An International Living ingatlan- és költöztető ügynökség minden évben közzéteszi a világ legolcsóbb lakóhelyeinek listáját. Ebben azokat az országokat emelik ki, amelyek „a megfizethető lakhatás, a kiváló egészségügyi ellátás, a pénztárcabarát étkezés és a könnyen elérhető közlekedés nyerő kombinációját kínálják”. Idén az első öt helyen kizárólag ázsiai ország végzett.
A rangsort Srí Lanka vezeti. Egy ott élő külföldi állampolgár úgy jellemezte az országot, mint „egy helyet, ahol fényűzően élhetsz anélkül, hogy vagyonokat költenél”. Beszámolója szerint egy kétszemélyes háztartás havi 2200 dollárból (kb. 800 ezer forintból) kényelmesen kijön. Nem is akármilyen szinten: ez az összeg fedez egy tengerparti, kertes és merülőmedencés villát, a közlekedést, a rendszeres éttermi étkezéseket, a szórakozást, valamint a különféle wellnesskezeléseket és masszázsokat is.
Vietnamba ma már nem harcolni, hanem olcsón lakni járnak
Ahová annak idején harcolni küldte állampolgárait a Fehér Ház, az mára az egyik legnépszerűbb turisztikai célponttá és második otthonná vált. Vietnam ugyanis a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel. Az International Living hanoi tudósítója szerint egy egyedülálló személy havi 1800 dollárból rendkívül kényelmesen megélhet, és még félretennie is marad pénze.
A legnagyobb vonzerőt a magas színvonalú és „megdöbbentően megfizethető” egészségügyi szolgáltatások jelentik.
„A helyben előállított gyógyszerek az importált készítmények töredékébe kerülnek”
– olvasható a jelentésben. A bevándorlással kapcsolatos legjelentősebb kiadást a vízummegújításhoz szükséges utazások jelentik, a külföldieknek ugyanis 90 nap után el kell hagyniuk Vietnamot, hogy új vízumot igényelhessenek. Ezt többnyire gond nélkül meg is kapják, hiszen a nyugdíjasok biztos és stabil bevételt jelentenek a feltörekvő, gyorsan fejlődő ázsiai országnak.
Fotó: DepositPhotos.com
Az idősebbek is kezdik felfedezni Thaiföldet
Eddig leginkább a fiatalabb amerikaiak utaztak Thaiföldre, mostanra viszont az idősebb korosztály is felfedezte magának az országot, amely így a harmadik helyet szerezte meg. Ez elsősorban a rendkívül kedvező árú lakhatásnak és étkezésnek köszönhető: a havi költségvetés itt akár 1700 dollár körül is mozoghat.
A lapnak nyilatkozó szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a pontos helyszín nagyban befolyásolja a kiadásokat. Bangkokban az árak nagyjából 15-20 százalékkal magasabbak, mint a vidékibb területeken. A legnépszerűbb turisztikai központok, mint Phuket vagy Koh Samui szintén drágábbak: ezeken a helyeken a megélhetési költségek elérik a havi 2500 dollárt.
Malajzia a legbiztonságosabb ország Ázsiában
Ugyanennyiért, azaz havi 2500 dollárból a népszerű indonéz szigeten, Balin is meg lehet élni, amely a lista negyedik helyén végzett. Az élelmiszerek itt átlagosan 30 százalékkal olcsóbbak, mint az Egyesült Államokban – különösen a hagyományos helyi piacokon, ahol a helyiek a friss tojást, zöldségeket, gyümölcsöket és fűszereket vásárolják. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a főszezonban – júliusban, augusztusban és decemberben – a turisták rohama miatt az árak akár a duplájukra is emelkedhetnek.
Az első ötöt Malajzia zárja. Legfőbb előnyei közé a kedvező árú közüzemi szolgáltatások, a megfizethető bérleti díjak és a laza stílusú, olcsó éttermek tartoznak. Emellett az sem utolsó szempont, hogy egy friss felmérés szerint 2024-ben Malajziát választották Ázsia legbiztonságosabb országának. „Ez a gyönyörű vidék azon helyek egyike, ahol rendkívül olcsón kijöhetsz, ha átveszed a helyi szokásokat, de ha importált árukra és elegáns éttermekre vágysz, a pénzt is könnyen elszórhatod” – jegyezte meg egy Penang szigetén élő külföldi nyugdíjas.
Amerikában megfizethetetlen az élet
Egyre több amerikai tekint az országhatárokon túlra, amikor a nyugdíjas éveit tervezi. A Monmouth Egyetem 2024-es közvélemény-kutatása szerint az 55 éves vagy idősebb amerikaiak 17 százaléka szeretne külföldre költözni – ez hatalmas ugrás az 50 évvel ezelőtti mindössze 4 százalékhoz képest. Sokan Olaszországot és Franciaországot jelölik meg álomcélpontként, elsősorban azok, akiknek az ősei onnan származnak.
A Realtor.com nemrég közzétett jelentése szintén a nyugdíjasok kívánságlistájának élén álló országokat vette számba. Az ingatlancég megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban tapasztalható magas megélhetési költségek jelentik a fő motivációt arra, hogy az idősek külföldön telepedjenek le.
Franciaországba igen, de Párizsba ne!
„A Federal Reserve fogyasztói kiadási felmérése szerint egy átlagos nyugdíjas amerikai háztartás havonta körülbelül 5000 dollárt költ a megélhetésre. Ezzel szemben az amerikai társadalombiztosítási intézet adatai szerint a nyugdíjasok átlagosan mindössze 2000 dolláros csekket kapnak” – jelenti a Realtor. Ez a hatalmas szakadék, a rendkívül magas egészségügyi költségekkel párosulva – hiszen az amerikaiak fizetik a legtöbbet az egészségügyért a világon –, arra készteti a 65 év felettieket, hogy külföldön töltsék az „aranyéveiket”.
Egy ingatlanszakértő arról számolt be, hogy Franciaország – a hírhedt bürokráciája ellenére – roppant kedvelt célpont a fix jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok körében. A két ország közötti adóegyezménynek köszönhetően az amerikai nyugdíjasoknak nem kell a kettős adóztatástól tartaniuk, bár az egyéb jövedelmeiket be kell vallaniuk a francia hatóságoknak. Az ügynökség ugyanakkor a magas árak és a tömegturizmus (overtourism) miatt kifejezetten lebeszéli a szépkorúakat a párizsi letelepedésről.
Fotó: Klasszis Média
Az olasz felmenőkkel rendelkezők állampolgárságot is kaphatnak
Olaszország szintén állandó szereplője az ingatlanügynökök toplistáinak. A nyilvánvaló okok – a gazdag kultúra, a történelem és a gasztronómiai örökség – mellett van egy jogi előny is: azok az amerikaiak, akik legfeljebb két generációra visszamenőleg igazolni tudják olasz felmenőiket, állampolgárságot is kérvényezhetnek. Ez jelentősen megkönnyíti a hosszú távú kinti tartózkodást.
Az olaszországi nyugdíj további komoly előnye, hogy mindössze 7 százalékos fix jövedelemadót kell fizetniük azoknak az újonnan érkezőknek, akik Közép-Olaszország bizonyos tartományaiba – például Abruzzóba, L'Aquilába, Chietibe, Pescarába vagy Teramóba – költöznek – írja a Travel and Leisure. Bár az idősek számára rendkívül csábítóak lehetnek a híres „1 eurós házak”, az ingatlanügynökök óvatosságra intenek. Mielőtt bárki bedőlne a hirdetéseknek, alapos felmérést kell végezni, mert egy elhagyatott olasz villa felújítása gyakran minden fillért felemészt.
Portugália a harmadik európai kedvenc
Nemcsak az ingatlanügynökök listáján, de az amerikai nyugdíjasok álmaiban is előkelő helyen szerepel Portugália. A szakértők az ország csodálatos építészetét, gyönyörű strandjait és változatos domborzatát említik a költözés fő okaiként. Az emelkedő ingatlanárak miatt azonban Portugália nemrégiben szigorított az úgynevezett Aranyvízum (Golden Visa) feltételein, így a programból mostanra teljesen kizárták a lakóingatlanokba történő befektetéseket.
A megélhetési költségek Portugáliában átlagosan 30 százalékkal alacsonyabbak, mint az Egyesült Államokban, a lakhatás pedig csaknem 40 százalékkal megfizethetőbb. Ezek a különbségek a fővárosban, Lisszabonban még szembetűnőbbek: a megélhetés itt 48 százalékkal, a bérleti díjak pedig körülbelül 62 százalékkal alacsonyabbak, mint New Yorkban.
Fotó: Klasszis Média
Szabad az út a schengeni övezetbe
Természetesen Portugália is szab feltételeket. Az ide költöző amerikaiak alapvetően két lehetőség közül választhatnak: a D7-es vízum vagy a külföldi befektetések ösztönzésére létrehozott Aranyvízum közül. Mindkettő közös előnye, hogy birtokosaik szabadon utazhatnak a schengeni övezet országaiban.
A D7-es vízum igénylőinek legalább havi 870 euró (körülbelül 1000 dollár) igazolt passzív jövedelemmel kell rendelkezniük. Emellett olyan bankszámlakivonatot kell bemutatniuk, amely minimum egyévnyi megélhetésnek megfelelő megtakarítást igazol. Ezenkívül hivatalos portugáliai lakhatást és teljes körű – az utazási biztosítást is magában foglaló – egészségbiztosítást kell felmutatniuk. Az így megszerzett ideiglenes tartózkodási engedély két évig érvényes, amely ezt követően további három évvel meghosszabbítható.
Rekordszámú embert vettek őrizetbe Párizsban.




