3p

A Hold Alapkezelő társalapítójával, felügyelőbizottsági elnökével augusztus 21-én, 15:30 órakor kezdődő egyórás beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni és máris kérdezni.

Az augusztus 21-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Nagy riadalmat keltett augusztus elején, amikor a tőzsdék két nap alatt viszonylag hosszabb ideje szokatlan mértékű hátraarcot hajtottak végre. Különösen a japán Nikkei index 12 százalék feletti zuhanása volt rémisztő. 

Bár ezt követően magukhoz tértek a piacok és – ahogy az lenni szokott – pozitív korrekciót végrehajtva csaknem teljesen ledolgozták a veszteségüket, azért mindenkiben dolgozik a kisördög: csak nem egy újabb tőzsdeválság előszelét tapasztalhattuk? Különösen, hogy a legutóbbi amerikai munkaerőpiaci adatok láttán sokan már recessziót vizionálnak – e félelem is belejátszhatott az augusztus eleji nagy esésbe.

Ilyen helyzetben fogós kérdés, mit léphetnek a központi bankok, jelesül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed? Amelytől korábban több kamatvágást is várt a piac, az elemzők és a befektetők, de az utóbbi hetekben már csak egy monetáris lazítást tartottak elképzelhetőnek. Vajon a recesszió réme változtathat-e ezen? Az alacsonyabb kamatok ugyanis vonzóbbá tehetik a hiteleket, azok felvételére buzdíhatják a vállalatokat és a lakosságot, akik aztán a pluszforrást beruházva, illetve fogyasztásra költve hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgéséhez.

Szabó László szerdán 15 óra 30-kor a Klasszis Klubban válaszol a kérdésekre
Szabó László szerdán 15 óra 30-kor a Klasszis Klubban válaszol a kérdésekre
Fotó: Hold Alapkezelő

S mi a helyzet Magyarországon? Ahol mindenkit meglepett, hogy még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott reálbér-növekedés sem tudta fokozni a kiskereskedelmi forgalmat. Miközben az infláció júliusban éves csúcsára hágott, a forint euróval szembeni árfolyama pedig viszonylag hosszabb idő után ismét ott toporog a 400-as szintnél. Ott is marad vagy a lélektani határt áthágva ismét elszállhat? Mint tette azt 2022 őszén, amikor fizetőeszközünk egészen 435-ig gyengült. 

Erről és még sok minden másról is szó lehet terveink szerint a következő Klasszis Klubban vendégünkkel, Szabó Lászlóval, a Hold Alapkezelő társalapítójával, felügyelőbizottsági elnökével. Például arról, a hazai agrárium mennyire járulhat hozzá a kormány 4-ről már csak 2,5 százalékosra leszállított GDP-növekedési céljai teljesüléséhez? Lévén, hogy vendégünk maga is gyakorló agrárgazda, talajkímélő ökogazdálkodó és bivalytenyésztő.

A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük. Az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

Az augusztus 21-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG