Mesterséges intelligencia
Tudomány-technika A mesterséges intelligencia már zsarolni, sőt ölni is hajlandó, ha a túléléséről van szó 
Litván Dániel | 2025. június 30. 19:24
Riasztó eredményeket hozott egy MI-modellek biztonságát firtató kísérlet.
Tudomány-technika Robot ringatja az újszülött bölcsőjét, a gépek már tanulnak a hibáikból 
Kovács-Angel Marianna | 2025. június 27. 15:01
Olyan gyorsan fejlődik a mesterséges intelligencia, hogy ma még csak tippelni lehet, mennyire alakítja át a hétköznapokat. A Bosch most bemutatott fejlesztései segítenek elképzelni, hogyan élhetünk egy olyan világban, ahol az AI már szinte mindenhol jelen van.
Nemzetközi Stratégiai megállapodásokat írt alá Nagy Márton Kínában 
Privátbankár.hu | 2025. június 25. 10:24
A nemzetgazdasági miniszter találkozott a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC), az Ipari és Információtechnológiai Minisztérium (MIIT), valamint a kínai Pénzügyminisztérium vezetőivel.
Részvény / Deviza / Áru Miután magukhoz tértek, továbbra is kecsegtető befektetések ezek a részvények 
Privátbankár.hu | 2025. június 23. 10:53
A Fidelity szerint a technológiai részvények az év eleji kezdeti csökkenésükből jól kilábaltak, ami alátámasztja az ágazat erejét és folyamatos jelentőségét. A technológia hosszú távú mozgatórugói, mint például a digitális technológia bevezetése, a mesterséges intelligencia (AI) terén történő innováció és a felhőalapú számítástechnikai környezet felé való elmozdulás továbbra is nagyon is érintetlenek.
Tudomány-technika Az emberiséget elpusztíthatják a gépek – figyelmeztet a mesterséges intelligencia keresztapja 
Kovács-Angel Marianna | 2025. június 22. 17:06
„Tíz-húsz százalék esély van arra, hogy az emberiséget elpusztítják a gépek” – figyelmeztet Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia (MI) egyik atyja. A Google volt vezető kutatója szerint az MI túl gyorsan fejlődik, és komoly veszélyt jelent: a tömeges elbocsátásoktól kezdve a manipuláción és autonóm fegyvereken át egészen az emberi faj lecseréléséig.
Nemzetközi Elképesztő dezinformációs hullámot indított el az izraeli-iráni konfliktus 
Privátbankár.hu | 2025. június 21. 09:27
Mióta Izrael a múlt héten megkezdte Irán elleni csapásait, MI-által vezérelt dezinformációs hullám indult útjára az interneten. Még soha nem volt ilyen mértékű álhír-robbanás. 
Vállalat A szemünk előtt vesztik el munkájukat tömegek az AI miatt 
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 08:40
A Microsoftnál is zajlik az AI-forradalom, újabb ezrek kerülnek lapátra – az OpenAI viszont nem kell bármi áron a cégnek, ki is szállhatnak belőle.
Tudomány-technika A Pentagon rámegy a mesterséges intelligenciára  
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 11:47
200 milliós szerződést kötöttek.
Tudomány-technika AI-háború készül? Az OpenAI neki mehet a Microsoftnak 
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 09:46
Az OpenAI trösztellenes eljárást fontolgat fő befektetője, a Microsoft ellen egy vitás ügy miatt.
Nemzetközi Tömegével buknak le a brit egyetemisták a mesterséges intelligenciával 
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 11:53
Viszont kevesebb a plágium.
Tudomány-technika Nobel-díjas tudós: ezt teheti velünk a mesterséges intelligencia 
Kovács-Angel Marianna | 2025. június 14. 16:59
A mesterséges intelligencia egyszerre ígér forradalmat és kelt aggodalmat: sokan technológiai csodát látnak benne, mások veszélyt. Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász szerint azonban a valóság jóval visszafogottabb. Az AI ma még nem kínál gazdasági áttörést – és aki vakon rohan utána, könnyen zsákutcába jut.
Vállalat Zuckerberg nagy kockázatot vállalva húzná ki a Metát az MI-mocsárból 
Privátbankár.hu | 2025. június 12. 07:11
Azt hallani a zuhanyhíradóban, hogy Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója frusztrált, miután cége mesterséges intelligencia-fejlesztései gyengén muzsikálnak a versenytársakéhoz képest. Ezért nagy húzásra készül.
Pénzügyi szektor Több milliárd dollár veszteséget okoztak a kriptovaluta-csalások 2024-ben 
Privátbankár.hu | 2025. június 10. 17:51
Tavaly 4,6 milliárd dollárnyi (1615 milliárd forint) veszteséget okoztak világszerte a mesterséges intelligencia által támogatott kriptovaluta-csalások – derül ki a Bitget kriptotőzsde, a SlowMist és az Elliptic blokkláncbiztonsági cégek közös jelentéséből.
Makro / Külgazdaság Valami nem stimmel a ChatGPT-vel 
Privátbankár.hu | 2025. június 10. 11:48
Sztrájkba kezdett a mesterséges intelligencia?
Tudomány-technika Ezt rontották el: az Apple mellett elhúztak a riválisai  
Privátbankár.hu | 2025. június 9. 15:46
Elszámolták magukat?
Tudomány-technika Steve Jobs özvegye leváltaná az okostelefonokat, ez lehet a jövő  
Kovács-Angel Marianna | 2025. június 7. 15:13
Laurene Powell Jobs nemcsak Steve Jobs társa volt, hanem önálló gondolkodó és cselekvő is, aki már korán a társadalmi változások előmozdítására tette fel az életét. Férje halála után még határozottabban lépett elő: médiát, iskolákat, technológiai cégeket és politikai ügyeket formál – diszkréten, de rendkívüli hatással.
Vállalat Meghátrálhat az Európai Bizottság egy sokakat érintő ügyben 
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 17:03
Nem készülnek a szükséges iránymutatások.
Nemzetközi Sokkal nagyobbat ütöttek az ukrán drónok, mint elsőre gondoltuk 
Litván Dániel | 2025. június 6. 05:47
Kevesebb gépet semmisítettek meg az ukránok az orosz bombázók elleni támadásban, mint állították, mégis jobban fájhat ez az oroszoknak, mint elsőre hittük. Hogy lehet ez?
Nemzetközi Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít 
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 14:32
Peng Yujiang azt állítja, hogy a feláramlás majdnem olyan magasra repítette, mint a Mount Everest, de a repülési videók egyes részei mesterséges intelligencia által generáltnak tűnnek.
Agrár Kína valamire készül 
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:14
Programot indít digitalizált intelligens ellátási láncok kiépítésére.
Közérdekű A nők vagy a férfiak munkáját veszi el inkább a mesterséges intelligencia? 
Privátbankár.hu | 2025. május 25. 18:31
A munkagazdasággal foglalkozó kutatóknak fel van adva a lecke, hogy eldöntsék, női vagy férfi jellegzetességeket mutat-e a mesterséges intelligencia annak alapján, hogy milyen munkákat végez.
Tudomány-technika Újabb területen tarolhat Kína – az egész emberiség jövőjét is átírhatják közben 
Litván Dániel | 2025. május 21. 05:42
Robotok már vannak, a mesterséges intelligencia is úgy-ahogy létezik. Ha viszont a kettőt összerakják, az mindent megváltoztatna. Kínában pedig pontosan ezen dolgoznak, állami dollártízmilliárdokkal megtámogatva.
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó öröm Romániában, okosabbak lesznek a robotok 
Eidenpenz József | 2025. május 19. 12:24
Az amerikai adósság leminősítése főleg a részvénypiacokat viseli meg, a BUX sem tudta ez alól kivonni magát. Erősödött az arany, a forint pedig kifejezetten szilárd. Új AI-technológiák sorát mutatta be az Nvidia, többek között a robotikában. Hajnalban megközelítette rekordszintjét a bitcoin.
Szubjektív Elon Musk, gyilkos drónok és mesterséges intelligencia? Ideje lenne komolyan félni ettől a kombinációtól 
Litván Dániel | 2025. május 9. 05:48
Nem kell öntudatra ébrednie a mesterséges intelligenciának ahhoz, hogy nagyon veszélyes legyen. Donald Trump és a dollármilliárdosok barátsága semmi ahhoz képest, ami ezután jöhet? Jegyzet.
Pénzügyi szektor Brokerslink konferencia Budapesten – Hová tart a nemzetközi biztosítási piac? 
Natív tartalom | 2025. május 8. 07:32
A Klasszis Podcast legújabb epizódjában a biztosítási piac ez évi egyik legfontosabb eseményéről beszélgetünk.
Nemzetközi Teljesen átalakul a háború természete: új valóság a harctereken 
Káncz Csaba | 2025. május 6. 15:01
A mesterséges intelligencia részvétele a hadviselésben nem egyszerűen csak felgyorsítja a megszokott dinamikát. Az emberi időzítésre, emberi etikára és emberi kockázati számításokra épülő világot arra kényszeríti, hogy megküzdjön egy olyan harctéren, amelyet egyre inkább a gépek logikája irányít. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Az IT-kiadásokat is pörgeti a mesterséges intelligencia 
Privátbankár.hu | 2025. április 30. 15:16
Világszerte egyre gyorsabban nőnek az informatikai kiadások, a mesterséges intelligencia térnyerése tavaly újabb lendületet adott a fejlesztéseknek – közölte a Deloitte. 
Tudomány-technika A Facebook nagy bejelentése: itt az új AI-app 
Privátbankár.hu | 2025. április 29. 19:14
Nem akarnak lemaradni.
Tudomány-technika Nagyot gurít a ChatGPT, erre is képes lesz 
Privátbankár.hu | 2025. április 29. 17:18
Hasznos funkció érkezik.
Vásárló Félelem helyett kíváncsiság uralja a boltokat 
Buksza blog | 2025. április 29. 07:56
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban az a szakértők egyik legerősebb kifogása, hogy elveheti az emberek munkáját. Ami a kiskereskedelem fizikai munkaköreit illeti, ez egyelőre nem fenyeget.
Tudomány-technika Ők maradhatnak kenyérkereset nélkül: kiszámolták, hány munkahelyet tüntethet el az MI 
Privátbankár.hu | 2025. április 26. 14:23
A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasíthatja a kreatívipart, az egészségügyet és a pénzügyi szektort – de sokak munkahelyét is veszélybe sodorhatja. Egy új tanulmány szerint egy százalékpontos növekedés az automatizálásban 15 ezer állás megszűnését jelentheti. A kutatás arra is figyelmeztet: a legnagyobb veszélyt sokan alábecsülik, éppen ott, ahol a legnagyobb a kockázat.
Makro / Külgazdaság Zabálja az áramot a mesterséges intelligencia 
Privátbankár.hu | 2025. április 11. 08:08
Jelentős lehetőségeket nyit meg a költségek csökkentésére is.
Makro / Külgazdaság Rémisztő lehetőség: tényleg így számolták ki Trumpék a pusztító vámokat? 
Privátbankár.hu | 2025. április 4. 12:48
Honnan szedték az amerikai kormányzatnál a világgazdaságot káoszba taszító vámtételeket? A válasz egészen elképesztő lehet.
Nemzetközi Olaszországban mesterséges intelligencia ír nyomtatott napilapot 
Privátbankár.hu | 2025. április 2. 06:51
A legfejlettebb technológiát az újságíró szakma legrégibb eszközével, a papírral párosította az Il Foglio című olasz napilap, amely a mesterséges intelligenciára bízta a nyomtatott kiadás megírását kísérletileg április 11-ig.
Tudomány-technika Bill Gates sötét jövőt lát: ez a három szakma élheti túl az AI térhódítását  
Privátbankár.hu | 2025. március 29. 15:59
És mi lesz a többiekkel?
Makro / Külgazdaság Brüsszel digitalizálja az EU-t 
Privátbankár.hu | 2025. március 28. 16:13
Az Európai Bizottság 1,3 milliárd eurót biztosít mesterséges intelligenciára, kiberbiztonságra és digitális készségek fejlesztésére.
Nemzetközi Az MI-t is beveti Hszi Csin-ping 
Privátbankár.hu | 2025. március 24. 09:16
Így segítik a gyermekorvosok munkáját Kínában.
Vállalat Újabb kínai cég veszi fel az MI-kesztyűt 
Privátbankár.hu | 2025. február 24. 07:17
20 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget tol bele három év alatt az Alibaba a mesterséges intelligenciába és a felhőalapú számítástechnikába.
Vállalat Bekeményített Korea a kínaikakkal szemben 
Privátbankár.hu | 2025. február 17. 09:17
A távol-keleti szigetország adatvédelmi hatósága felfüggesztette a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-alkalmazást.
Tudomány-technika Elon Musk nagy bejelentése: jön a világ legokosabb mesterséges intelligenciája 
Privátbankár.hu | 2025. február 16. 15:17
Ez mindent a feje tetejére állíthat.
Nemzetközi A mesterséges intelligencia területén is szembemegy a világgal az Egyesült Államok 
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 17:44
A kedden záruló párizsi Mesterséges Intelligencia Akciócsúcson, ahol több mint száz ország képviselői vettek részt, az Egyesült Államok a szabályozások korlátozását szorgalmazta, és nem írta alá a zárónyilatkozatot, amelyben hatvan ország a „nyílt”, „befogadó” és „etikus” mesterséges intelligenciára szólított fel.
Makro / Külgazdaság Macron bekeményít, 44 milliárd eurós programot hirdetett 
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 06:59
Válasz Trump lépésére is a nagyszabású program.
Részvény / Deviza / Áru Araszolgat a 400 felé az euró, drága-e most az Nvidia? 
Eidenpenz József | 2025. február 7. 12:25
Fontos makroadatra várnak a tőzsdék, megpihen az OTP a csütörtöki száguldás után, a forint lassan erősödget. Az amerikai gyorsjelentésekből ítélve a kínai konkurencia sem vette el a nagy tech-cégek kedvét a mesterségesintelligencia-fejlesztésektől. Az Nvidia árazása azonban nagy kérdés. A Trump-család folyton kriptózik.
Közérdekű Veszélyes játék kezdődhet: gépesítené a kuruzslást egy amerikai politikus 
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:55
Az Egyesült Államok Kongresszusának egyik képviselője úgy gondolja, némi megkötöttség mellett lehetővé kellene tenni, hogy a mesterséges intelligencia orvosi recepteket írjon fel a betegeknek.
Részvény / Deviza / Áru Pénzkatasztrófát hoz a zacskóból árult filléres kínai újdonság? 
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 07:03
Óriási felfordulást hoz a mesterséges intelligencia piacán kínai DeepSeek, amely az MI „atyja”, az amerikai OpenAI termékeivel versenyképes tudású MI modellekkel állt elő nevetséges áron.
Részvény / Deviza / Áru Fontos napok előtt áll a forint, minipánikot okoztak a kínaiak 
Eidenpenz József | 2025. január 27. 12:37
Elég pocsékul néznek ki a tőzsdék, különösen az amerikai technológiai szektornak lehet rossz napja. A BUX jól tartja magát, a forint is csak aprót korrigált péntekhez képest. Fontos napok jönnek a forint számára, még több részvényt vesz az OTP. Dübörög a gyorsjelentési szezon, százezer dollár alá bukott a bitcoin.
Nemzetközi Egy tollvonással újabb rendeletet törölt el Donald Trump  
Privátbankár.hu | 2025. január 21. 19:13
Az új amerikai elnök ismét egy olyan rendeletet vont vissza, amelyet még Joe Biden írt alá.
Nemzetközi London és Peking döbbenetes ugrást tesz az ipari forradalom terén 
Káncz Csaba | 2025. január 21. 09:32
London és Peking döntéshozói most komoly pénzeszközökkel kezdik el támogatni a  mesterséges intelligencia iparágat, ettől remélve komoly élénkítő hatást a lanyhuló gazdasági dinamizmusuk időszakában. A PwC becslése szerint viszont a mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák a következő két évtizedben a Kínában meglévő munkahelyek mintegy 26 százalékát kiszoríthatják, ami a kommunista párt és a nép közötti hallgatólagos társadalmi szerződés lényegét érintené. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG