12p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?

Mivel foglalkozik most?

Mintegy két és fél évvel ezelőtt junior portfóliómenedzserként csatlakoztam az akkori Generali Alapkezelőhöz. Azóta a szervezet átalakult: ma már a Generali Investments CEE Magyarországi Fióktelepén dolgozom portfóliómenedzseri pozícióban.

Elsősorban feltörekvő és fejlődő piaci alapokra fókuszálok, emellett hozzám tartozik a távol-keleti kitettséggel rendelkező alapok kezelése is. Az új felállásban pedig átvettem az Innováció Alapot, ami rendkívül nagy megtiszteltetés és felelősség, hiszen ez az alapkezelő egyik zászlóshajó alapja.

Az innovációról most már nehéz úgy beszélni, hogy ne kerüljön szóba a mesterséges intelligencia (AI). Az elmúlt időszakban pedig meglehetősen turbulens hetek állnak mögöttünk: az iparágan belülről is jöttek figyelmeztetések a veszélyekről, az emberiséget kiirtással fenyegető AI-ról. Hogyan látja ezeket a fejleményeket?

A piacot felforgató, diszruptív technológiák megjelenésekor törvényszerű, hogy felerősödnek a szabályozási viták és a technológia jövőjével kapcsolatos egzisztenciális aggályok. Folyamatosan felszínre kerülnek félelmek azzal kapcsolatban, hogy ez a technológia hova vezet, és milyen – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi – folyamatokat indít el.

Ezek mellett nem szabad szó nélkül elmenni, érdemes foglalkozni velük, ugyanakkor azt gondolom, hogy a befektetési döntéseink során nem feltétlenül ezeknek kell a legnagyobb súlyt adnunk. Hosszú távon továbbra is érdemes befektetni – és bízom benne, hogy a disztópikus sci-fi forgatókönyvek sem válnak valósággá.

A szigorodó szabályozás rövid távon óvatosságra intheti a piacot, ugyanakkor pozitív hatása is van. Átláthatóbb és kiszámíthatóbb keretet ad a technológíák fejlesztésének, értékesítésének és vállalati integrációjának.

Nyilván rögtön felmerül a kérdés, hogy mindez milyen hatással lesz a vállalatok bevételeire és profitjára. Én azt gondolom, hogy a szabályozás minden előnyével és hátrányával együtt olyan tényező, amit kezelnünk kell.

Olyan véleményeket is lehetett olvasni, hogy ez az egész pont az AI-cégek valamiféle taktikai vagy marketinges húzása. Egyrészt így lassíthatják a fejlesztési ütemet (és a szükséges beruházásokat), másrészt modelljeik egyre „félelmetesebb” képességeit is reklámozhatják. Lehet ebben igazság?

Nem zárható ki, hogy a hangzatos figyelmeztetések mögött PR-taktika vagy a versenytársak lassítását célzó lobbitevékenység áll, de külső szemlélőként ezt nehéz egyértelműen megítélni. Érdemesebb megvárni, hogy ezekből a nyilatkozatokból milyen konkrét jogi vagy vállalati lépések születnek; addig ezek a hírek inkább csak piaci zajnak tekinthetők.

Aki megpróbálja megjósolni, hogy ezek a technológiák pontosan hova fognak eljutni, az rossz úton jár. Ezek a technológiai újítások eddig is törték a saját útjukat, és ezután is így lesz.

Bizonyos szempontból nagyon hasonló helyzetben vagyunk, mint a kilencvenes években, amikor óriási beruházások történtek az internettel kapcsolatban: mindenhová kábeleket építettek, hatalmas infrastruktúra-fejlesztés zajlott.

Most is elképzelhető egy hasonló helyzet, de a történelemből tudjuk, hogy a folyamat sosem lineáris. Biztosan lesznek olyan események, mint amilyenek a kilencvenes évek végén és a 2000-es évek elején történtek, és óhatatlanul lesznek túlértékelt vállalatok, amelyek megtérülése elmarad a piac jelenlegi, optimista árazásától.

Igen, de a korábbi nagy technológiai ugrások közül egy sem volt, amely saját magát tudta volna irányítani vagy fejleszteni. Nem hiba a korábbi, történelmi tapasztalatokra hagyatkozni az AI esetében?

Valóban sem a gőzgép, sem az internet nem rendelkezett önfejlesztő képességgel, éppen ezért válik kulcskérdéssé a hatékony szabályozás. Hosszútávon a technológia társadalmi transzformációs hatása lesz a legmeghatározóbb. Tény, hogy a közgazdaságtan társadalomtudomány. Sok a kérdés és sok a bizonytalanság. Nekünk, portfóliómenedzserként pedig ezt a bizonytalanságot kell kezelnünk, és ebben kell megtalálnunk a befektetési lehetőségeket.

Minden új technológia kiszámíthatatlan utakat tör magának?
Minden új technológia kiszámíthatatlan utakat tör magának?
Fotó: MTI/EPA/Andrés Martínez Casares

De mit mondanak a számok? Hogyan teljesített az AI-hoz kapcsolódó szektor az elmúlt időszakban?

A fundamentumok szintjén egyértelmű, hogy a technológia iránti strukturális kereslet robusztus, és a kínálati oldal – legyen szó chipgyártásról, memóriakapacitásról, adatközpontokról vagy a működésükhöz szükséges energiáról – egyelőre nehezen tart lépést az igényekkel. Egy teljes, rendkívül összetett globális ellátási láncnak kell szintet lépnie ahhoz, hogy a piaci egyensúly helyreálljon.

Fontos szétválasztani egymástól a gazdasági fundamentumokat és a piaci pszichológiát. A kettő általában nem ér össze.

Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a piaci árak bizonyos értelemben messze vannak a fundamentumoktól, miközben maga a fundamentum, illetve az a technológiai és piaci változás, ami történik, megkerülhetetlen és elkerülhetetlen.

A részvényárfolyamokat jelenleg sokkal inkább a piaci momentum és a pszichológia mozgatja, mint a fundamentumok. Idővel be fog következni egy normalizálódás, de ennek pontos időzítése felesleges. Az ilyen próbálkozások általában rossz befektetői döntésekhez vezetnek.

Ugyanakkor az is hozzátartozik a témához, hogy az emberek hajlamosak rövidtávon túlbecsülni a keresletet, hosszútávon pedig alulbecsülni azt. Rendkívül mozgalmas időszak elébe nézünk.

Még szerencse, hogy egyébként a világban teljes a nyugalom: nincs a Közel-Keleten és Ukrajnában háború, nincs olajválság, nincs feszültség az Egyesült Államok és Kína vagy éppen az EU között… Mire számíthatunk, ha a még nagyobb képet nézzük?

Ha szűken a technológiai kereteken belül gondolkodunk, akkor alapvetően optimistán látom a helyzetet, hiszen a kereslet ott van. A beruházási ciklus közepén vagyunk, és úgy tűnik, hogy ennek egyelőre lesz is kereslete, a kérdés, hogy milyen időtávon realizálódik ez.

De persze nem mehetünk el amellett a kontextus mellett, amelyben jelenleg létezünk. Egy hatalmas beruházási ciklus párosul egy alapvetően elképesztően eladósodott fejlett gazdasági berendezkedéssel – gondolok itt elsősorban Európára és az Egyesült Államokra is –, miközben egy nagyon kiélezett geopolitikai időszakot élünk.

Ez makrogazdasági szempontból kifejezetten sérülékeny egyveleget alkot. Az előttünk álló beruházási ciklus alapvetően egy üzleti ciklus, amivel önmagában nincs semmi gond. A teljes képet azonban árnyalja a kiemelkedő adósságszint és a magas költségvetési hiány.

Emellett egy kiélezett geopolitikai helyzetben is vagyunk. Nemrég olvastam, hogy mostanában mindenki kicsit olajkereskedő lett. Például az olaj ára és az amerikai tízéves államkötvény-hozam közötti korreláció most 65 százalék környékén van, ami kiemelkedően magasnak számít.

Ez mit jelent?

Van egy alapvetően kiszámíthatatlan, de biztosan kiélezett geopolitikai helyzet. Több háborús konfliktus, amelyek elsősorban az energiaárakon keresztül csapódnak le. Az energiaárak pedig hatással vannak az inflációs várakozásokra, az inflációs várakozások pedig a kamatpályára. Ezt jelenleg elsősorban az amerikai hozamgörbén látjuk.

A tízéves amerikai állampapír hozama több mint húszéves csúcson van, közel 5,3 százalékos szinten. Ez egészen elképesztő.

Ez azért is nagyon nagy probléma, mert mindez egy nagyon magas eladósodottsági szint mellett történik. Rengeteg bizonytalanságot szül, ezért a piac teljes kontextusát nézve nem lehetünk vakon optimisták.

Ilyen környezetben hogyan lehet felelősen bánni a befektetők pénzével? Hogyan súlyozzák a különböző szöges ellentétben álló forgatókönyveket, mint a klíma- vagy AI-katasztrófa, illetve mondjuk a béke és a barátságos AI által lehetővé tett páratlan fejlődés?

Nagyon könnyű olyan narratívákban gondolkodni, amelyekben egyszerűen a jelenlegi tendenciákat extrapoláljuk a jövőre. Ha ezt tesszük, akkor nagyon szélsőséges képet kaphatunk.

Ezeket a szélsőséges forgatókönyveket nem szabad figyelmen kívül hagyni, számolni kell velük, de alapvetően érdemes olyan forgatókönyvekben is gondolkodni, amelyek kevésbé szélsőségesek.

Rácz Gergely szerint külön kell választani a gazdasági fundamentumokat a piac pszichológiájától
Rácz Gergely szerint külön kell választani a gazdasági fundamentumokat a piac pszichológiájától
Fotó: Generali Investments CEE

Mi alapvetően hosszú távú részvénybefektetésekben gondolkodunk, ahol a hangsúlyt a rugalmas üzleti modellel rendelkező, stabil mérlegű és a makrogazdasági sokkokhoz alkalmazkodni képes vállalatok kiválasztására helyezzük.

Ehhez a filozófiához szorosan hozzátartozik, hogy felkészülünk a piaci korrekciókra is: törekszünk arra, hogy tartsunk stratégiai likviditást – vagyis „szárazon tartsuk a puskaport” –, így egy-egy komolyabb eladási hullám esetén azonnal készen állunk a vételi lehetőségek kihasználására. Az alapok menedzselése során tudatosan építünk erre a reaktív képességre.

Bár a fejlett piacok korrekciói is eredményezhetnek jó vételi lehetőségeket, jelenleg kifejezetten keresem az olyan gazdaságokat, amelyek egy kicsit más makrogazdasági adottságokkal rendelkeznek.

Ahogy fentebb említettem, a távol-keleti piacokkal is foglalkozom. Ezeknek a gazdaságoknak sokszor alacsonyabb az adósságállományuk, egészségesebb a külső egyensúlyuk, és bizonyos értelemben fontos kapcsolódási pontokat jelentenek az AI-infrastruktúrában.

Igyekszünk ezekben a gazdaságokban is pozíciókat szerezni annak érdekében, hogy diverzifikáltak legyünk, és ne teljesen egyoldalú kitettséggel rendelkezzünk a fejlett gazdaságokra, illetve az AI-sztorira.

Milyen kapcsolódási pontokra gondol? A chipgyártás és a memória például viszonylag közismert, de vannak ennél kevésbé egyértelmű területek is?

Kelet-Ázsiában, elsősorban Tajvanon, Dél-Koreában továbbra is vannak olyan cégek és beszállítók, amelyek kritikus szerepet játszhatnak.

Gondolok itt az advanced packaging (a chipgyártásban használatos innovatív eljárás, amelynek során egy eszközön belülre „csomagolnak” különböző komponenseket, és ezzel növelik a rendszerek hatékonyságát) mellett a gyártóberendezésekre, a speciális anyagokra, illetve a helyi és lokális energiára, hűtőberendezésekre és egyéb infrastruktúrára.

Elsősorban továbbra is ezekben a szektorokban és ezekben a cégekben gondolkodunk. Nem feltétlenül egyetlen konkrét vállalatra építünk, hanem az egész értékláncot vizsgáljuk. Ezzel próbálunk diverzifikációt is adni az alapnak.

Létezik mondjuk olyan vállalat, amelynek a többség még a nevét sem hallotta, de nélküle az egész AI-szektor bajban lenne?

Igen. Van most nálam egy olyan történet, ami kifejezetten érdekes ebből a szempontból. Nem szeretnék túl sok részletet elárulni, de vannak olyan cégek, amelyek gyakorlatilag egyedüli szereplők olyan alkatrészek gyártásában, amelyek az összeszereléshez kapcsolódnak, és elengedhetetlenek a nagy adatközpontokban is használt hűtőberendezésekhez.

Az egyik ilyen cég a chipek összeszereléséhez szükséges, egy kritikus alkatrész gyártásában teljesen egyedüli szereplő. Ezek például olyan területek, amely még nem feltétlenül annyira felkapottak.

Természetesen nem azt mondom, hogy egy-egy kiragadott vállalatra teszünk fel mindent, hanem a teljes értékláncot elemezzük, és ezen keresztül biztosítunk hatékony diverzifikációt az alapjainknak.  

Mi segít megtalálni az ilyen lehetőségeket?

Nem feltétlenül a technikai módszert emelném ki, mert számomra sokkal fontosabb az alapkezelésben és a hosszú távú vagyonépítésben a befektetési filozófia.

Nálunk teljesen egyértelmű, hogy alapvetően egy kicsit generalista [a részletek helyett a "nagy képet néző – a szerk.] hozzáállással és kifejezetten hosszú távon gondolkodva fektetünk be – ennek természetesen minden előnyével és hátrányával együtt.

Nem állítom, hogy nálunk készülnek a világ legbonyolultabb DCF-modelljei (a vállalatok valós értékének megbecsülésére használt, diszkontált cash flow modell) vagy a legmélyebb matematikai elemzések. Viszont konzisztensen gondolkodunk arról, hogy a piacok milyen irányba mennek, és ennek a fejlődésnek mi melyik végén szeretnénk lenni.

Nem feltétlenül érdemes mindig mindent túl speciálisan kezelni és túl mélyre menni. Sokszor sokkal nagyobb hozzáadott értéke van annak, ha az ember türelmes, józanul gondolkodik, józan befektetési döntéseket hoz, hosszú távon gondolkodik, és generalistaként elemez.

Laikus befektetőként viszont nagyon nehéz türelmesnek maradni, miközben a részvényárfolyamok hol rekordokat döntenek, hol nagyokat esnek rövid időszakokon belül is. Mennyire aggódnak az emberek és mire érdemes igazán figyelni?

A kisbefektetők számára a legfontosabb és egyben legnehezebb feleadat a napi árfolyam-ingadozásokat bizonyos értelemben zajként kezelni.

Ha az a kérdés, hogy mire érdemes tényleg felkapni a fejünket, akkor két olyan dolgot mondanék, amiről már beszéltünk. Az egyik a globális adósságállomány. Ez egy rendkívül nehezen visszafordítható folyamat, ráadásul jelenleg a rövid távú politikai érdekek és a hosszú távú fiskális fenntarthatóság követelményei élesen ütköznek egymással.

Ha például az amerikai tízéves állampapír hozama elérné a 6 százalékot, arra már azt mondanám, hogy „na, hoppá”. Ez már olyan szint lenne, ahol szerintem egészen más folyamatoknak kellene megkezdődniük, illetve a jelenlegi folyamatoknak kellene felgyorsulniuk ahhoz, hogy egy új időszak kezdődhessen.

Ami ugyanis jelenleg történik, az hosszú távon nem fenntartható.

A másik ilyen téma a geopolitika. Természetesen mi sem vagyunk geopolitikai elemzők vagy szakértők, de a legfontosabb trendeket folyamatosan monitorozzuk és beépítjük a kockázati modelljeinkbe.

A következő időszak akár arról is szólhat, hogy újabb kisebb proxyháborúk nyílnak a legfontosabb és legnagyobb gazdasági és politikai ellenfelek között. Ezzel párhuzamosan jó eséllyel folytatódik a globális fragmentáció, amely során a periféria országai kénytelenek lesznek egyértelműen elköteleződni a két nagy gazdasági pólus (az USA vagy Kína) valamelyike mellett. Közép- és hosszú távon ezek azok a horgonypontok, amelyek alapvetően meghatározzák a globális tőkepiacok sorsát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG