3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 559,28 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 100 640,56 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kilógott a nemzetközi piacok közül, és alulteljesítő volt a BUX a nyugat-európai piacokhoz képest hétfőn.

A befektetők között profitrealizálás indult, a forgalom átlag felett alakult. A vezető részvényekkel kapcsolatban nem érkezett hír. Megjegyezte, hogy a 4iG a második legnagyobb forgalmú részvény lett a BÉT-en az OTP után, több mint 1,2 milliárd forinttal, ugyanakkor csaknem 4 százalékos eséssel zárt.

Hétfőn alulmaradt
Hétfőn alulmaradt
Fotó: MTI

A Mol árfolyama 38 forinttal, 1,33 százalékkal 2812 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 0,68 százalékkal 29 000 forintra esett, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,5 százalékkal 1896 forintra erősödött, forgalma 428,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 140 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9293,25 ponton zárt hétfőn, ez 146,93 pontos, 1,56 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn

A londoni FTSE-100 mutató 0,07 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX-index 0,15 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 index pedig 0,92 százalékkal emelkedett.

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,94 százalék pluszban fejezte be a napot. Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékos gyengülést, az S&P 500-as index 0,41 százalékos emelkedést, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,80 százalékos növekedést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 43 centtel (0,64 százalékkal), 67,42 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése 3705,30 dolláron állt unciánként, 0,52 százalékos (18,90 dolláros) erősödéssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, októberi jegyzésében 1,81 százalékkal csökkent: 1 megawattóra 32,07 eurón zárt. A gázjegyzés három hónapja 38,92 eurón, egy éve 35,31 eurón, két éve 44,22 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42160 41110 42200 +0,74% 42150 42160 5 388 949 810 HUF 2026-11-03 14:45:52
MOL 5005 4942 5065 +1,11% 5000 5005 2 031 915 557 HUF 2026-11-03 14:45:55
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2892 2894 547 226 210 HUF 2026-11-03 14:46:02
RICHTER 13040 12840 13070 +0,31% 13030 13050 616 329 910 HUF 2026-11-03 14:44:58
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 195 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG