, és egyre inkább kibontakozik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború.

Az idei első féléves 2323,9 tonnás globális aranykínálat 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, köszönhetően a növekvő bánya-kitermelésnek és újrahasznosításnak. A sárga nemesfém első félév végi unciánkénti 1400 dollár körüli ára 8 százalékkal volt magasabb a 2018. június véginél. (1 uncia=31,1035 gramm).

Az arany árfolyama az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 31-ei 0,25 százalékpontos kamatcsökkentése után 1405 dollár körül mozgott  - közölte a Conclude.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG