2p

A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat – derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.

Az állásportál vállalati ügyfelei körében készített online kutatása szerint a megkérdezett cégek közel fele jelezte, hogy integrált már mesterséges intelligencia által támogatott megoldásokat a mindennapi működésébe. Az AI-alapú rendszerekkel még nem dolgozó munkáltatók leggyakrabban a megfelelő szakértelem hiányára, valamint adatbiztonsági és adatvédelmi aggályokra hivatkoznak. A válaszadók harmada szerint az is akadály, hogy nem ismerik eléggé a számukra releváns piaci AI-fejlesztéseket, vagy nem látnak olyan területet, ahol ezek hatékonyan bevezethetők lennének. Ez egyértelműen jelzi, hogy a vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak – közölték.

Ebben fontos kapaszkodót jelent többek között az AI Act néven ismert rendelet, amely keretet ad az AI felelős használatához az EU-ban, és hozzájárul a technológiához kapcsolódó kockázatok kezeléséhez.

Azok a cégek, amelyek már bevezettek AI eszközöket a munkafolyamataikba, a legnagyobb arányban (67 százalék) marketing- és kommunikációs feladatok ellátására vesznek igénybe ilyen technológiákat, például tartalomgyártásra, hirdetésoptimalizálásra, vagy közösségimédia-kezelésre. Az e téren jártas munkáltatók 39 százaléka olyan adminisztrációs és irodai feladatok elvégzéséhez működteti az említett technológiát, mint a jegyzőkönyv-készítés, naptárkezelés, vagy fordítás. A HR és toborzás területén további 32 százalékuk jár élen ebben a tekintetben. Az IT és szoftverfejlesztési szegmensben elsősorban kódgenerálást, tesztelési folyamatok automatizálását, illetve kiberbiztonsági intézkedéseket látnak el AI-szolgáltatásokkal a válaszadók negyedénél, és hasonló arányban adaptálták már azokat értékesítési területen is, ügyfélszegmentációhoz és előrejelzések készítéséhez. A szervezetek kisebb része ügyfélszolgálati (19 százalék), pénzügyi és számviteli (15 százalék), jogi (13 százalék), valamint logisztikai (7 százalék) funkciókat is megjelölt az elemzés szerint.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG